Századok – 1957
Szemle - A bonyhádi Petőfi Sándor gimnázium története (Ism. Biró Sándor) 474
SZEMLE RÁCZ ISTVÁN: AZ 1841. ÉVI SZATMÁRI 12 PONT (A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelmi Intézetének kiadványai Debrecen, 1955. 23.) A magyar reformmozgalom útjának rendkívül fontos állomása a szatmári 12 pont megjelenése 1841 elején. A Szatmár megye közgyűlése által elfogadott és a többi megyének megküldött haladó programban nem kevesebb volt, mint az ősiség eltörlése, a telekköny behozatala, a kötelező örökváltság, a nem-nemesek birtokbírhatási és hivatalviselési joga, a közteherviselés, a céhek és monopóliumok megszüntetése, az egyházi javak szekularizációja a népnevelés javára, a sajtószabadság stb., egyszóval a korábban szórványosan megjelenő haladó követelések szinte teljes egységben. A szerző a helyi levéltárak anyagának felhasználásával világítja meg a történeti irodalmunkban csak felszínesen érintett program keletkezésének körülményeit, megállapítja, hogy az ösztönzést Vas vármegye körirata adta, a kivitelezésben pedig az oroszlánrész a nem szatmári illetőségű, ismert „vándorpatriótát", Somogyi Antalt illeti. Foglalkozik a tanulmány a javaslat elterjesztésével, országos fogadtatásával és a megyei politikára gyakorolt hatásával, s megfelelő részletességgel az ellene megindult, konzervatív oldalról jövő támadásokkal is. A javaslatot végül is még 1841 végén megbuktatta a kormány és a maradiak intrikája — a felizgatott bocskoros nemesség ólmos botokkal verte ki az ellenzéket a közgyűlési teremből —, hatását azonban nem lehetett semmivé tenni. Joggal állapítja meg a szerző, hogy a szatmári 12 pont volt a liberális ellenzék első egységes programja s hogy hatása nagy volt mind az elkövetkező országgyűléseken, mind a haladó ellenzék párttá szerveződésében. BARTA ISTVÁN A BONYHÁDI PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM TÖRTÉNETE, 1806 1956 (Pécs, 1956) A nem egészen három ív terjedelmű kis füzet az iskola fennállásának 150-ik évfordulója alkalmából jelent meg. Szerzője dr. Kolta László, a gimnázium igazgatója. A kis könyvecske fő érdeme, hogy olyan tudományos műfajt elevenít fel, melynek egykori képviselői nagy szolgálatot tettek a magyar művelődéstörténetnek. A XIX. század második felétől kezdve sűrűn jelentek meg az egyes iskolák történetéről készült feldolgozások. A sort P. Szathmáry Károly műve nyitotta meg 1868-ban, A gyulafehérvár—nagyenyedi Bethlen tanoda történetével. Ezt követően Takáts Sándor megírta a pesti piarista kollégium történetét. A millenium alkalmával több tucat iskola történetét dolgozták fel. Az egyes iskolatörténeti művek közül kiemelkednek Markusovszky Sámuel, Kis Ernő és Török István munkái, melyek a fenti sorrendben a pozsonyi ág. ev. lyceum, a pápai és a kolozsvári ref. kollégium fejlődését mutatják be. A millenium óta is több értékes munka látott napvilágot. A debreceni ref. kollégium fennállásának 400-ik évfordulójára jelent meg 1938-ban egy történetírói munkaközösség kollektív műveként a híres iskola története. Közvetlen a felszabadulás előtti években, 1943-ban jelent meg Bódi Ferenc két kötetes, több, mint 500 oldalas könyve : A csurgói ref. Csokonai Vitéz Mihály gimnázium másfél százados története. Az idézett művek szerzői elsődleges források alapján tárták fel a nemzetünk életében fontos szerepet játszó nagyobb iskolák történetét. Műveik pótolhatatlanok és szükségesek ma is mindenki számára, akit a művelődéstörténettel kapcsolatos kérdések érdekelnek. A felszabadulás óta nem jelent meg az említett művekhez hasonló iskolatörténet. Kolta László füzete az első próbálkozás a régi, szép hagyományokkal rendelkező műfaj újraélesztésére. Kolta rövid kis művéből megismerjük a mai bonyhádi gimnázium kialakulásának 150 éves folyamatát. Az iskolát 1806-ban a Tolna megyei evangélikus esperesség indította meg Sárszentlőrincen. Itt mint három osztályos latin iskola, ún. schola triviális működött mely egyúttal a tanítóképzés célját is szolgálta. Az 1850-es Organisations-Entwurf követelményeinek nem tudván megfelelni, 1853-ban ideiglenesen megszűnt. De már 1857-ben mint algimnázium új életre támadt s egészen 1870-ig zavartalanul működött. 1870-ben Bonyhádra tették át s itt fejlődött ki belőle államsegéllyel a későbbi főgimnáz