Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Engel Pál: Temetkezések a középkori székesfehérvári bazilikában 613
KÖZÉPKORI SÍROK SZÉKESFEHÉRVÁROTT 615 III. Előkelők. A magyar uralkodóházak tagjait illető ismereteink még mindig rendkívül szilárdak ahhoz képest, amit a Székesfehérvárott eltemetett előkelőkről tudunk, írott forrás ezzel kapcsolatban eddig mindössze négy került elő: 1. Ozorai Pipó temesi ispán saját oklevele (1425), amelyben a bazilikába történő temetéséről intézkedik, és aminek megtörténtéről 16. századi olasz források tanúskodnak; 2. Zsigmond király kiváltságlevele (1427) id. Rozgonyi István fejéri ispán részére, hogy rokonságával együtt a bazilikában választhat magának sírhelyet; 3. Mátyás hasonló tartalmú privilégiuma (1481) Buzlai László javára; 4. egy sziléziai híradás arról, hogy Mátyás Fehérvárott temettette el nagynevű zsoldosvezérét, Hay Ferenc trencséni ispánt, aki Labác ostrománál (1475) esett el. Az írott emlékeket régészeti leletek egészítik ki: Marcali Miklós (+ 1413) és Stiborics Stibor (+1414) erdélyi vajdáknak Székesfehérvárott előkerült sírkőtöredékei, továbbá Druget Fülöp nádornak (+ 1327) a bazilika 1936-1938. évi ásatásakor itt talált pecsétgyűrűje. Végül megjegyzendő, hogy egy 13. századi dalmát forrás szerint 1170 táján ide temették el Lombard Péter spalatói érseket. Nem préposti méltóságot viselő, tehát idegen főpap fehérvári temetkezésére ez eddig az egyetlen adat." Mindez mutatja, hogy ismereteink e téren mennyire esetlegesek, véletlenszerűek. Még hozzávetőleg sem sejthetjük, mekkora volt azoknak a világi uraknak a száma, akik abban a kiváltságban részesültek, hogy földi maradványaik királyokkal és királynékkal kerülhettek egy födél alá. Druget Fülöp példája önmagában azt sejtetné, hogy ez az előjog csak igen keveseknek, a királyság és a dinasztia kivételesen magas állású híveinek, legfőbb támaszainak jutott ki. Közéjük sorolható ugyanilyen jogosan Stibor vajda és Ozorai Pipó is. Ha az országnagyoknak csak erre a szűk körére kellene figyelnünk, azaz a királyság mindenkori négy-öt vezető emberére, akkor pusztán találgatással is megkísérelhetnénk meghatározni, kik lehettek azok a hozzájuk hasonló státuszú személyek, akiket gyaníthatóan szintén Fehérvárott temettek el, csak éppen adatunk nincs róluk. Ide sorolhatnánk például a másik két Druget nádort, Jánost és Vilmost (+ 1333, ill. 1342), Garai Miklós nádort (+ 1386), Czudar Péter bánt és még néhányat, akiknek sírhelyét nem tudni. Nem érdemes azonban találgatnunk, mert többi adatunk, amelyek egy Marcali, egy Rozgonyi, főként pedig Háy Ferenc és a Buzlaiak fehérvári sírjáról szólnak, annyira kitágítják a számba jövő személyek körét, hogy a problémával felesleges foglalkoznunk. A bazilikában eltemetett személyek (előkelők) pontos száma akkor sem volna megállapítható, ha feltennék, hogy az esetlegesen ránk maradt okleveles és régészeti adatok — jóllehet nem fedik egymást — teljesek, és más családok, ill. személyek jelenlétével nem kell számolnunk. Hogy miért nem állapítható meg, azt a Rozgonyi István javára szóló kiváltságlevél (1427) szövege illusztrálja: ,,. . . a maga, felesége, gyermekei, testvérei és nemzetsége részére" szól Zsigmond engedélye. Márpedig az oklevél hátlapjára 1500 körüli kézzel írt feljegyzésből (,,a székesfehérvári kápolnára vonatkozik") ítélve csaknem biztos, hogy a Rozgonyiak kápolnája felépült, és a családnak bizonyára számos tagja ide temetkezett. Tekintsük ezek után a Rozgonyiak leszármazási tábláját 1523-ban 18116-ben lett érsek és „néhány évig" állt az egyház élén. Halálának éve ismeretlen. ,,Sepultus est in ecclesia sancte Marie in Alba." (Gombos III. 2227. sz.) Az adatot lektoromnak, Györffy Györgynek köszönöm. Alighanem ez lehetett az a Magdolna-kápolna (1467), amelyet nemrég tévesen Bodó prépost kápolnájával azonosítottunk (Lővei Engel 6, 53. jegyzet).