Századok – 2015
2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála
396 PÁLOSFALVI TAMÁS használta a főkapitány címet, intézkedései elárulják, hogy a gyakorlatban zavartalanul élt tovább a királyi hatalommal.73 A magyar történetírás visszatérő vádja, hogy V László 1456 kora nyarán cserbenhagyta Hunyadi Jánost, amikor, éppen a készülő nagy oszmán támadás előestéjén, visszatért Bécsbe.74 Ezzel kapcsolatban, a fentebb mondottak fényében, talán nem lesz fölösleges rögzíteni néhány tényt. Először is, a király joggal érezte fenyegetve ausztriai helyzetét, és nehéz volna hibáztatni azért, mert igyekezett megőrizni hatalmát az egyetlen olyan országában, ahol erre reális esélye nyílt. Másodszor, a László kíséretében Magyarországra érkező csapatokat Cillés Ulrik fizette,75 és mivel a helyzet változása okán a királynak nem állott módjában azokat a saját zsoldjába venni, a döntés értelemszerűen a gróf kezében volt. Márpedig ő a jelek szerint ugyancsak fontosnak ítélte, hogy a Hunyadival elkerülhetetlennek látszó döntő mérkőzés előtt konszolidálja László helyzetét és a saját befolyását Ausztriában. Harmadszor, amint azt 1439-től egészen Mohácsig számos példa bizonyítja, a magyar nemesi haderő mozgósítása reménytelen volt a nyár vége előtt,ds így más, mint a királyi jövedelmeket kezelő főkapitány, Hunyadi János, nem is lett volna képes rövid határidővel bevethető sereget kiállítani. Negyedszer, az 1456. februári és márciusi események, mint láttuk, végzetesen aláásták nemcsak a király és Hunyadi, hanem a király és a teljes magyar politikai elit közötti bizalmi viszonyt is. Lehet persze Lászlót azért hibáztatni, mert Cillés zsoldosaival akarta megszállni Budát, de akkor fel kell tennünk a kérdést, mi egyebet tehetett volna? Az őt illető jövedelmekből Hunyadi János tartott fenn sokezer fős sereget, azt pedig naivitás lett volna elvárni Cilléstől, hogy csak a pénzt adja, de a hatalomból nem kér részesedést. A helyzetnek, véleményem szerint, nem volt békés megoldása, de az oszmán támadás, valamint László és Cillés távozása, egyelőre elodázta a konfliktust. Egészen Nándorfehérvár ostromának végéig, helyesebben Hunyadi haláláig, amely viszont alapvetően új helyzetet eredményezett. Az új helyzettel kapcsolatos, ugyancsak sokat ismételgetett közhely, hogy a király, helyesebben őt egyszerű bábként használva Ciliét, egyáltalán nem is szándékozott folytatni a török elleni háborút a nándorfehérvári diadal után, hanem az összegyűlt seregre támaszkodva „erőhatalommal kívánta a Hunyadipártot megsemmisíteni, s a kezei közt lévő várak kiadására szorítani”.77 Annyi bizonyos, hogy a királyi mozgósítás kiterjedtségéhez nem férhet kétség, mint 73 így gondolták ezt a szegediek is, akik nem a királyhoz, hanem Hunyadi Jánoshoz fordultak a városuk hetipiacát látogató kereskedők vámmentességének megerősítése érdekében. DF 210910. 74 L. Elekes L. Hunyadi i. m. 441., aki szerint a „cserbenhagyás” egyenesen a Hunyadi megölésére szőtt hatalmas összeesküvés egyik eleme lett volna. Vö. Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király 1440-1490. Bp. 1890. 34. Sokkal reálisabb megközelítés Teke Zsuzsa: Hunyadi János és kora. Budapest, 1980. 207., ill. Kubinyi András. A nándorfehérvári diadal. Kérdések és következmények. In: uő: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete. Bp. 2007. 27. 75 Teleki J. Hunyadiak kora i. m. X. 522. és köv. 76 A mohácsi mozgósítás nehézségeire 1. Kubinyi András: A mohácsi csata és előzményei. In: uő: Nándorfehérvártól Mohácsig i. m. 185-189. 77 Teleki J : Hunyadiak kora i. m. II. 454. Vö. még Elekes L.: Hunyadi i. m. 441., Kubinyi: A nándorfehérvári diadal i. m. 27: „Valószínűleg nem a török háború volt az igazi céljuk (ti. a királyé és Cilleié), hanem a Hunyadi család hatalmának megtörése.”