Századok – 1957
Szemle - Khvostov; V. M.: L’alliance franco–russe et sa portée historique (Ism. Gonda Imre) 410
a fonetikus hangjelzés ideálját, s ugyancsak többéves tanulás és állandó gyakorlat szükséges ahhoz, hogy valaki igazán gyakorlati módon élhessen az írás-olvasás készségével. A technika univerzális tükre, amit az idegen kultúrák felé tartunk, egy és más dologban figyelmeztethet bennünket: a nyugati kultúra sem maga a tökéletesség. V. M. KHVOSTOV: L'ALLIANCE FRANCO—RUSSE ET SA PORTÉE HISTORIQUE (Rel. V., 407—411. 1.) A FRANCIA—OROSZ SZÖVETSÉG ÉS TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGE V. M. Khvostov előadásában Lamartine-nak abból a megállapításából indult ki, hogy ,,az orosz szövetség természeti követelmény és földrajzi szükségszerűség". Erre az idézetre a második világháború végén az egyik francia lap emlékeztetett, V. M. Khvoszov előadása e tétel igazolását is adja. Az előadás egyik fontos kiindulópontja az, hogy bár a francia—orosz szerződést aláíró felek egyik tagjának társadalmi szerepe és jellege 1893 óta alapvetően megváltozott— az imperialista Oroszország szocialista szovjet hatalommá alakult át —, a szerződés történelmi jelentősége mégsem csökkent. A szerződés mind érvényességének első korszakában — az első világháború kitöréséig terjedő időszakban —, mind a két világháború közötti korszakban a német katonai hatalom fenyegetése elleni védekezés céljait szolgálta. S ha már az első időszakában sem volt állandó célja — mivel teljesen alkalmatlan volt arra, hogy a cári kormány expanziós törekvéseit szolgálja —, az októberi forradalom után a dolog természeténél fogva sem lehetett már agresszív jellegű. A francia—orosz közeledés okait 1893-ban a nyugat-európai helyzetben kell keresni, abban, amelyet a frankfurti béke, az 1875-ös háborús válság, az Osztrák-Magyar—Német Kettős, ill. a Hármasszövetség, az 1887-es francia—német válság, az orosz pénzpiac német részről végrehajtott zárolása stb. teremtett meg. A közeledés gondolatát Oroszországban különösen az erősítette, hogy Franciaország túlzott meggyengítése káros volt reá nézve. A két országnak biztonsága kölcsönös fenntartásához és az európai egyensúly biztosításához közös érdekei fűződtek. Ugyanekkor azonban hangsúlyozni kell azt is, hogy a francia—orosz közeledést Pétervárott sohasem tekintették a közelkeleti terjeszkedés eszközéül, annál is kevésbé, mivel ez a terjeszkedés gyengítette Oroszország nyugati határainak biztonságát, s éppen ezért növelte Németországtól való függőségét. Igen természetes, hogy Bismarck diplomáciája éppen az orosz külpolitika e gyenge pontját tudta két évtizeden át felhasználni a francia—orosz közeledés megakadályozására. Egy fontos tényt azonban a német külpolitika sem tudott semmissé tenni : egyrészt azt, hogy Oroszországnak támogatnia kellett Franciaországot Németországgal szemben, másrészt, hogy a körülmény a továbbiakban jelentős szerepet játszott a francia—orosz szerződés előkészítésében. A francia—orosz szerződés létrejöttének ismertetésénél a történetíró nehézségei távolról sem a szövetség szükségszerűségének, hanem annak megmagyarázásában keresendők, miért szenvedett oly hosszú ideig halasztást a létrejötte? Ennek okai a következőkben találhatók meg : először is a francia jobboldal kormányon levő „mérsékelt" köztársasági pártja, amely a nagytőke gyarmatosító érdekeit képviselte, rendkívüli módon félt Németországtól. E félelmet fokozta az is, hogy a gyarmatosító politika szembeállította Franciaországot Angliával is. Akadályozta másodszor a francia—orosz szerződés kialakulását az orosz—angol ellentét is. Angliával való összeütközés esetén ui. Oroszország számára rendkívül fontos volt Németország semlegessége, amely az Osztrák—Magyar Monarchiával szemben is közvetítő szerepet vállalhatott. Mindezek a hátráltató érvek azonban a 80-as évek végén egyre erősebben szorultak vissza. Amidőn tehát Caprivi német kancellár 1890-ben visszautasította a „viszontbiztosítási" szerződés megújítását, e körülmény új lökést adott a francia—orosz közeledésnek. További hajtóerő volt ebben az irányban az 1893-as német katonai törvény és az Oroszország ellen irányuló németvámháború. Bár kétségtelen, hogy a francia—orosz szövetség mindkét állam részére a terjeszkedés fedezéséül szolgált, gyakorlati jelentőssége ebben a vonatkozásban nem volt, különösen Oroszország számára nem, amelynek HAJNAL ISTVÁN