Századok – 1955

Szemle - Hajnal István: Az írástanítás a középkori egyetemeken (L’enseignement de l’écriture aux universités médiévales] (Ism. Perényi József) 128

SZEM­LE Zsigmond munkájának az amerikai és angol imperialisták magyarországi polit­­ikájának vázolásán kívül másik érdeme, hogy a magyar burzsoázia Bethlen—Teleki— Kállay csoportjának politikáját, amelyhez még ma is tapadnak liberális illúziók, néhány­­ fő vonásában ábrázolja. Ez hozzásegít ahhoz, hogy a magyar burzsoáziának azelőtt gyakran igen leegyszerűsítve megrajzolt kül- és belpolitikáját reálisabban, sokoldalúbban lássuk. De Zsigmond ugyanakkor, amikor régi sémákat felszámol, azok helyébe újabbakat illeszt. Témaválasztásánál fogva érthető, hogy nem foglalkozik a burzsoázia többi német­barát­ csoportjának politikájával és csak azt vizsgálja, hogy az angol orientáció felé ingadozó csoportnak milyen volt a kapcsolata, összefüggése a kispolgári ellenzékkel, de a kispolgári ellenzéket szektás leegyszerűsítéssel tárgyalja. A kispolgári ellenzék szerepe igen bonyolult volt a világháború időszakában. Mögöttük álltak a munkásosztály jelentős szociáldemokrata tömegei, a parasztság német­ellenes része, a kispolgárság liberális csoportjai. Ezekre a tömegekre számíthatott első­sorban a németellenes ellenállási mozgalom, de ugyanakkor a burzsoázia lavírozgató része is messzemenő terveket fűzött az ellenzékhez .Vezetőinek nagy részét szoros szálak fűzték a burzsoáziához, sovinizmusuk, szovjet- és­­ kommunista-ellenességük alig kü­lönbözött attól. Azonban az azonosság m­ellett volt egy sor ellentét a kül- és bel­politika kérdéseiben a burzsoázia lavírozó része és a kispolgári ellenzék között, amiről Zsigmond elfeledkezik. Zsigmond ezt a bonyolult kérdést újra túlzó egyoldalúsággal nézi. A kispolgári ellen­zék politikájával csak abból a szempontból foglalkozik, hogy mi vesít a szerepük a burzsoázia terveiben a fasiszta rendszer átmentési kísérleteinél. Zsigmondot témája feljogosítja arra, hogy a kérdésnek csak ezt az oldalát vizsgálja. Mindaz, amit erről ír, az ellenzéki vezetők árulásáról, az ellenzék egész politikájának ingatagságáról, igaz és jó szó, de hibája, hogy az egész beállítás, az általánosító következtetések csak ezekből a jelenségekből vonódnak le, és nem veszi figyelembe az ellenzék egész szerepét, elhanya­golja azt, ami a különbség a burzsoázia és a kispolgári ellenzék között. Egyenlőségi jel kerül itt is a szociáldemokrata-kisgazda politika, valamint a Teleki, Kállay-féle politika közé. Újra­ eltorzul a kép, mint a nemzetközi helyzetnél: nem látni, ki a szövetséges, ki az útitárs és ki a főellenség. Zsigmond könyve 1953-ban jelent meg, de anyagát még jóval ezt megelőzően állította össze. Hibái összefüggnek azokkal a jelenségekkel, amelyeknek felismerésére azóta megjelent pártdokumentumok, tudományos viták tanítottak. Az ebben az időben készült több, a legújabb kor történetével foglalkozó munkánkban kisebb, vagy nagyobb mértékben hasonló hibák vannak. Zsigmond több szempontból értékes munkája is tanul­ságosan példázza, hogy mennyire elhomályosítják a bonyolult történelmi folyamat törvényszerűségeit az olyan tendenciák, mint a múltba való visszavetítés, a túlzó leegy­szerűsítés, az erőszakolt idézgetés, a személyi kultusz. KATÓ ISTVÁN ISTVÁN HAJNAL: I V. * L'ENSEIGNEMENT DE L'ÉCRITURE AUX UNIVERSITÉS MÉDIÉVALES (Studia Historiea Academ­iae Seientiarum Ilungaricae. Budapest 1951, 187 l.) AZ ÍRÁSTANÍTÁS A KÖZÉPKORI EGYETEMEKEN Hajnal István az írástörténet és a paleográfia kiváló művelője, tudományos működésének kezdete óta behatóan foglalkozott az európai latin írásbeliség egyes problémáival, elsősorban pedig azzal a meglepő hasonlósággal, amely a XII. században Európa-szerte újra meginduló okleveles gyakorlatban alkalmazott írásformáknál, írás­stílusban mutatkozik. Az okleveles gyakorlat Magyarországon vagy Lengyelországban és Csehországban akkor kezdődött, amikor a nyugati fejlettebb feudális országokban a X. század óta leha­nyatlott okleveles gyakorlat újjáéledt. A feudális tulajdon biztosítása a helyi jogi normák szerint ugyan, de egész Európában egyre inkább oklevelek segítségével történt. Az egyes feudális uralkodóosztályok a birtokállományukban beálló változásokat okleve­lekben rögzítették, és ezeket használták fel egyre sokasodó birtokpereik alkalmával. A kelet-európai bomló ősközösségi társadalmak különféle bizonyítási eljárásai egyre inkább háttérbe szorultak, és átadták helyüket az általánossá váló­ okleveles bizonyí­tásnak. ·­ ­. -

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék