Századok – 2022
2022 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Dombi Gábor: Osztályellenségek. Az 1951-es budapesti kitelepítés zsidó áldozatai (Héjjas Flóra)
TÖRTÉNETI IRODALOM Dombi Gábor OSZTÁLYELLENSÉGEK Az 195 Tes budapesti kitelepítés zsidó áldozatai Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Bp. 2020. 259 oldal Míg a holokauszt mára már jól kutatott területnek mondható, az üldöztetés után életben maradt zsidóság életlehetőségeit, sorsuk további alakulásának történeteit tekintve még mindig viszonylag ismeretlen terepen járunk. Egy ilyen történetet mutat be Dombi Gábor könyve, amely az 1951-es budapesti kitelepítés zsidó áldozatainak állít emléket. Ez az eddig mélységeiben fel nem tárt esemény és több ezer áldozata adalékul szolgálhat a Rákosi-rendszer önkényének, az emberi életeket teljes mértékben semmibe vevő, kontroll nélküli vezetés hátterének megismeréséhez, továbbá szembesít a holokausztból még fel sem ocsúdott zsidóság újabb megpróbáltatásaival. Dombi Gábort a könyv témájához személyes kötődés is fűzi, amely nagyon finoman érzékelhető a Szubjektív utódánként elnevezett utolsó előtti fejezetben. E családtörténeti vonatkozásnak állít emléket a könyv borítója is, amelyen a szerző édesapjának gyermekkori roheres képe látható. A személyes kötődések egy-egy témához - a megfelelő forráskritika alkalmazása mellett - mindig érzékletesebbé, átélhetőbbé teszik a mára messzinek tűnő történelmi eseményeket. Nem véletlen, hogy a szerző már a bevezetésben felhívja a figyelmet a történelem és a régmúlt történetek megismerésének és megértésének fontosságára, hiszen családunk, barátaink, szűkebb lakóközösségünk, majd szélesebb látószögből nézve az egész országunk története lesz a mi saját történetünk, ezeket hordozzuk génjeinkben, gondolatainkban és sokszor cselekedeteinkben. A családi vonatkozás bemutatásának megoldása, vagyis az, hogy ez a rész a könyv végére és nem az elejére került, jól illik a személyes történetek tematikájának folytatásához, az »egy a sok közül« érzékeltetéséhez. A második világháború után Budapest súlyos lakáshiánnyal küzdött, a kitelepítéseknek ez volt a fő mozgatórugója. Emellett a másik cél az 1945 előtti rendszer híveinek eltüntetése volt. Ez a logika érthetőnek tűnik, azonban hogy a kitelepítendők pontosan milyen döntés révén kerültek fel a listára, az már bármilyen alapos kutatás után sem rekonstruálható, annak teljes észszerűtlensége miatt. Kicsit mélyebb vizsgálat után az látható, hogy a kitelepítés nagyon különböző társadalmi osztályokat érintett, és pontosan ez adja a téma nehézségét is: racionálisan ugyanis a legtöbb kitelepítés nem indokolható. A könyv elején a szerző arra a fontos terminológiai problémára is kitér, hogy vajon a kitelepítésekre lehet-e a deportálás szót használni. Dombi álláspontja szerint igen: „hiszen, ami történt, ebben az esetben is »a bűn nélküli büntetés«, az »ellenség«, a fegyvertelen és kiszolgáltatott áldozat kíméletlen bánásmóddal történő megtörése. Ezért úgy vélem, jogos a deportálás szó használata”. (13.) Ezen logika mentén érthető a szó jogos használata, én azonban - sietve hozzáteszem: nem elvitatva az intézkedések kegyetlenségét — mégsem szívesen használnám ezt a kifejezést, mert bár az intézkedések kíméletlenek és embertelenek voltak, de a haláltáborok viszonyaihoz képest túlélhetők. A könyv 11 fejezetéből alapos és részletes képet kaphatunk a kitelepítés folyamatáról, az ezt uraló fejetlenségről, következetlenségről, amely hibák akár az emberek életébe kerültek. A kötet legnagyobb újdonsága azonban a sok személyes történet, egyedileg kirajzolódó életutakkal. Bár a témával már mások (Novák Attila, Gyarmati György, Palasik Mária) is foglalkoztak, a szerző célja a megkezdett kutatások pontosítása, az érintettek társadalmi összetételének további vizsgálata, valamint a sorsuk mélyebb megismerése. Ez a fókuszpont jelenti egyben a fent említett szakirodalmaktól való elmozdulást is, ami a zsidó vallású vagy származású kiűzött családok hátterének a lehető legrészletesebb feltárásában ragadható meg. SZÁZADOK 156. (2022) 6. SZÁM 1268