Századok – 1958
Történeti irodalom - Hajnal István: A Batthyány-kormány külpolitikája (Ism. Hanák Péter) 824
826 TÖRTÉNETI IRODALOM fel bennük. Vajon az ilyen remények és igények reálisaknak tekinthetők-e még? Hajnal nem ad elutasító választ. A történelmi körülmények, mondja, nyújtottak bizonyos támpontot a magyar hatalmi igények érvényesítésére, természetesen érthetővé, indokolttá tették az ún. ,,nagymagyar koncepció" kivirágzását. Éljük bele magunkat, sugalmazza, e tavaszi megújhodás embereinek helyzetébe : az olasz és a német egység megvalósulása, vagyis a régi osztrák monarchia felbomlása csupán hetek vagy hónapok kérdése. A minden oldalról szorongatott Habsburg-ház válaszúton áll : maga és birodalma részére vagy az elszlávosodást, s ezzel a cártól való függést, vagy az elmagyarosodást, s ezáltal hatalmának megújulását választhatja. Magyarország az elkerülhetetlen átalakulások során Délkelet-Európa döntő tényezőjévé válik : helyezze ide a dinasztia székhelyét, új birodalmának, egy magyar-osztrák monarchiának a súlypontját, csatolja hozzá Dalmáciát (esetleg Galíciát is). Ez a középkori poraiból megelevenedett magyar nagyhatalom, Németország szövetségét és Anglia barátságát elnyervén, képes lesz bűvkörébe venni az aldunai, balkáni népeket, és biztos gátat alkot a pánszlávizmussal, a cári terjeszkedéssel szemben. „Varázsos" gondolat volt ez, a koncepció és az alkalom a vezető politikusokat mind rabul ejtette. Kossuth sem tudta kivonni magát hatása alól, Batthyány pedig határozottan ennek jegyében irányította a külpolitikát. Hajnal a továbbiakban világos vonalvezetéssel bizonyítja, hogy a „nagymagyar koncepció", mint tudatos, többé-kevésbé átgondolt program érvényesült a Batthyánykormány egész külpolitikájában. Ez jelentkezett az első, április 12-i minisztertanács külpolitikai eszmefuttatásában, ez hatotta át az Angliáival létesítendő diplomáciai kapcsolat akcióját, amelyről Hajnal — a részletekig nyomonkövetve — kimutatja, hogy nem a „nagyzoló" kossuthi fantázia szüleménye, hanem valóságos, bár sikertelen kísérlet volt. A liberális Angliát azonban nem varázsolta el a „nagymagyar koncepció", Palmerston a magyar közeledésre udvarias elutasítással válaszolt és több ízben, nagy nyomatékkal, hangsúlyozta Ausztria fennmaradásának szükségességét. Ennek következtében a „nagymagyar" külpolitika számára még inkább megnövekedett a német szövetség jelentősége. A frankfurti követküldés — dátum szerint is igazolhatóan — kapcsolatban volt az angol elutasítással. A frankfurti követküldésnek, a Batthyány-kormány legjelentősebb és viszonylag legeredményesebb külpolitikai akciójának tárgyalásánál Hajnal — számos kitűnő részletmegfigyelésen túlmenően — megcáfolja Kossuthnak és Szemerének állítólag Batthyány háta mögött, inkorrekt módon űzött titkos tevékenységéről írt inkorrekt feltételezéseket, s az akciót a „nagymagyar koncepciótól" vezérelt külpolitika keretébe illeszti bele. A német szövetségre elsősorban a Monarchia „elszlávosodása" ellen, a magyar központú birodalom külső alátámasztása végett volt szükség. Ugyancsak a „nagymagyar koncepciót" állítva az olasz segély vitájának hátteréül, sok szempontból új jelentést és jelentőséget ad ennek a sokat vitatott vitának Az olasz segély körüli huzavonában nem arról volt szó — írja Hajnal —, hogy Magyarország a horvátok ellenében a dinasztiára szorult volna. A magyar kormány nem érezte magát olyan szorult helyzetben, hogy Jellacic lecsendesítéséért cserébe 40 000 főnyi sereget kínáljon fel a dinasztiának az olaszok ellen, olyan erőt, amellyel könnyedén leverhette volna Jellaciéot. Nem a horvát támadástól való félelem nem is egyszerűen a dinasztikus hűség vezette a magyar kormányférfiakat az olasz segély megadására való hajlandóságukban, hanem a „nagymagyar koncepció". Az előnyomulás koncepciója ez, s nem a védekezésé. Ha a magyar korona újból Budáról sugárzik az uralkodó fején, hatalmas vonzóereje lesz a szomszéd népekre. Ha az uralkodó Magyarországból hatalmas birodalmat, egy magyar-osztrák monarchiát teremt, a magyar kormány olyan erőket mozgat meg, amelyekkel csakhamar rendet tud teremteni Horvátországban, Itáliában, Bécsben. A tanulmány itt is, másutt is, szavahihető tanúkkal, beszédes bizonyítékkal mutatja ki, mennyire ez a nacionalista, birodalmi gondolat alakította a kormány külpolitikáját s a dinasztiához való viszonyát. A „nagymagyar koncepció" rekonstruálása, részleteinek, érvényesülésének, hatóerejének kimunkálása a tanulmány legjelentősebb új eredménye. A régi történetírás alig foglalkozott e koncepcióval, a legtöbbet még Károlyi Árpád Batthyány-monográfiája mond róla, anélkül, hogy mint egységes, uralkodó koncepciót értékelné. Marxista történettudományunk, bár több ponton kimutatta a Batthyány-kormány nacionalizmusát, a „nagymagyar koncepciót" és jelentőségét nem ismerte, nem mérte fel. A gondolat újszerű feltárása, meggyőző bizonyítása tehát kétségtelenül Hajnal érdeme. De amennyire érdeme, erőssége ez tanulmányának, annyira gyengesége, sebezhető pontja érvelésének. A „nagymagyar koncepció" mint a 48-as külpolitika — sőt , mint a Batthyánykormány egész politikája — realitásának bizonysága, nézetünk szerint, olyan ellentmondás, amely az egész érvelést erőtleníti. És itt nem a hajnali koncepció túlzásait