Századok – 1988
Történeti irodalom - Vardy Steven Bela: The Hungarian–Americana (Ism.: Csillag András) 729/IV
730 TÖRTÉNETI IRODALOM feltárására fordít nagyobb gondot, hanem egészen 1984-ig követi nyomon afejlődés menetét. Monográfiája nyilván terjedelmi korlátozások miatt — tömörre sikerült, objektív összegzése, oknyomozó szintézise és kronológiai továbbvitele az elődök kutatásainak, amely már a modern szaktudományosság szintjén áll. Természetesen a szerző jól ismer szinte minden résztanulmányt és publikációt, ami az amerikai magyarságról napvilágot látott, így felhasználta a témával kapcsolatban Magyarországon született újabb tudományos eredményeket is. Ami a modern hazai szakirodalmat illeti, az itthoni könyvpiacon Várdy könyvénél nem sokkal korábban jelentek meg az első tanulmánykötetek, amelyek szintén célul tűzték ki a tengeren túli magyar etnikai csoport történetének, illetve helyzetének átfogó elemzését. Megítélésünk szerint Puskás Julianna „Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940" (1982) című alapvető monográfiája és Várdy kötete jól kiegészítik egymást. Puskás mindenekelőtt a tömeges kivándorlás és beilleszkedés körülményeire koncentrált, s a nemzetközi migráció társadalomtörténeti jellegzetességeinek feltárására törekedve, vizsgálódásának középpontjába a paraszt- és munkásközösségeket állította. Az amerikai szerző ezzel szemben a kivándorlás és a letelepedés főbb vonalainak vázolásán kívül betekintést enged a magyar-amerikai kapcsolatok 1880 előtti gazdag történetébe is, ugyanakkor több mint negyven évvel túllépi a másik könyv 1940-es korszakhatárát. Többet foglalkozik továbbá a kiemelkedő személyiségek társadalomformáló szerepével, a magyar alkotó értelmiség jelentős egyéni teljesítményeivel. A néhai újságíró, Nagy Kázmér, elsőként írta meg a második világháború utáni magyar politikai emigráció történetét és „Elveszett alkotmány"-ában (1984) 1975-ig követte azt nyomon. Szántó Miklós „Magyarok Amerikában" (1984) című színvonalas tanulmánykötetében pedig a szociológus szemszögéből nézve elsősorban a külhoni, illetve a hazai politikai-közéleti vitákat elemzi, amelyeknek tárgya az emigránsoknak az új hazához, illetőleg a régihez fűződő, sűrűn módosuló viszonya a hetvenes évek végéig. A történész Várdy Béla munkája a maga konkrét adatgazdagságával, józan tárgyilagosságával, tisztánlátásával jó folytatása az előbbi két könyvnek is. Jóllehet alapvető kérdésekben, például a tendenciák és a periodizáció megítélésében velük is hasonló nézetet vall, de ezáltal csak megerősíti azok hitelességét. A „The Hungarian Americans" olyan egyedülálló összefoglaló mű tehát, amelyből a legátfogóbb képet szerezhetjük az amerikai magyarság történetéről a kezdetektől szinte napjainkig. Várdy gazdagon annotált, bibliográfiai adatokban bővelkedő könyve tíz fejezetből áll, melyet jól hasznosítható név- és tárgymutató tesz teljessé. A szerző kronológiai sorrendben tekinti át a magyar-amerikai történelmi kapcsolatok egyes szakaszait. Leírásában adatokkal támasztja alá, hogy a 16. századtól kezdve szórványosan érkeztek hazánkfiai az Újvilágba egészen a 19. század közepéig, a rákövetkező évtizedekben azonban számuk egyre jobban növekedett. A magyar kivándorlás az első világháborút megelőző két évtizedben érte el legnagyobb méreteit: tetőpontja 1907-ben volt, míg 1914-ben hirtelen megtorpant. A mozgalom - immár kisebb arányban - folytatódott a háború után és újabb, bár szerényebb csúcsát az 1950-es években érte el. A két világégés közti évtizedek, de különösen a második vlágháború utániak új típusú bevándorlók érkezésének lehettek tanúi. Ők különböztek az első világháború előtti elődeiktől mind a kivándorlás okát illetően (inkább politikai, mintsem gazdasági), mind pedig társadalmi és műveltségi szintjüket-hátterüket tekintve. Míg ugyanis a századforduló táján kivándoroltak serege („öreg amerikások") és a két háború között érkezők nagy része a mezőgazdaságból kiszorult agrárnépességből, kisparasztokból, nincstelen agrárproletárokból, valamint paraszti származású szakképzetlen vagy betanított munkásokból tevődött össze, addig a két háború között érkezők közül sokan, a második világháborút követő emigránsok pedig túlnyomó többségükben a magyar társadalom közép- és felső rétegeiből kerültek ki. Ily módon az amerikai társadalomba való beilleszkedésük eltérő kellett, hogy legyen. A kivándorlás eme általános sémájának oknyomozó feltárása mellett a szerző részletesen ismerteti „magyar Amerika" társadalmi életét és fejlődési tendenciáit. Minthogy a legfőbb összetartó erőt e magyarok és leszármazottaik számára mindig az egyházak, az egyesületek és az újságok jelentették, jó képet kapunk ezek típusairól és változatairól. Felekezetek szerint szól a magyar egyházakról, a hitéletről s ennek kereteiről. A világi szervezetek széles skálájának élén — különösen a kivándorlás hőskorában - a betegsegélyző (biztosító) és a kulturális egyesületek álltak, míg a politikai testületek (pl. Amerikai Magyar Szövetség) csak az első és a második világháború utáni időkben játszottak jelentősebb szerepet. Itt jegyezzük meg, hogy noha a legfontosabb kérdésekben Várdy elfogadja a mai marxista történetírás Puskás művében manifesztálódó megállapításait, közelítési módszereit, periodizációját, bizonyos mértékig túlzottnak