Századok – 1954

Szemle - Varga János: Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén (Ism.: Mérei Gyula) 452

SZEMLE VARGA JÁNOS : NÉPFELKELŐ ÉS GERILLAHARCOK JELLASICS ELLEN 1848 ŐSZÉN (A Hadtörténelmi Levéltár­ és a Magyar Történelmi Társulat közös kiadványa. Budapest, 1953. 339 l. -i térképmelléklet) A népnek, mint a történelem alkotójának szerepét a marxista történetírás előtti magyar történetírás leghaladóbb képviselői sem tudták bemutatni. A haladó történet­írók, akiknek működése kb. a század fordulójával lezárult, polgári korlátaik miatt nem ismerték fel a nép történelemformáló erejét. Az imperializmus korszakában az uralkodó osztályok érdeke azt kívánta meg, hogy a nép téren és időn, osztályokon és osztályharcon kívülálló, durva tömegként szerepeljen a történetírásban. Így születtek meg azok a metafizikus, idealista, burzsoá objektivista nézetek a magyar történettudo­mányban is, amelyek ilyennek ábrázolták a tömegeket. A forradalmat pedig néhány zavarosfejű karrierista lázálmából fakadó, gonosz felforgató tevékenységnek mutatták be. A marxista történetírás feladata lett annak bemutatása, hogy a történelem fő ereje és a társadalmi fejlődés előrehajtó motorja a nép. Történetírásunk ezt a feladatát mindeddig, kevés kivétellel, csak igen fogyatékosan teljesítette. Adósságunk egy részének törlesztését jelenti a legfiatalabb magyar történész­gárda egyik legnagyobb reménységének, Varga Jánosnak műve. Tíz fejezetre osztott könyvében az uralkodó osztály egyes rétegeinek és a parasztságnak 48 továbbfejlesz­tése kérdésében vallott nézeteit ismerteti először. Majd ebből vezeti le a szeptemberi fordulat hatására bekövetkezett változást az uralkodó osztály magatartásában, a nép állásfoglalásában és megkapó színekkel festi le a népfelkelés szervezésének megindítását. A népfelkelés feltételeinek alapos, részletekbe menő vázolása után öt fejezetben írja le a zalai és somogyi gerillaharcokat, majd a pákozdi csata napjaiban Székesfehérvárott és környékén lefolyt partizánharcokat,­z az ozorai győzelmet, Délnyugat-Dunántúl fel­szabadítását, végül a nép szerepét Jellasics és Theodorovics üldözésében. Az utolsó három fejezet összefoglaló jellegű és a népfelkelés tanulságairól, az uralkodó osztálynak a nép­felkeléssel kapcsolatban elfoglalt álláspontjáról, végül a népfelkelésnek és partizánharcok­nak önvédelmi küzdelmünkben játszott szerepéről ír. Rendkívül élvezetes, színes, eleven előadásban kapunk meggyőző, lelkesítő képet a népnek az önvédelmi harcban játszott önfeláldozó tetteiről. Varga János előadása nagy nevelő erővel mutatja meg a mai olvasónak, mire képes a nép, ha ereje tudatára ébred és tudja, hogy miért harcol. Pontos, lelkiismeretes, minden feltalálható forrást értékesítő előadásában rámutat arra, hogy noha a parasztság egésze a szabadságharc ügye mellé állt, minden fenntartás nélkül csak a szegényparasztság küzdött. A jómódúak ingadoztak, egy részük pedig iparkodott kivonni magát a honvédelem kötelezettsége alól. A horvát parasztok muraközi szereplésén, főleg pedig Jellasics, Nugent, Roth seregének közkatonáinak magatartásán keresztül döntő bizonyítékot szolgáltat a nacionalista történetírással szemben arra, hogy a horvátok, vendek nem azonosították magukat Bécs céljaival és a horvát uralkodó osztályok törekvéseivel, hanem békében kívántak élni a magyarsággal, sőt a muraköziek még támogatták is önvédelmi harcunkat az idegen hódítóval szemben. Megkapóan elemzi az őszi harcok leírása során a parasztság oldalán a szabadság­harc ügye mellett küzdő más rétegek harcát és megállapítja, hogy a vidéki közép- és kispolgárok, értelmiségiek, városi plebejusok az önvédelmi harc mellett álltak ki. A közép­nemesség túlnyomó többsége ellenezte a szembeszállást Jellasicsékkal, mert félt a parasz­toktól és attól, hogy a­ parasztok a népfelkelést parasztfelkeléssé fejlesztik tovább 48 továbbfejlesztése érdekében. A kisebb, haladó rész azonban március vívmányainak védelmében túljutott osztálykorlátain és mert a népre támaszkodni. A nép ereje ezt a kisebbséget erősebbé tette a többségnél és képessé tette arra, hogy a jobboldal egy részét kényszeríteni tudja a szabadságharc érdekeinek szolgálatára ezekben a sorsdöntő napokban. A klérus vagy »közömbösen«, vagy ellenségesen állt szembe a szabadság­harccal az arisztokraták és az állami tisztviselők oldalán. Jelentős érdeme a könyvnek, hogy tetteiken keresztül tudja meggyűlöltetni a vandál módra pusztító idegen hódítókat és hazaáruló szövetségeseiket. Igen szépen sikerült Jellasics, Nugent, Roth és Theodorovics visszataszító portréinak rajza és nagyon meggyőző a Teleki Ádám, Móga és társai ingadozó, szabotáló, hazaáruló magatartásáról nyújtott kép is. Nem kevésbbé sikerültek a pozitív történelmi személyekről készült jellemzések, így pl. Kossuthnak, Csányinak, Perczelnek, Vidosnak, valamint más.

Next