Századok – 2007
BESZÁMOLÓ - 825 éves a hiteleshelyi írásbeliség. Beszámoló a 2006. december 12-én Pécsett rendezett hiteleshely-történeti konferenciáról (Kondor Márta) II/502
BESZÁMOLÓ 503 Márta (Pécsi Tudományegyetem) elnökletével két szekcióban került sor a tizenegy előadás megtartására. A négy évszázad hiteleshelyi tevékenységét bemutató rendezvényen a hallgatóság áttekintést kapott az intézmény kialakulásáról, az itt kiállított oklevelek forrástani jelentőségéről, a hiteleshelyek személyi hátteréről, Zsigmond király elveszett dekrétuma kapcsán a hiteleseshelyi működés szabályozásának egyes vonatkozásairól, de képet alkothatott a nyitrai, a székesfehérvári, a pécsi, a gyulafehérvári káptalan, valamint a jászói, a pannonhalmi, a zalavári és a kapornaki konvent tevékenységéről is. A konferencián elsőként Solymosi László (Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem) szólalt fel, aki előadásában ezen, nyugati mintákkal nem rokonítható, sajátosan magyar intézmény főbb jellemzőinek bemutatása után a hiteleshelyek kialakulásának folyamatát vázolta fel. Amint az erre vonatkozóan legbővebb forrásanyaggal rendelkező Veszprém is példázza, a magyarországi káptalanok és konventek egyházi intézményi, földesúri és hiteleshelyi minőségben történő oklevéladása közül kétségkívül ez utóbbi volt a legfontosabb. (Az első két funkcióban kiadott iratok közül szinte alig maradt fenn kiadvány.) Ezt követően mutatta be Kőfalvi Tamás (Szegedi Tudományegyetem) az 1526 előtt keletkezett és ránk maradt közel kilencvenezer hiteleshelyi irat történeti kutatásban való felhasználásának lehetőségeit. A forrástípus jogbiztosító jellegéből adódóan a hiteleshelyi tevékenység „modernkori haszonélvezői" mindenekelőtt az egyház- és jogtörténészek, az írásbeliség fejlődését kutatók, de a kiadványok bőségesen szolgáltatnak adatokat genealógiai, archontológiai, birtok- és művelődéstörténeti vizsgálatok számára is. A délelőtti szekcióban elhangzott további három előadás a nyitrai és a székesfehérvári káptalan, valamint a jászói konvent tevékenységét vette górcső alá. Kurecskó Mihály (Magyar Országos Levéltár) a nyitrai káptalan által az Árpád-kor végén (1270-1300), Kiss Gergely (Pécsi Tudományegyetem) a székesfehérvári társaskáptalan által 1353-ig kibocsátott iratok alapján vizsgálta a testületek oklevélkiadó működésének főbb jellemzőit és sajátosságait (egyebek között az oklevelek típusait, a bevallások, jelentések és átírások arányát, megerősítés módját, az igénylők körét, a királyi parancs végrehajtásának módját), Körmendi Tamás (Eötvös Loránd Tudományegyetem) pedig a háztörténet szempontjából közelítette meg a jászói premontrei konvent hiteleshelyi tevékenységét. A 13-14. század fordulója táján — a leleszi konventtel, valamint az egri és a szepesi káptalannal együtt — Jászó bonyolította Északkelet-Magyarország oklevelezését. Az 1353-ig itt keletkezett és ma a kutatók számára elérhető 322 darab kiadványon szereplő pecsétek elemzése választ adhat arra a kérdésre, miként próbált ez időszakban a konvent, illetve annak prépostja, az őt megilletőnél nagyobb jogokat vindikálni magának, de segítséget nyújthat a házfőnökök listájának összeállításában is. Koszta Lászlónak (Szegedi Tudományegyetem) a délutáni ülésszakot megnyitó előadása a káptalani intézmény és a hiteleshelyi működés összefüggéseit tárgyalta. Rávilágított arra a szerepre, amelyet a 13. században előbb az alsópapság rovására, majd a század közepétől a püspökök ellenében is megerősödő káptalanok a hiteleshelyi tevékenység fejlődésében játszottak, mint ahogy bemutatta azt is, hogy e funkció miként hozta magával a káptalanok szerkezetének vagy