Századok – 1977

Tanulmányok - Fügedi Erik: Kapisztranói János csodái. A jegyzőkönyvek társadalomtörténeti tanulságai 847/V

KAPISZTRÁNÓI JÁNOS CSODÁI 871 esetében hihetnénk; másrészt — ha eltekintünk Erdődtől, Füregtől és Bánosától — arra a következtetésre indít, hogy több ember azokról a településekről jött,,ahol volt kolduló­rendi kolostor, ahol tehát a vallásos élet élénkebb volt, mint a kis falvakban. A nagyobb helyeken az információáramlást a kolostorok is elősegíthették. Egy befolyásoló tényező lehetősége a fenti fejtegetés után is nyitva marad, s ez Kapisztranói tevékenységének hatása. Kapisztranói 1455 tavaszán érkezett Magyar­országra, 1456-ban bekövetkezett haláláig az ország több városában tartott nagyhatású szónoklatot, 1456 elején pedig lázas tevékenységet fejtett ki a keresztes had toborzása érdekében, főképpen az ország déli részén. Itineráriumát Karácsonyi János és J. Hofer rekonstruálta, bizonyos támpontok Bölcskey munkájában is találhatók. A két rekonstrukció között az eltérés meglehetősen nagy.115 Biztos, hogy Kapisztranus kétszer járt Szegeden, ezt jegyzőkönyvünk is állítja (2 13 és 248, utóbbiban: Benedictus Figedi de Zegedino, in cuius domo illuc veniens vice prima ipse Capistranus hospitatus fuisset), de a második látogatásra nem áprilisban, hanem valószínűleg január második felében került sor, amikor Temesvárról Pestre ment. Március 24-ápr. 8. között Budán találjuk (Wadding: i. m. XII., 369 és 370.). Június 14. előtt Kölyüdig hajón tette meg az utat, ott hagyta hátra poggyászával Tagliacozzot (Sem Hofer: i. m. 527, sem Bölcskey: i. m. II. 269. nem tud mit kezdeni Karácsonyi Hofer máj. 30.-júl. 15. Győr 1455. jún. 5.-júl. 6. Győr júl. 19. Esztergom aug. 7.-11. Buda júl. 22. Buda aug. 18.-24. Fehérvár aug. 18.-24. Fehérvár szept. eleje Szeged szept. 18.—22. Csanád szept. 18.-22. Csanád Temesvár okt. 30. Karánsebes okt. 30. Karánsebes Lippa Gyulafehérvár Tor­da Tövis dec. 8. Hunyad dec. 8. Hunyad 1456. jan. 6. jan. 15. febr. 3. ápr. 29. május jún. 14. júl. 2. Hacak Temesvár Pest Szeged Pécs Perecske Kölyyd Bács Futak Újlak Nándorfehérvár dec. 25. 1456. jan. 6. febr. 3. márc. 17. Gyulafehérvár Hacak Pest Buda júl. 2. Újlak Nándorfehérvár 115 Uo. I. 334-338., Hofer: i. m. I. 527., Bölcskey Ö.: Capistranoi Szent János élete és kora II. Székesfehérvár 1924. A két itinerárium a következő:

Next