Századok – 1954
Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148
A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK VITAÜLÉSE 151 kája, az új, a helyes értékeléssel kapcsolatos beható viták és nézeteltérések nélkül. E komoly és nemzeti fejlődésünk, népünk történetének alapvető kérdései körüli elvi viták helyett a tankönyvek prospektus vitáin bizonyos prakticizmus tapasztalható, hiányzik a bevezetőkben, a kiindulásnál az adott történeti korszak problémáinak elvi összefoglalása, annak felvetése, mit jelent ez a korszak a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek szempontjából hazánkban, mi a speciális benne. Ehelyett az eseménytörténet ismertetésével kezdődik, például hogy Rákóczi Ferenc mikor született. Ez is az elméleti, elvi kérdések felvetésének hiányosságát mutatja. Makkai László hiányolja felszólalásában azt, hogy nem adunk gazdaságtörténeti alapot. Véleményem szerint ezt megtesszük, de nem foglalunk alapvetően állást e tekintetben, hogyan is jellemezzük a korszakot, mi a döntő az adott korszak gazdasági alapja szempontjából, vagyis itt is hiányzik az elvi állásfoglalás. Az elméleti megalapozottságból, az elméleti hiányosságból következő elvi jobboldali hiba történetírásunkban a történelmi személyiségek, hősök előtérbe állítása, ugyanakkor a nép és a tömegek harcának elhanyagolása. Monográfiák készültek Bocskairól, Bethlen Gáborról, Kossuth Lajosról, ugyanakkor lényegesen kevesebbet foglalkoztunk a népi mozgalmak feltárásával. Fennáll történetírásunkban a történeti hősök szerepének bizonyos egyoldalú beállítása. Fiatal történetírásunk viszonylag nagyobb mértékben — s bizonyos értelemben túlméretezetten — foglalkozik a történelmi személyiségekkel. A jelen és a közelmúlt kérdései történeti feldolgozásának hiánya — ugyancsak jobboldalisággal, — a munkásosztály és a népi demokráciák történelmi szerepének és jelentőségének elhanyagolásával jár együtt. Bizonyos szakadék van a múlt és a jelen, illetve a közelmúlt története között. Bizonyos kettősség van. Amellett, hogy a munkásmozgalom vezető szerepének bemutatása hiányzik, fennáll népi demokráciánk történetének elhanyagolása, hiányzik a kapcsolat a Munkásmozgalmi Intézet és a Történettudományi Intézet között, az újabbkori és a régi magyar történelemmel foglalkozó történészek között. Véleményem szerint ez a szakadék két oldalról hátrányos és bizonyos értelemben ellentétes irányú hibákra vezet a Történettudományi Intézet, és a Munkásmozgalmi Intézet munkájában. Egyik oldalról jobb-, másik oldalról baloldali hibákban jut kifejezésre. A Történettudományi Intézet munkásságában mutatkozó jobboldali hibák mellett ez részben éppen abból is következik, hogy bizonyos elszakadás van a magyar fejlődés általános kérdéseitől. Miben van a történettudományunkban fellelheti hibák forrása ? Mint Rákosi elvtárs a Központi Vezetőség októberi ülésén kiemelte : a baloldaliságban. A történetírás frontján is az történik, hogy a fordulat éve után a marxista történetírás elfoglalta a maga helyét, szerepét, de ugyanakkor — annak ellenére, hogy helyesen tűztük ki a célt, s annak igyekeztünk is érvényt szerezni — bizonyos értelemben a pártonkívüli, régi történészekkel való együttműködést illetően, valljuk meg, a közeledés formális maradt. Hiányzott elsősorban a kritika a polgári, régi történészek és a marxista, kommunista történészek között, ez súlyos hiányosság volt. A Központi Vezetőség határozatai után most ezen a fronton is változás történt, a pártonkívüliek bátrabban mondják el véleményüket, aktivizálódásuk fokozott mértékben mutatkozik meg. Mutatja ezt az itteni vita is. Lehet vitatkozni Kosáry hozzászólásának tartalmát, az általa felvetett problémákat illetően, de a kritikájának egészében pozitív jelentősége van. Felszólalása véleményem szerint igen hasznos, s nagy szükség van az ilyen hozzászólásokra. Bizonyos hibákat korábban vettünk volna észre, ha a kritika erőteljesebb lett volna, ha korábban jelentkezett volna a pártonkívüliek bátor bírálata. Megjegyzem még, hogy mi a pártonkívüliekre, a régi történészekre nemcsak bibliográfiai, anyagyűjtő feladatokat bíztunk — bár volt ilyen is, — hanem részt vettek pártonkívüliek például a Kossuth Emlékkönyv megírásában is, de az együttműködés kétségtelen ennek ellenére formális volt. Ez pedig alapvető hiba s rányomja bélyegét nemcsak a mai, velünk együtt dolgozó pártonkívüli történészek működésére, hanem még inkább megmutatkozik abban, hogy mi egyszerűen hátat fordítottunk a polgári történetírásnak, használjuk ugyan anyagát bizonyos kiválogatás szerint, adatokat, feldolgozásokat igénybe veszünk, másokat elvetünk, de komoly, elvi bírálatot a régi történetírás, az ellenforradalom történetírása felett nem gyakoroltunk. A magam részéről még egyszer szeretném aláhúzni azt, hogy Központi Vezetőségünk határozatai számunkra is megadják azt az iránymutatást, amelyekből kiindulva, történettudományunk pártunk politikájának ideológiai alátámasztását sokkal eredményesebben tudja segíteni. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a vita igen jelentős lépés e feladat megoldása terén.