Századok – 1954
Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148
153 A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK VITA ÜLÉSE címszava alatt tárgyalja s így szükségképpen néhány rövid szóval intézi el, hogy azután áttérjen a sematizmusnak más megnyilatkozási formáira, s a későbbiekben is csak igen röviden, általánosan térjen visszaa marxista-leninista történetfelfogástól merőben idegen személyi kultusz jelentkezésére. A kérdés azonban több figyelmet igényel. Rá kell mutatni többek között arra, hogy egyes történészeket nemcsak a hősük iránti lelkesedés heve kapta el, s ezért estek túlzásokba, mint a múltkori ülésünk egyik hozzászólója mondotta — hanem erőnek-erejével ki akartak mutatni a tárgyalt egyéniségben mindenféle pozitív tulajdonságot, erőnek-erejével le akartak vonni történeti tevékenységéből mindennemű aktuális tanulságot, abban a téves hitben, hogy a történeti munka csak ebben az esetben töltheti be politikus, nemzetilevelő, harcos feladatát. Az ilyenfajta aktualizálás, vulgarizálás veszélyeire a Párt Központi Vezetőségének a propagandamunkáról szóló legutóbbi határozata nagy nyomatékkal hívja fel a figyelmet. Itt rá kell mutatnunk azonban : az, hogy a referátum csak igen röviden és felszínesen foglalkozik a történeti személyiségek ábrázolásának kérdésével, távolról sem egyedül Elekes elvtárs hibája, hanem jelentős mértékben a Történettudományi Intézetet terheli. Az Intézetben a vonatkozó pártdokumentumok publikálása után még a nyár végén helyes kezdeményezés merült fel arra vonatkozólag, hogy mielőbb rendezzünk vitát erről a kérdésről s alaposan tárgyaljuk meg történettudományunk termékeit ebből a szempontból. Az Intézet néhány munkatársának s különösen nekem azonban az volt a véleményem, hogy egy ilyen vita közeli megrendezése még csak növelné az amúgy is igen nagyfokú túlterheltséget, s ezen az alapon a vitát távolabbi időre halasztottuk. Ezt az álláspontot azzal támasztottuk alá, hogy az Intézet tapasztaltabb munkatársainak nagy része a mostani hónapokban nagyon el van foglalva, elsősorban a tankönyvmunkával, az ő tevékeny részvételük nélkül viszont a vita nem lenne eléggé színvonalas. Ez az érvelés rávilágít az intézeti túlterheltség egyik — bár nem kizárólagos és nem alapvető — forrására ; arra, hogy a menetközben felmerülő új feladatok megoldását csak a káderek meglehetősen szűk körére merjük rábízni, ami akadálya káderproblémáink megoldásának, a káderek fejlődésének. Egy további elvi kérdés, amely a referátumban elemzésre várt volna, a parasztság történeti szerepének ábrázolása, ill. az ezzel kapcsolatos hibák irodalmunkban. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy ez a kérdés igen időszerű népi demokráciánk fejlődésének adott, új szakaszában. Elekes elvtárs ezt a kérdést csak rendkívül futólag említi, — persze megint a sematizmus vezérszava alatt. Erre vonatkozó megállapítása abban merül ki, hogy : »Az ökonómiai elhajlás régebbi veszélyének leküzdése után a parasztmozgalmak kutatóinak körében szinte futótűzként terjedtek el Pozsnyev professzor nézetei, amelyeknek hibái az alap és az osztályharc voluntarista elválasztásában gyökereztek«. Igen, ez volt a gyökere — mint a szovjet kritika rámutatott — Pozsnyev hibás nézeteinek ; de mi volt a gyökere, jellege e nézetek »futótűzként való elterjedésének« a magyar történetirodalomban? .Az elméleti megalapozottság hiánya, a kritika sematikus alkalmazása — amelyre ezzel kapcsolatban a referátum utal — persze igaz, de nem elégséges elemzés. Rá kell mutatni arra, hogy itt a parasztság narodnyik idealizálásának veszélyéről, a parasztság önálló forradalmi lehetőségeiről szóló antimarxista tétel felbukkanásának veszélyéről van szó ; arról a veszélyről, hogy a parasztság osztályharca és a proletariátus osztályharca közti gyökeres különbséget elmossuk, a parasztságban csupán a kizsákmányolt tömeget lássuk, s ne egyben a telekbirtokost, a kisárutermelőt is. Ez a hiba elég gyakran felbukkan parasztságtörténeti irodalmunkban , bár meg kell mondanunk, hogy az ellenkező hibának, a parasztág lebecsülésének, a parasztság forradalmi lehetőségei lebecsülésének maradványait sem számoltuk fel teljesen. Nem akarom szaporítani azoknak az igen jelentős elvi kérdéseknek, kritikai szempontoknak a felsorolását, amelyek kidolgozása, vagy legalábbis felvetése — nézetem szerint — joggal hiányolható Elekes elvtárs referátumában. Csupán egy kérdést említek még : a burzsoá nacionalizmus maradványainak elemzését. Minthogy régebbi történetirodalmunknak a nacionalista-soviniszta szemlélet egyik fővonása volt, nyilvánvaló, hogy történeti kritikánk egyik fő feladata : az éberség fokozása a burzsoá nacionalizmus jelenségei, maradványai ellen. Ez a kérdés korántsem nyer megfelelő figyelmet Elekes elvtárs referátumában. Hadd utaljak csupán egyetlenegy problémára : Magyarország gyarmati, ill. félgyarmati helyzetének kérdésére a Habsburg-monarchián belül. Nem magához a probléma lényegéhez kívánok szólni — a megvitatás szükségességét Pankratova elvtársnő felvetette a történészkongresszusról szóló cikkében s Mickun elvtársnő is múltkori ülésünkön , tisztázását második ötéves tervvázlatunk fontos pontjául javasoljuk. Akárhogy áll is azonban a dolog, annyi bizonyos : történelmi munkáink nagy részében — összefoglaló művekben s részlettanulmányokban egyaránt — igen sok szó esik hazánk gyarmati helyzetéről, a habsburgi Ausztria részéről szenvedett nemzeti