Századok – 1971
A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - Benczédi László: A lengyel nemesi demokráciáról 420/II
420 BENCZÉDI LÁSZLÓ BENCZÉDI LÁSZLÓ: A lengyel nemesi demokráciáról Gierowski professzor referátuma („L'Europe centrale au XVIIe siècle et ses principales tendances politiques") érdekes és nagy vonalaiban reális képet ad Közép-Európa XVII. századi politikai fejlődéséről. A szerző, mint ismeretes, többek között a lengyel nemesi demokrácia átmeneti sikereiről beszél, illetve annak vonzerejét („force d'attraction") hangsúlyozza azokra a szomszédos országokra, amelyek hasonló politikai intézményekkel rendelkeztek. Engedjék meg, tisztelt hallgatóim, hogy rövid hozzászólásomban ehhez a kérdéshez csatlakozva, néhány gondolatot vessek fel a magyar nemesség helyzetéről, illetve törekvéseiről, hogy ennek alapján következtetéseket vonjak le az ún. nemesi demokrácia általános történeti értékelésére vonatkozólag. A magyar nemesség, a maga sajátos rendi alkotmányával, földrajzi szempontból jellegzetesen közbülső helyet foglalt el a Habsburg-dinasztia, illetve az erdélyi fejedelemség hatalmi övezetei között. Ami a Habsburg királyi hatalommal való konfliktusait illeti, ezek legfeltűnőbb színhelyei, akárcsak Lengyelországban, Magyarországon is az országgyűlések voltak. De ehhez hozzá kell tenni, amit a referátum nem említ, hogy ti. a központi hatalom és a nemesi érdekek közötti ellentétek nem korlátozódtak csupán az országgyűlésre, hanem a mindennapi életben is számos formában megnyilvánultak. Ez utóbbi konfliktusok egyik csomópontja Magyarországon a bécsi udvar által felállított központi pénzügyi szervek, az ún. pozsonyi és a szepesi kamara körül alakult ki. E kamarák és helyi tisztviselőik ellen, akik a Habsburg-központi hatalmat képviselték és az ő érdekeiket is védték, a magyar nemesség, mondhatni, általános ellenszenvet érzett. Mint újabb kutatásaink mutatják, olyan kérdésekben, mint a harmincad és más adók behajtása, ártimizáció, pénzértékszabályozás stb., a nemesi megyegyűléseken gyakori és heves szidalmazások és kirohanások hangzottak el a kamarák ellen, s a helyzet nem egyszer odáig fajult, hogy a kamarai tisztviselőknek egyenesen bujkálniok kellett a nemesség tettlegességei elől. Egyik kamarai tisztviselő Nyugat-Magyarországon, 1668-ban, természetesen a központi hatalom szemszögéből világította meg az ellentétek okát, amikor tömören így nyilatkozott: „Az urak szeretik a maguk hasznát és keveset gondolnak őfelsége jövedelmével". Gierowski professzor említi előadásában a magyarországi rendiség viszonylag szívós ellenállását, illetve fennállását a Habsburg-abszolutizmussal szemben. Nos, ez valóban így volt, s az is igaz, hogy a magyar nemesség soraiban mély és élénk rokonszenv élt a lengyel nemesi állam iránt. A kérdés pusztán az, hogyan értékeljük ez utóbbi jelenséget? Vajon egy pozitív és kívánatos fejlődés szimptómáját lássuk-e benne. Vajon a fentebb említett tények nem inkább arra utalnak-e, hogy a nemességre korlátozott demokrácia egyidejűleg anarchikus tendenciákkal fonódott össze ? És fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy vajon nem éppen ezek az anarchikus tendenciák adnak-e, legalábbis részben, magyarázatot a szerzőnek arra az egyébként helyes megállapítására, hogy ti. pénzügyi és katonai szempontból a nemesi demokrácia nem volt versenyképes a feudális abszolutizmussal. A jelzett okokból szeretném hangsúlyozni: a lengyel típusú nemesi demokráciát a magam részéről semmiképpen sem tudom távlatos megoldásként elfogadni a XVII. századi Közép-Európa számára, mert úgy látom, hogy annak egyértelmű felülkerekedése valószínűleg Magyarországon is a teljes állami széthullást hozta volna magával. Az a meggyőződésem, hogy a XVII—XVIII. századi Közép-Európa számára a jövő felé vezető utat egyértelműen a feudális abszolutizmus mutatta. Az már azután más — és a következő — kérdés, hogy a gazdasági-társadalmi feltételek egy hazai feudális abszolutizmus számára Magyarországon nagyobbrészt hiányoztak — nem kevésbé az is, hogy e térség vezető hatalma, a Habsburgok abszolutizmusa csak nagyon ellentmondásosan és elég.