Századok – 1954
Szemle - Tanulmányok az állam és jog kérdései köréből (Ism.: Sarkady János–Unger Mátyás–Nevelő Irén) 684
alispánja. Utána megint ügyvédkedik, később sókamaraispán, és 1505-ben jogügyiigazgató lesz. Ezzel kapcsolatban rátér az ügyigazgató feladataira, és ismerteti fizetését. 1515-ig viseli tisztét, amikor is felcseréli az országbírói és szlavóniai ítélőmesteri állással. Itélőmesteri működéséről világos képet kapunk. Haláláig ítélőmester. A tanulmány végül Henczelfi birtokszerző politikáját ismerteti. Befejezésül értékeli Henczelfi és pályatársai, a Jagelló-kori magyar jogászrend pályáját a haladás szempontjából. »A magyar jogászrend, mely Mátyás korában a törvényhozás megszilárdításában, a feudális anarchia leküzdésében és a központi államhatalom megteremtésében készséges eszköze volt a nagy királynak, a Jagellók alatt a felbomlást siettető főpapok és főurak szolgálatába szegődött, vagy a maga ügyességére, legfeljebb a köznemesi párt erejére támaszkodva űzte kis játékait, hogy családját a társadalom magasabb rétegébe emelje, vagyonhoz és hatalomhoz juttassa.« (20. 1.) így tehát a jogászrendet a Jagellókorban — szemben Mátyás korával — negatívan értékeli. Ez az értékelés elsősorban a centralizáció kérdésében elfoglalt szerepük szempontjából negatív. Ez a tanulmány sokban fogja segíteni a Hunyadi- és Jagelló-kor történetének kutatóit, hiszen a jogászrend fontos szerepet vitt ezekben az időkben, tagjai elsősorban bírói és kincstári funkciókban helyezkedtek el. A dolgozatnak sikerült Henczelfi működésének bemutatásával az egész Jagelló-kori jogászrendet jellemeznie. Sajnos, mivel a tanulmány Henczelfi személyéhez volt kötve, aki közéleti pályáját Ulászló alatt kezdi, pályatársai működésének Mátyás-kori szerepére nem térhet ki részletesen. Különösen érdekes lett volna ez, ugyanis a jogászok a nagy király központosító törekvéseinek eszközei voltak. A dolgozat azoknak, akik a Mohács előtti korszak hivataltörténetével foglalkoznak, a bíróságokra és a pénzügyi szervezetre vonatkozólag értékes adatokat fog nyújtani. KUBINYI ANDRÁS TANULMÁNYOK AZ ÁLLAM ÉS JOG KÉRDÉSEI KÖRÉRŐL (Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának kiadványai I. Budapest, 1953. 339 l.) A budapesti Állam- és Jogtudományi Kar tudományos munkájának fellendülését, az állam- és jogtudományok marxista-leninista művelése iránti igényét mutatják a kötet tanulmányai, amelyek legnagyobbrészt fiatal oktatók munkái. A tanulmányok nagyobb része mai állami és jogi problémákat dolgoz fel — közte a szocializmus építése és a békeharc kiemelkedően fontos kérdéseit is—, hat tanulmány pedig történeti vonatkozású. A kötet előszava helyesen emeli ki a kötet pozitívumai közt a haladó nemzeti hagyományok ápolását és feldolgozását,."a jogtörténeti tanulmányok zöme ugyanis 1848 és 1919 forradalmi problémáit taglalja. Nem lehet azonban egyetérteni avval, hogy az előszó a kötet negatív vonásai közt említi a történeti témák viszonylagos előtérbe nyomulását. A jogtudományok egésze szempontjából, a jogászok dialektikus szemléletének kialakításához ez legalább annyira fontos, mint a történettudomány számára. A feldolgozott kérdések mind olyanok, amelyekkel az állam- és jogtörténet legjobb polgári művelői is igen keveset foglalkoztak : az ókori társadalomörténet egyik izgalmas fejezetének jogi megvilágítása, a XVIII.-XIX. századi feudális katonaállítás néprajzi hagyományainkban is oly jelentős és értékes anyagot nyújtó problémája, az 1848-as jogászifjúság küzdelmei (amelyek más egyetemi fakultások 1848-as hagyományainak feltárására is serkentenek), az 1848—49-i országgyűlés egyik feltáratlan kérdése s a Tanácsköztársaság jogának két fontos problémája. Egyébként ez a két utóbbi tanulmány mai problémáinkkal is szervesen összefügg. Az alábbiakban egyenként ismertetjük a történeti vonatkozású tanulmányokat. Brósz Róbert docens tanulmánya (»Ius patronatus«) a szerző készülő nagyobb munkájának (»Jogi egyenlőtlenségek szabad és szabad között Rómában«) egyikrészlete, amely a libertinusok jogállásával, illetőleg annak egy fontos jellegzetességével, a libertinusok jogi helyzetének a volt tulajdonos javára történő korlátozásaival foglalkozik. Ez a téma igen fontos nemcsak a római jog, de általában a római társadalomtörténet kutatása szempontjából is. A szabadon bocsátottak a római rabszolgatartó társadalom