Századok – 1996
Közlemények - Richly Gábor: Magyar katonai segítségnyújtás az 1939–40-es finn–szovjet háborúban II/403
Richly Gábor MAGYAR KATONAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS AZ 1939-40-ES FINN-SZOVJET HÁBORÚBAN 1939. november 30-án a Szovjetunió biztonságpolitikai és ideológiai okokra hivatkozva megtámadta Finnországot. Az „északi testvérnép" szabadságharca — az ún. téli háború — iránt ébredő magyar rokonszenvet országszerte szerveződő jótékonysági estek, gyűjtések, Finnországot méltató cikkek és könyvek tucatjai, illetve ezrével jelentkező önkéntesek mutatták. A helyzetben rejlő előnyöket felismerve hamarosan a magyar kormány is bekapcsolódott a segítségnyújtás koordinálásába, így 1940 február elején útnak indíthatták az első önkéntes zászlóaljat és az első fegyverszállítmányokat, amelyek ugyan jelentős harcászati erőt nem képviseltek, de nyugat-európai hírverésükkel, finnországi jelenlétükkel mégis a Németország mind meghatározóbb szerepétől függetlenedni próbáló, messzebbre tekintő Magyarország egyik utolsó gesztusának bizonyultak. 1. A Teleki-kormány helyzete 1939 és 1940 fordulóján 1.1. Külpolitikai szituáció és koncepció A trianoni Magyarország egymást váltó kormányai között egy szempontból mindenképpen párhuzam vonható, nevezetesen mindahány revíziós politikát kívánt folytatni. Ez indokolttá teszi a korszak fontosabb politikai döntéseivel kapcsolatban annak vizsgálatát, milyen funkciójuk volt a területi újrarendezés távlati koncepciójában. Mint látni foguk, számos körülmény arra enged következtetni, hogy a Finnországnak nyújtott katonai segítség mind kül-, mind belpolitikailag illeszkedett a Teleki-kormány revíziós elképzeléseibe. Teleki Pál miniszterelnökségéhez elválaszthatatlanul kapcsolódik egy fogalom, az ún. fegyveres semlegesség koncepciója. 1939-re a mértékadó politikai körök számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a küszöbön álló háború szükségszerűen a nácizmus vereségével fog végződni. Ennek megfelelően a nyugati kapcsolatok ápolását, és a Németország oldalán való hadba szállás elkerülését a revízió szempontjából alapvető fontosságúnak tartották. A „magyar feltámadás" egyedül járható útját az európai háború utolsó felvonásakor támadásba lendülő intakt honvédségben, valamint az ekként visszaállított ezer éves status quo Anglia és Franciaország általi elismerésében látták. Bár a revízió előtt nyíló lehetőségek az első bécsi döntéssel és Kárpátalja visszafoglalásával 1939 őszére alaposan kikezdték Magyarország nyugatra is tekintettel levő külpolitikai koncepcióját, ez akkor még nem tűnt végzetesnek. Annál kevésbé, hiszen a Lengyelország elleni