Századok – 1999
Közlemények - Gáspár Ferenc–Sarusi Kiss Béla: Teleki Pál közjegyzői letétbe helyezett írásai a frankhamisításról 1926 IV/727
730 GÁSPÁR FERENC - SARUSI KISS BÉLA — elsősorban a 2.,lletve 4. sz. dokumentum megírására. Ez időben maga Teleki Pál is valamiféle átmeneti állapotban volt. Túl volt első miniszterelnökségén (1920. július 19.-1921. május 4.) és úgy tűnt, hogy visszavonul az aktív politikai élettől és tevékenységét elsősorban a tudományos életben, mint geográfus fejti ki. Megtartotta elnöki székét a Magyar Földrajzi Intézet igazgatóságában, részt vett a moszuli olajmezők hovatartozásának megállapítására kiküldött népszövetségi bizottság munkájában, stb. De hogy gyökeresen nem szakított a politikával, arról árulkodik, hogy pártonkívüliként elindult a szegedi választókerületi mandátumért az 1922. évi választáson és bejutott a Nemzetgyűlésbe. A közölt írások és elsősorban a Bethlen Istvánhoz intézett levél arról is tanúskodik, hogy ismét belekerült a politikai élet centrumába, széleskörű kapcsolatrendszere — amelyet az 5. és 6. sz. dokumentumok is bizonyítanak — és mondhatni belső indítékai újra aktivizálták az adott helyzetben. A 2. sz. irat saját maga, illetve családja számára íródott Teleki Pál kiírt betűivel, jellegzetes kézírásával. Ez az írás mintegy védiratnak is tekinthető, amelyben tisztázni kívánja saját szerepét a frankhamisítás ügyében. Ebből a szempontból árulkodó a barátjaként említett Halász Lajossal folytatott beszélgetéséről szóló „beszámoló" és áttekintése az 1923 óta a frankügy terén tett lépéseiről. Ezeket értékelve teszi a következő megállapítást: „Vallomásaimban a színtiszta igazságot mondtam, csakis azon részletek elhallgatásával, melyeket fent említettem." Ismerve a frankhamisítás ügyét, az elhallgatott „részletek" nem voltak olyan jelentéktelenek, mint amilyennek azt Teleki Pál itt beállítja. Nehéz megérteni, hogy miért tartotta fontosnak, hogy ezen írásában mintegy „elhatárolja" magát Bethlen Istvántól, akinek magatartásáról eléggé éles bírálatot mond. A frankhamisítás büntető-törvényszéki ítéletében Teleki Pál illetve Bethlen István szerepét vizsgálva a következőket állapították meg: 1. Teleki Pál Gerő Lászlót bízta meg, hogy a hamisításról objektív szakvéleményt készítsen. Gerő jelentést tett Telekinek, miszerint a hamisítás Windischgraetz tervei szerint nem megvalósítható. 2. Teleki ezt követően meghagyta Gerőnek, hogy „...ez ügyben tovább részt ne vegyen s még arra is figyelmeztette őt, hogy Windischgraetz Lajos herceget kerülje." 3. Gerő jelentése alapján Teleki Bethlennek már azt jelentette, hogy Windischgraetz a frankhamisítás eszméjével foglalkozik. Bethlen „... indulatba jött erre, fölpattant s kikelt a terv ellen. De Teleki Pál gróf azonnal megnyugtatta őt azzal, hogy ő már utána nézett a dolognak és annak alapján a frankhamisítási tervet technikailag megvalósíthatatlannak tartja. Bethlen ezt tudomásul vette és a dologra ráállította Nádosyt... aki akkor jelen volt, hogy a szeme legyen rajta. Ez még 1923-ban volt." Ezt követően sem Bethlen, sem Teleki nem tudott a frankügyről. Az ítélet ezen érvelése, amely Teleki és Bethlen vallomásán alapult. Hir György és Rába Dezső vallomásainak azt a részét igyekezett cáfolni, miszerint a hamisítási előkészületek Bethlen beleegyezésével folytatódtak, illetve a hamisítás 6 BFL VII. 5. c. Budapesti Büntetőtörvényszék peres iratai. 193/1926. sz. (frankper), büntetőtörvényszéki ítélet.