Századok – 1958
Történeti irodalom - Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára (Ism. Benda Kálmán; Dercsényi Dezső; Póczy Klára; Tarnai Andor; Tóth András) 434
TÖRTÉNET! IRODALOM 435 Erdély római-kori történetével négy tanulmány foglalkozik. Bodor András (Napoca a feliratok tükrében) a római-kori Kolozsvár, npoca jelentőségét és társadalmi képét vizsgálja. Mivel Kolozsvárott a római-kori város feltárása érdekében rendszeres régészeti kutatások nem folytak, s az eddig előkerült reálarcheológiai anyag kiértékelése sem történt még meg, munkájában csupán a feliratos anyagra támaszkodhatott. A feliratok olvasásában ugyan nem értünk mindenben egyet a szerzővel, tanulmánya azonban jó áttekintő képet nyújt a városi szervezetekről, a társadalmi rétegekről, a vallási életről. Különösen érdekes a tanulmánynak az a fejezete, ahol a lakosság etnikai összetételéről, a kisázsiai és egyiptomi telepesek vallási szervezeteiről szól. Az ásatások során vázlatosan megrajzolt topográfiai városkép is figyelemre tarthat számot, már csak a település kontinuitásának szempontjából is. A római-kori leletek alapján ugyanis valószínűnek látszik, hogy a fallal körülvett római-kori város a mai Főtér környékén terült el, a Farkas utca és a Petőfi utca vonalában húzódó temetők pedig a mai Házsongárdi temető előzményei lehettek. A szerző néhány szóval utal arra, hogy a Séta tér elején katonai tábor állhatott, a Fellegváron viszont a római foglalást is megelőző dák erődnek kellett lennie. Ezek a kérdések valóban ásatást érdemelnének! Ásatásokra lenne szükség a tihói táborban is, amelynek romjaiból évről évre kevesebb látható a mélyszántások következtében. Minthogy a tábor területén rendszeres kutatások sohasem folytak, Ferenczi István ,,A tihói római táborról" c. tanulmányában a terepen észlelt megfigyeléseit csak a régebbi irodalmi utalásokkal vethette egybe. Ismerteti a terepviszonyokat, majd felvázolja a tábor helyzetét, falszerkezetét, kapuit, a táborhoz vezető utat. Utal arra, hogy a tábort valószínűleg többször átépítették. Az erőd történetét tanulmányozva, a korábbi véleményekkel szemben kimutatja, hogy a Meszesen végigvonuló dáciai limesszakasz erődláncolatában a tihói tábornak, mint a limes északi bástyájának, kulcsponti helyzete volt. Az udvarhelyszéki székelyszentmihályi régi unitárius templom 1842-ben történt lebontásakor a templom alapjaiból hét római oltárkő maradványai kerültek elő. Ion I. Russu cikke (Un raport epigrafic de la Mihaileni) az egyházközség által akkor fölvett jegyzőkönyv alapján (melyet teljes szövegében, magyarul közread) közli és értékeli a hét feliratot ; belőlük négy publikálatlan volt eddig. Az ókortörténeti cikkek között a legtöbb érdeklődésre Constantin Daicoviciu tanulmánya tarthat számot : „Tara lui Dromidaites", melyben szokott módszerével egyezteti össze az írott források adatait a régészeti kutatások eredményeivel. A dák állam kialakulásának kérdése régóta foglalkoztatja a történészeket. Daicoviciu maga is tanulmányok sorában vizsgálta ezt a problémát s mostani rövid cikkét, amelyik a dák történelem egyik lényeges szakaszára világít rá, sem tekinthetjük önmagában elszigetelve. A felvetett probléma ugyanis az, hogy az i. e. III. században Lysimachos ellen harcoló Dromihaitész ,,ország"-át és Hélisz nevű városát hol kell keresnünk. Daicoviciu nova lectiót javasol : a Dromihaitész neve mellett Polybiusnál és Suidasnál is olvasható Odrüsszón népnevet Ordésszón elnevezéssel kell helyettesíteni. Ez egy géta törzs neve, mely az Ordésszósz folyó mellett lakott. Ez a folyó, Hérodotosz szerint, a havasalföldi síkság északi részét átszelve ömlik a Dunába és az Argessel volna azonos. Ennek alapján Dromidaitész géta—dák országa is ezen a környéken, a mai Arges környékén keresendő. Ezt alátámasztja, hogy az utóbbi időben az Arges partjain az i. e. III.—i. u.II. századig terjedő dák települési nyomok kerültek napfényre. Egyesek úgy gondolják, itt állhatott Burebista fővárosa, mielőtt a Kárpátoktól északra kialakuló theocraticus államközpont megépült volna. A régészeti és írásos emlékek párhuzamos használatára s ezáltal a koraközépkori erdélyi történelem még megoldatlan kérdéseinek új módszerrel való megközelítésére mutat példát Kurdt Horedt tanulmánya : „Eine sächsiche Schmiede des 13. Jahrhunderts". Horedt egy valószínűleg az 1241-es tatárjárás során elpusztult kovácsműhely leletanyagát ismerteti. A Nagyszeben melletti Sellenberk községben 1874-ben feltárt műhely gazdag anyagából különösen a Brukenthal-Múzeum ismert fej alakú bronz aquamaniléjét emeli ki, melynek egészen közelálló analógiáját a szerző a thüringiai Rietmosthausen-ből a berlini Kunstgewerbe Museumba került aquamanilében ismeri fel. Egybevetve mármost ezt az adatot a gyér és önmagukban elégtelen írott följegyzésekkel, a szerző meggyőzően tudja bizonyítani, hogy a XII—XIII. században Szászországból is jöttek telepesek Erdélybe. A tanulmány eredménye így igazolja a mindeddig csak mondaként nyilvántartott rajnai és szász bevándorlásról beszélő későbbi följegyzéseket , egyben példa arra, hogy bonyolult kérdések megoldásában hogyan segíthetnek egymásnak az archeológia és a történelem. Az archeológiai tanulmányokat világos térképek és jó fényképek kísérik, amelyek örvendetes előrehaladást jelentenek a korábbi erdélyi kiadványokhoz viszonyítva. 28*