Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kádár Tamás: Saul herceg, Bors ispán és Iván úr. Megjegyzések, észrevételek a II. István király uralkodása vége körüli trónutódlási küzdelmek történetéhez
Kádár Tamás SAUL HERCEG, BORS ISPÁN ÉS IVÁN ÚR Megjegyzések, észrevételek a II. István király uralkodása vége körüli trónutódlási küzdelmek történetéhez II. István király válságos, kül- és belpolitikai kudarcok és súlyos katonai vereségek sorozatától terhelt uralkodása vége felé egy újabb rendkívüli, Magyarország korábbi történetében még a legkritikusabb helyzetekben is jóformán elképzelhetetlen problémával került szembe: az uralmával elégedetlen nagybirtokosok egy csoportja – némely tekintetben beváltva a néhány évvel korábban, az 1123-as volhíniai hadjárat során az egyik főúr szájából elhangzott döbbenetes fenyegetést – két közelebbről ismeretlen előkelőt királlyá választott az uralkodó ellenében. A 14. századi krónikakompozíció 158. fejezete a következő szavakkal emlékezik meg az addig példátlan, nyílt lázadásnak minősülő eseményről: „Mielőtt azonban a király tudomást szerzett volna Béláról [tudniillik első fokú unokaöccséről, Álmos herceg fiáról], az ország megesküdött, hogy a király után nővérének, Zsófiának a fia, név szerint Saul uralkodjék. Történt pedig, hogy a király Egerben súlyos betegségbe esett, úgyhogy már mindenki előre látta a halálát. Erre Bors ispánt és Ivánt, akiket elcsábított a hiú reménykedés, az árulók királlyá választották. Mikor azonban a király Isten akaratából fölépült, Ivánnak a fejét vétette, Bors ispánt pedig csúfosan Görögországba száműzte a királyi udvarból, és olyan határozat született, hogy az ő ivadékai közül senki se ítéltessék méltónak arra, hogy a királyi udvarba betegye a lábát. A főemberek azért is szánták rá magukat, hogy értesítsék Béláról a királyt, mert a király roppant bánkódott amiatt, hogy nincs, aki az örökébe lépjen.” A Képes Krónika tájékoztatása szerint tehát II. István országlása utolsó éveiben – a Bizánci Birodalomba emigrált Álmost is közéjük számítva – öt jelölt neve is felmerült az utódlásra, ami önmagában is feltétlenül érdemes figyelmünkre és Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I. 2. kiadás. Bp. 1899. 238.; Kristó Gyula: A korai feudalizmus (1116‒ 1241). 5. Politikai viszonyok. In: Magyarország története. I/2. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Főszerk. Székely György. Bp. 1984. 1172‒ 1388., itt: 1184‒ 1185.; Makk Ferenc: A tizenkettedik század története. (Magyar századok) H. n. [Bp.] 2000. 58‒ 59. 2 Chronici Hungarici compositio saeculi XIV. In: Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. I. Szerk. Szentpétery Imre. Bp. 1937. (a továbbiakban: SRH I.), 444.; az idézett szövegrész Bollók János fordítása: Képes Krónika. (Milleniumi magyar történelem) Bp. 2004. (a továbbiakban: KK) 103.