Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - G. Vass István: A békéscsabai múzeum története 1899-1979 (Ism.: Fancsovics György). 623/III

TÖRTÉNETI IRODALOM 623 G. VASS ISTVÁN: A BÉKÉSCSABAI MÚZEUM TÖRTÉNETE 1899-1979. A múzeumi intézmény „a nemzet élő emlékezetének" sajátos tárháza, történelmi képződmény. A régmúltban sokan álmodtak róla és többen tervezték létrehozását: a 17. században Bocskai István fejedelem, a 18-19. század fordulóján Kazinczy Ferenc, az író, továbbá Teleki Sámuel erdélyi kancellár, utóbb Széchenyi Ferenc, aki végül a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója lett. A múzeumi gondolat sommás lényege ott olvasható a marosvásárhelyi Teleki-téka márvány­tábláján: „Musis Patriis, Gratisque Posteris ..." - „A honi múzsáknak és a hálás utókornak ..." A gondolat megvalósításának útja azonban hosszú volt, s buktatóktól sem mentes. A csabai múzeum történetében olyan tények hatóerejét figyelhetjük meg, melyek nélkül nem jöhetett volna létre immár patinás történeti építménye. A könyv kronologikus szerkezetével, bőséges adataival, korrekt előadásmódjával segít közel hozni a múzeumügy történeti múltját, és hozzájárul ismereteink pontosabbá tételéhez. Ez nagyon időszerű, mert a múzeumi életről, magáról a műhelyről kevés munka bizonyult tájékoztatónak. Még inkább növeli értékét, hogy a szakmai tájékoztatáson túl vállalja a pedagógia, a múzeumi kultúrára nevelés feladatát. A magyar marxista művelődéstörténetnek része a múzeumi gondolat magyarországi fejlődése, elterjedése és megvalósulása. A szintézis elképzelhetetlen a magyar múzeumokról szerezhető és minden részletre kiterjedő forrásfeltárás és analízis nélkül. G. Vass István éppen ezt teszi: gazdag forrásanyaggal dolgozik, aprólékos gonddal vizsgálódik, benyomásait fegyelmezetten közvetíti, ezáltal lesz erőteljessé munkája. A békéscsabai múzeumot - jellemzően a vidéki múzeumok történetére - négy jelentős szakaszban vizsgálja, nevezetesen: előtörténetén, a városi, az államosított és a megyei múzeumi státuszon át. Egyetlen múzeummal foglalkozik ugyan, mégis olyan tükröt tart az olvasó elé, amelyről nem csupán a helyi társadalom anyagi műveltségét, művelődését, provinciális kultúrpolitikai céljait lehet leolvasni, hanem a korról korra változó, a közművelődésről vallott, a múzeumi eszméről szóló egyetemesebb nézeteket is. Ezek valódi kapcsolatait, valamint bonyolult, ellentmondásos érvényesülé­süket vizsgálja a csabai múzeum életében. Mi a könyv írójának tapasztalata a változó múzeumi koncepciók megvalósulása terén, hol és merre fedezi fel azt a pontot, ahol a múzeum mint gondolat és mint intézmény gyökeret látszott ereszteni? A múzeumtörténeti irodalomban nem találni egységes felfogást arról, honnan is számítandó a múzeumok tényleges alapítása. Jelen esetünkben, a Békéscsabai Múzeumi Egyesület alapszabályai 1899-es elfogadásának formális jogi aktusától-e, vagy 1912— 14-től, amikor erre rendelt épületét ténylegesen birtokba vette, gyűjteményeit elrendezhette, amikor funkciójának megfelelhetett. A könyv ebben a kérdésben nem foglal állást, bár úgy tűnik, az 1899-es dátumot fogadja el. A kérdés természete olyan, hogy nemcsak a békéscsabai múzeumra illik. A Nemzeti Múzeum, a nagy előd és a példakép története hasonló problémát mutat (a formális alapítás éve ugyanis 1802, a tényleges működésé 1847), de más múzeumok példái is. Nem nehéz e jelenség mélyén bizonyos presztízs-szem­pontot felfedezni. A múzeumi eszme küldetése Békéscsabán - másutt is - lassan teljesedett ki. G. Vass István feljegyzi azokat az anyagi, személyi, szellemi és helyi energiákat, melyek e kis „Nagyvárad" élet­ütemében, kultúrpolitikai közigazgatásában oly ellentmondásosan hatottak. Paraszti „konzervativiz­musról", a városi öntudat hiányáról és ezzel ellentétesen „forradalmi hajlamról" szól. A nyilvánvaló antagonizmus feloldása csak mértéktartóan sikerült. A hiány ott és abban mutatkozik, midőn a paraszt hagyományok szívós őrzésének, a szlovákság kultúrájának a környezetre, a szellemi és tárgyi tartományokra egyaránt érvényes hatását, alapelemeit - a múzeum szemszögéből nézve igen fontos összefüggéseket - elhanyagolja. Vonatkozik mindez a helyi műgyűjtő törekvések jellemzésére is. Holott, mint ismeretes, a múzeumi eszme gyökerei nem csupán a históriai szemlélet elterjedéséből, tudatos művelőinek köréből, a műgyűjtés valamilyen fokából származtatható, hanem a környezet­kultúra mindennapi adottságaiból is. A békéscsabai múzeumalapítók nemzedékének gondolatai és tettei így kissé magányosaknak tűnnek; mintha a múzeum egy indifferens társadalmi közegbe csöppent volna „véletlenül". Mintha

Next