Századok – 1954

Szemle - Ruzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Ism.: Hajnal István) 680

SZEMLE: kevésbé vihető keresztül a gépesítés, automatizálás, mint más iparágakban ; a gyártás aránylag nagyobb mértékben­ rászorul a munkás szakavatott önállóságára. Sajátos vonása a pécsi gyárnak a helyi kisiparból való kinövekvés, jó ideig a szomszédos vidékek piacára való támaszkodás. Éppen ezért e biztos alapokból nagyüzemmé tudott­ kifejlődni a közlekedési hálózatnak —­ víziútnak és vasútnak — kedvezőtlen alakulása ellenére is. Sajátos vonás, hogy a gyár, különösen teremtő időszakában, magából a tulajdonos­családból vette szakértő vezető alkalmazottait, míg más üzemekben a fizetett technikai és üzleti tisztviselők szerepe gyorsabban elszakította a tőkés vállalkozót a munkásság­tól. Ez a családi vezetés volt egyik oka, hogy a gyár sohasem került a külföldi tőke lényeges befolyása alá, ami ritka példa volt a magyarországi nagyüzemeknél. De még­csak a magyarországi banküzlet hatalma alá sem került a gyár, a tulajdonos-család tag­jai bizonyos szolidaritással és áldozatokkal is igyekeztek a gazdasági válságokban is megőrizni a gyár önállóságát. Végül pedig, mint egyéni sajátosság a nagyüzemek között, álljon előttünk, ter­mészetesen, a Zsolnay-gyárnak nagymértékben műipari jellege. Engedje meg a szerző, hogy épp e pontból kiindulva intézzünk hozzá egyes kérdé­seket, amelyek könyvének bizonyára más olvasóiban is felmerültek. E kérdések nyilvá­nos megfogalmazása talán hasznos lehet a jövendő ipartörténeti kutatások számára. A szerző valósággal átélte a Zsolnay-gyár múltját. Eddig­­— mint maga is mondja — vagy csak dicsérő »családtörténetek« jelentek meg Zsolnayékról, vagy pedig specialista technikusok fejtegetései a gyártás szakmabeli problémáiról. Szerzőnk az első igazi tör­ténettudós, aki egyúttal szakavatott ismerője a kerámiai ipar technikai problémáinak is. Kitűnik a szakavatottsága már a rövid vázlatból is, amelyet a gyártásfolyamatról ad, beleillesztve azt a kerámiai ipar általános fejlődésébe. Valóban annyira az iparművészet volt a Zsolnay-üzem alapja, mint ahogyan azt a közvélemény általában tartja ? Ezt a véleményt a szerző is aláhúzza azzal, hogy Zsolnay találmányainak technikai magyarázatával nem is foglalkozik, hanem e feladatot kifeje­zetten az iparművészet történetének körébe utalja. Követi ezáltal az agyagipar fejlő­désének történetírásában domináló esztétikai szempontokat, amelyekből oly nehezen hámozható ki a kerámiai technika fejlődésének társadalmi jelentősége. Ezzel visszatérnénk­ oda, ahol, túl messziről, jelen ismertetésünket kezdtük : Az agyagiparnak ősi életbevágó szerepére. Amikor még nem csupán edények készültek agyagból, hanem eszközök és fegyverek is. A fémkorszak korántsem szüntette meg az agyagnak mindennapos szerepét. Tulajdonképpen csak az újkorban fejlődött ki a vastechnika annyira, hogy például a vasedény lassan kint szerephez juthatott az agyag­edény mellett. De még ennél is szélesebb alapjaiból kell megítélnünk az agyagipar fejlő­dését . Nem szabad elfelejtenünk, hogy a téglagyártás e legszélesebb alap , s hogy éppen az újkor elejétől terjedt el hirtelen Európában­ a tégla használata az egyszerű építkezések­nél is, felülmúlva ebben az antik társadalmakat. A nyersanyagok ismerete, a technikai módszerek, köztük az égetőtechnikai berendezkedések széles alapokon fejlődtek tehát tovább. S azután az élet sok területéről kiszorulhatott bár az agyagáru, más területen viszont tért hódított, sohasem várt jelentőséggel. Sohasem várt, addig hihetetlen technikai képességekre tudták mindinkább kidolgozni az agyagot, fantasztikus hőfokokkal, pusz­tító vegyi hatásokkal, óriási elektromos erőkkel szemben való ellenállásra. Az épületeket fényesen díszítő ősi kerámiából tartós fal- és padlóburkolat lett, a higiéniai berendezkedések közkeletű anyaga. Lábunk alatt a földet agyagcsövek hálózzák be. Megőrizte azonban az agyag ősi szerepét a háztartásokban is, a fazekasáruk elmúltával a »porcelán edény« új minőségében, minden kicsiny ember asztalán. Mindez állandó alapvető technikai megújulások révén következhetett be. A Zsolnay-gyárnak sem lett volna létjogosultsága, ha nem vett volna részt a kerámiai technika korabeli modern megújulásában. A szerző maga is többször említi, hogy a gyár a »durva« kerámiával kezdte működését. A közölt adatokból és táblázatokból nem tűnik elő élesen a durva kerámiának ez az alapvető szerepe ; bizonyos, hogy idővel a termelés méginkább ez irányban­ tolódott el. A szerző ismételten beszél egyes finomáruk gyártásának »kiszélesedéséről« ; úgy látjuk, arról van szó, hogy az, ami addig inkább a diszmóiparhoz tartozott, a technikai eljárások tökéletesedése folytán a széles közönség­nek gyártó iparrá szélesedhetett ki. A technikának ez a társadalmasodása, a minőség és a közkeletűség fejlődése által a társadalom általános életszínvonalának emelése , oly szempont, amelynek kidolgo­zása elsőrendűen történetírói feladat. A technikus-szakembert, ha ő írja a technikatör­ténetet, rendszerint csak az újítások szakmabeli titkainak megoldása érdekli a múlt fejlődésben, s kevéssé az újítások társadalmi következményei. A művészettörténészen meg mintha egyenesen kedvetlenség érződnék, ha valamely alapvetőbb újítás, amely

Next