Századok – 1954
Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148
155 A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK VITAÜLÉSÉ ben szégyenletes (bár a ferencjózsefi és a Horthy-korszak népellenes és a nemzeti függetlenséget eláruló beállítottságából nagyon is érthető) mulasztásai lesznek, ha későn is, de a jelen és a jövő számára annál gyümölcsözőbben jóvátéve. Véleményem szerint azonban jobban kellene ügyelni arra, hogy éppen ennek a témakörnek és feladatcsoportnak az eltervezésében és kimunkálása megszervezésében előszöl elő ne álljanak olyan jelenségek, amelyek miatt történettudományunk művelése a jelen pillanatban egész területén szenved és amelyeket, mint a Századok szerkesztőségi értekezletén közhelyesléstől kísért megállapítást nyert, a »maximalizmus« gyűjtőneve alá lehet összefoglalni. Rám nézve igen nagy megtiszteltetés, hogy a Rákóczi -Ráday kiadványok egy részének előkészítésébe részint mint fordító, részint mint lektor bekapcsolódhattam. Azonban éppen ezen tevékenységem során sajnálattal kell tapasztalnom, hogy a kiadványok már működő vagy működésre felkért készítői (fordítók, lektorok, szerkesztők stb.) között, akiknek e téren való hivatottsága vitán felül áll, hiányzik az összedolgozásnak az a mértéke és folytonossága, amely biztosíthatná a kiadványoknak a terv ütemében, a kitűzött vagy azt legalább megközelítő időpontra, kifogástalan színvonalon elkészültét. Szerkesztők, lektorok érintkezése a többi munkatársakkal a legritkább jelenségek közé tartozik. Irodalom- és köztörténeti témacsoportok gazdáinak alig nyílik alkalom eszméik kicserélésére. Már most, ennek a bajnak egyik legfőbb és közismert oka : tudományos dolgozóink egy részének (s épp a Rákóczi-kiadványok munkásai közül különösen soknak) abnormisan sokoldalú megterhelése, szorosan vett tudományos munkakörön kívül számos tudományszervezési, adminisztratív, társadalmi — s kivétel nélkül igen fontos, de egy ember munkabírását már erősen meghaladó — feladat számára való igénybevétele is. Én nem tudom a módját a segítésnek, de azt látom, hogy valamiképpen sürgősen segíteni kellene, mert előbb-utóbb az egész magyar tudomány nagy kárára mind teljesebben igazolódik a Századok említett szerkesztőségi értekezletének alapjául szolgáló előadvány ama találó megállapítása, hogy az ilyen és kapcsolatos jelenségek »demoralizálóan és demobilizálóan hatnak« s hozzáteszem, hogy látásom szerint nemcsak a szaktudomány embereinek szűk körében hatnak így, hanem az egyre jobban felébredt történelmi és irodalmi érdeklődést tanúsító magyar dolgozó nép széles rétegeiben is. Akadémiánk még nem tudta központi irányító feladatát maradéktalanul kivitelezni, pedig a sok között éppen ez volna az egyik legelőnyösebb megkülönböztető vonása a régi szellemű, »liberális« felépítettségű Akadémiával szemben. A központi irányítás elvi biztossága minden kétséget kizárva érvényesül, a tervezés egysége, nagyvonalúsága és sokoldalúsága biztosítva van, azonban a részletek terén, a kivitelezésben még nagyon sok zökkenőre akadunk, a kerékfogak nem vágnak pontosan egymásba, a magukban véve kitűnő elgondolások nem egyszer keresztezik és rontják egymást. Ismét a Századok szerkesztőségi értekezletére kell visszatérnem, ahol az alapelőadvány nyomán történettudományunk egész területére nézve teljes egyértelműséggel hangzott föl a kívánság . Kevesebbet, de jobban ! — ami szerintem egyúttal azt is jelenti : a központi irányítás éberebbé, következetesebbé és egységesebbé válásával ! * Módl Aladár : Engedjék meg, hogy röviden, néhány gondolattal én is hozzászóljak a Századok kibővített szerkesztőbizottságának ehhez az igen értékes üléséhez, amely — úgy gondolom — történettudományunk feladatainak felvetése és tisztázása terén jelentős lépés lesz előre. A magam részéről az itt felmerült vitás kérdések közül először az előterjesztett cikk címéhez és tárgyához kívánok néhány megjegyzést fűzni. Egyetértek azokkal, akik felvetették, hogy helytelen a Központi Vezetőség határozatai után a magyar történettudomány helyzetét csak a kongresszus tanulságaira leszűkíteni. A kongresszus értékes és nagy jelentőségű volt számunkra, voltak pozitívumai, de egyben megmutatta hiányosságainkat is. A probléma megoldásához egyrészt a Központi Vezetőség júniusi határozatai, másrészt a Szovjetunióban a történettudomány új feladataival kapcsolatban megjelent cikkek és határozatok döntően új célkitűzéseket állítanak elénk. Egyetértek az elvtársakkal, akik felvetették, hogy legyen a cikkből két tanulmány : egy a kongresszus tanulságairól, s egy a történettudomány feladatairól pártunk politikájának új szakaszában. Véleményem szerint a Századokban megjelenő bővebb tanulmányban részletesebben lehetne ismertetni a Kongresszust s — túlmenve a Társadalmi Szemlében megjelent