Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Pálosfalvi Tamás: Rozgonyiak és a polgárháború (1440-1444) 897
A ROZGONYIAK ÉS A POLGÁRHÁBORÚ (1440-1444) 899 leg az összes elérhető forrásra támaszkodó vizsgálat. Egy ilyen munka eredményei természetesen nem lesznek általánosíthatóak, de más, hasonló vizsgálatokkal együtt hozzájárulhatnak a késő középkori magyar politikai elit jobb megismeréséhez. A Rozgonyiak, igen szerény Anjou-kori előzmények után, egyértelműen Zsigmond királynak köszönhették politikai csillaguk látványos felemelkedését. Olyanynyira, hogy Turóci János, az Országokhoz és a Palóciakhoz hasonlóan, egyenesen a közrendűek közül származtatta őket. A család karrierjét Rozgonyi Simon alig ötesztendős országbírói szolgálata alapozta meg (1409-1414). Őt László nevű fivérének fia, (id.) István követte, aki egyebek mellett a temesi ispáni méltóságig emelkedett. Vele egyidőben kezdte pályafutását Simon országbíró unokatestvére, Rozgonyi János, aki 1412-től főkincstartóként szolgált, és végül tárnokmesterként halt meg. Zsigmond utolsó felfedezettjei Simon fiai, (ifj.) István és György voltak, akik 1421 óta viselték a pozsonyi ispán tisztségét. Velük csaknem egyidőben került Rozgonyi Péter a veszprémi püspökség élére, ahol később, Egerbe történt áthelyezése után, unokafivére, Simon követte. „Szinte felmérhetetlen az a hatalom, amely Zsigmond országlásának utolsó másfél évtizedében a Rozgonyi-fiúk kezében összpontosult." Ez a hatalom azonban nem egyenlő mértékben oszlott meg a család három ágának a birtokában. A Zsigmond halála idején hatalmukban lévő várak közül nyolc volt Simon országbíró utódainak kezén, amelyekhez hozzávendők még Simon püspök várai, Veszprém és Sümeg. További hat vár volt Rozgonyi István temesi ispán birtokában, de ez a szám ugyancsak kiegészítendő Péter egri püspök két várával. Végül Rozgonyi János tárnokmester már „csupán" Buda várát igazgatta, hiszen Sáros 1435 óta a helyére kinevezett ispánok hatalma alá tartozott. Mindeme várak és tartozékaik azonban zömmel tisztség, kisebb részben pedig zálog címén illették meg a Rozgonyi családot, tartós hatalmi bázisként tehát nem lehetett rájuk építeni. Örökbirtokok terén pedig a család gazdagodása egyáltalán nem követte politikai emelkedését. A család Abaúj és Zemplén megyei ősi birtokai, élükön a tekintélyes csicsvai uradalommal, a jelek szerint mindvégig a három ág közös tulajdonában maradtak. A Zsigmond alatt szerzett, nem túl jelentős javak esetében a Rozgonyiak figyelemre méltó kohézióról tettek tanúbizonyságot. Függetlenül attól, hogy a jutalmat indokló szolgálatot közösen teljesít Tamás: Cilleiek és Tallóciak: küzdelem Szlavóniáért (1440-1448). Századok 134 (2000) (A továbbiakban: Pálosfalvi: Cilleiek és Tallóciak) 55.; látni fogjuk, hogy ez a vélemény sem tartható. 5 Minderre lásd Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387-1437). (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat. 83.) Budapest 1977. (A továbbiakban: Engel P: Királyi hatalom) 71-72. 6 Uo. 72. Mivel a szakirodalomban meghonosodott csicsvai csókakői, monyorósi és semptei-varannói felosztás az általam vizsgált időszakban még egyáltalán nem alkalmazható, némiképp bonyolultabb eljárást választottam a különböző ágak jelölésére. Simon országbíró utódait következetesen Simonfiaknak, János tárnokmestereit pedig János-fiaknak nevezem. László leszármazottait 1438-ig László-fiakként említem, Péter püspök halála után viszont id. Istvánról, majd ifj. Jánosról beszélek. E megoldás talán szokatlan, de mindenképpen jobban megfelel a 15. század közepi viszonyoknak. 8 Engel P: Királyi hatalom 197-202. 9 Zsigmondkori oklevéltár. I-VII. Összeállította Mályusz Elemér, Borsa Iván. Budapest, 1951-2001. (A továbbiakban: ZSO.) II. 7633. (1410); IV 1417. (1413); VII. 526. (1419). 1446-ban a Jánosfiak, ill. Rozgonyi György és Sebestyén külön tiltakoznak amiatt, mert ifj. János kifosztotta a Csicsva várhoz tartozó Váralja és Hencóc birtokukat. Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár (továbbiakban: DL) 13932., DF 264042.