Századok – 1988

Tanulmányok - Michalski Jerzy: A szejm hanyatlása és újjászületése a 18. században 852/V–VI

A SZEJM HANYATLÁSA ÉS ÚJJÁSZÜLETÉSE A 18. SZÁZADBAN 861 tantálja a Köztársaság rendjét. Ennek bármilyen változtatásához ezentúl az ő bele­egyezése szükségeltetett. A Delegáció a jogrendszert három kategóriába osztotta: 1. változtatást nem tűrő kardinális jogok (ezek közé sorolták a rendszer alapvető nor­máit és a nemesi előjogokat), 2. status ügyek (ide tartozott többek között az új adók megszavazása, a hadsereg létszámának növelése, szövetség kötése); ezek megítélé­sében az egyhangúság elve volt érvényben, 3. gazdasági ügyek (ez a kategória tar­talmazta a folyó államügyeket, mint pl. a kincstári kiadások a létező bevételek ke­retein belül) ezekről szótöbbség döntött. A Delegáció által elfogadott törvény „a szejm rendjéről" kimondta, hogy a status ügyekben alkalmazott liberum veto nem érvénytelenítheti a gazdasági ügyekben elfogadott törvényeket és nem szakíthatja meg a szejm tanácskozását, ilyen módon megszűnt a liberum rumpo. „A szejmikek rendjéről" szóló törvény viszont bevezette a tartomány­gyűléseken a szótöbbségi el­vet a követválasztásnál és az utasítások megszavazásánál egyaránt. A radomi kon­föderáció számos vezetőjének kívánsága és a Poroszország szította reformelle­nes szellemmel áthatott pétervári udvar kezdeti álláspontja ellenére Repnyin a Czartoryskiak sugallatára hozzájárult a liberum veto ilyen mértékű korlátozásához, amit azzal magyarázott felhatalmazóinak, hogy másképpen Oroszország „minden értelmes és tisztességes embert" maga ellen fordítana Lengyelországban. A Delegáció által Repnyin utasításai szerint szerkesztett és a szejmen vita nélkül szentesített jogszabályok a következő 20 évben érvényben maradtak. Ez idő alatt a pétervári udvar erőszakolta politikai rendszer alapkoncepciója valósult meg: nem konföderált, ún. „szabad" szejmek bevezetése, amelyeken szabad tér nyílt a végrehajtó hatalom kollegiális testületeinek ellenőrzésére és a gazdasági ügyekhez sorolt harmadrendű dolgok tárgyalására. Valódi jogalkotó tevékenységet csak a konföderációs szejmek folytathattak a Köztársaság rendjéért kezeskedő NI. Katalin beleegyezésével. Az akkori politikai helyzetben a szejm eleve nem tömörülhetett konföderációba az ő hozzájárulása nélkül. Valami efféle konföderált szejm prototípusa volt a delegációs szejm (1767. X.-1768. III.) A tény, hogy minden Repnyin nagykövet szándékától függött, egy­részt gátolta a tanácskozók önállóságát, másrészt viszont azoknak, akik elnyerték beleegyezését, kivételes lehetőséget nyújtott terveik megvalósítására. A disszidensek egyenjogúságának kierőszakolásán okulva úgy tűnt, hogy más népsze­rűtlen dolgok is megvalósíthatók. A lengyel országgyűlések történetében először a Delegáción próbáltak bevezetni a jobbágyok jogállásá­t javító reformokat. Ezek kö­zül csupán a jobbágy megöléséért a nemesre kirótt halálbüntetést és az úriszéktől a jobbágyra kiszabott halálbüntetés jogának megvonását sikerült elfogadni. Nem volt ennek különösebb jelentősége, mégis­­ a későbbi május 3-i Alkotmány jobbá­gyoknak szentelt cikkelye mellett­­ az egyetlen törvény volt, amelyet nemesi szejm jobbágyok javára hozott. Csak Repnyin felhatalmazóinak az utolsó pillanatban visszavont beleegyezésén bukott meg a lengyel egyház jelentős mértékű függetle­nítése Rómától. A törvényalkotásban termékeny 1767-68-as szejm határozottan negatív meg­ítélésre talált a társadalomban, mint egy idegen diktátum engedelmes eszköze. A pomerániai vajdaság fiatal követe, Józef Wybicki, a későbbi kiváló politikus a ta­nácskozások végén megkísérelte alkalmazni a liberum vetőt, amit természetesen is-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék