Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Drăgut; Vasile: Ars gotica in Romania Ism.: Entz Géza) 227/I
228 TÖRTÉNETI IRODALOM 228 A könyv három főrészre oszlik: 1) építészet a 13-15. században, 2) ábrázoló és iparművészet ugyanakkor, végül 3) a gótika utóélete Havasalföldön és Moldvában a 16-18. század folyamán. Az első, legterjedelmesebb részben a szerző az erdélyi gótika kezdeteit Kerc ciszterci kolostorának építésében és széles hatókörében ismeri fel. Ez a 13. században jelentős építészeti kör azonban magába zárkózva megreked. A továbbfejlődést a 14-15. századi városok biztosítják, ahol a nagy plébániatemplomok jelzik a fővonalat. A tárgyalás az alaprajzi típusok szerint folyik a háromhajós csarnokoktól az egyhajós falusi templomokig. Terjedelmes fejezet foglalkozik a világi építészettel, amelynek keretében a kevésbé kutatott városi középületekhez és lakóházakhoz képest az erődítés kap elsődleges helyet. A fal- és táblaképfestészetnek kiemelt fejezetet szentel, az előbbi számára nagyobb hangsúlyt adván. A szobrászat áttekintésében is az építészettel kapcsolatos szobrászi tevékenység lép előtérbe a faszobrászattal szemben. Mondanivalóját az ötvösséggel és fémművességgel zárja. Havasalföld és Moldva jelentősége Románia gótikus művészetében akármilyen sajátos mégiscsak másodlagos. A korábbi gyér kezdetektől eltekintve csupán az építészetben kísérhető nyomon a 15-16. században s ott is elsősorban nem lényegi, hanem kifejezetten járulékos jelleggel. A körülmény még inkább kifejezésre jut utóéletében: a Kárpátokon túli terület 17-18. századi kőépítészetében és Erdély ortodox falusi fatemplomaiban. Az e kérdésekkel foglalkozó fejezetek elhelyezését az időrend szabja meg úgy, hogy Moldva és Havasalföld 13-15. századi termése az erdélyi egykorú építészet elemzését, a 16-18. századi utóélet pedig az egész erdélyi gótikus fejlődés rajzát követi, mint a könyv utolsó, záró részlete. A szóban forgó fejezetek ily beillesztése a könyv gondolatmenetébe maga is arra vall, hogy a romániai gótika e két fővonala között inkább bizonyos párhuzamosság, egymásmelletiség, semmint szerves összefüggés állapítható meg. A mű végén bő, de nem mindenben kielégítő bibliográfia, valamint hely- és névmutató áll. A sommás tartalmi ismertetést kövesse az egyes fejezetekhez fűzött néhány kritikai megjegyzés. Az első, a korai gótikát bemutató fejezet lényegében és sok részletkérdésben helyesen rajzolja meg a kerci (Ctrja) ciszterci apátság építkezéseit és körét, amelyeket már korábban Vátárlanu is, én is összefoglaltunk. Dragut új elképzelése, hogy a kerci kolostor mai formájában a tatárjárás után azért épült, mert 1241-ben a korábbi épület nyomtalanul eltűnt. Ez a feltevés valószínűtlen. Igaz, hogy újabb szakszerű ásatás Kercen nem folyt, de Reissenberger annak idején helyszíni kutatásokat is végzett, és semmi korábbi nyomot nem talált. István ifjabb király 1264-i oklevele elhagyott (desolatum) és nem tökéletesen elpusztított kolostorról ír. Különben is a tatárok rövid egyéves magyarországi tartózkodásuk alatt tekintélyes falak lerombolásával nem foglalkoztak. Amint a gyulafehérvári székesegyház esete is világosan bizonyítja, a mongolok az épületeket felgyújtották, s akárminő súlyos tűzkár legfeljebb kisméretű falusi épületeket semmisíthetett meg. A középkori Magyarország egykorú építészetének ismerete nemcsak megengedi, hanem nagymértékben valószínűsíti, hogy a kerci monostor legkésőbb az 1230-as években már állt. A templom és kolostor annyira egységes, hogy egykorúságukhoz kétség sem fér, és 13. századi módosításnak nyomát sem mutatja. Az egykorú adatok és az említett 1264-i oklevél az elmondottakat alátámasztja. Ami a kerci épület származtatását illeti, róla szóló tanulmányomban számos konkrét párhuzamot mutattam ki a Párizs környéki ciszterci és falusi plébániatemplomok között, s a közvetlen francia kapcsolat a 13. század első harmadának magyarországi királyi építészetének képébe szervesen beleülik. A châteauduni St. Madeleine csak egy a sok példa közül, és nem az egyetlen forrás, mint ahogyan Dragut értelmezi. Kerc mint királyi alapítású monostor csak Erdélyben áll elszigetelten, az akkori Magyarországon nem. Az általam felhozott konkrétumokkal szemben a szerző sokkal homályosabban fogalmaz, midőn azt írja, hogy Kercen Cseh-, Morva-, Magyar-és Lengyelországból érkező ciszterci tanultságú mesterek működtek (25). Ennek alapján a műhely származása teljesen bizonytalanná válik. Dragut félreérti tanulmányomat, midőn azt állítja, hogy abban egyetlen építőműhelynek tulajdonítok kerctől kezdve minden vele kapcsolatba hozható épületet. Határozottan a műhely „szétsugárzásáról" beszélek, s megkülönböztetek a műhelyen belül különböző csoportokat, amelyek 1230 és 1270 között működtek. Azt azonban valóban hangsúlyozom, hogy az összes szóba jövő épület a formai és szerkezeti kapcsolatokon túl, királyi vonatkozásaikkal történetileg is összefügg egymással. Még egy körülményt kell kiemelnem, mégpedig azt, hogy a 13. században a ciszterci építészet egész Európában és az akkori Magyarországon is már át volt itatva szerkezetben, formában a klasszikus gótika elemeivel. Túljutott tehát azon a tiszta kezdeti fokon, amelyet clairvaux-i Bernát a 12. század közepén képviselt. Csak ilyen értelemben lehet a 13. században a ciszterci építészetről beszélni. Kercen is számos jellegzetes vonás (oszlopfők, zárókövek, ajtók, ablakok) nem szoros értelemben ciszterci jellegű, hanem már az egykorú gótika közös sajátságai közé tartozik. Ebből is.