Századok – 2023
2023 / 4. szám - FUTBALLPÁLYÁK, KÉNYSZERPÁLYÁK - Lorenzo Venuti: Túllépni az Aranycsapaton. A sport mint a kulturális diplomácia eszköze a magyar forradalom után (1956–1960)
LORENZO VENUTI versenyeken, és a nyugati országokhoz fűződő kapcsolatok bár meggyengültek, nem szűntek meg teljesen. Labdarúgásban Magyarország néhány évre a kontinens legjobbjává vált: a válogatott nemcsak olimpiai aranyat nyert (Helsinki, 1952), hanem Rómában Olaszország ellen (1953. május 0-3), majd Londonban (1953. november: 3-6) és Budapesten (1954. március: 7-1) Anglia ellen is bizonyította fölényét. Az eredmények visszhangja rendkívüli volt, olyannyira, hogy még a politikailag szembenálló országok sajtója is ünnepelte a nagyszerű magyar sportolókat. Ebben része volt a nyugati magyar külképviseleteknek is, amelyek nagy mennyiségű újságcikkel és fényképpel látták el a sportlapokat. Az 1956-os események jelentősen módosították ezt a képet. Miközben a szovjet csapatok leverték a forradalmat, Budapest legjobb sportolói külföldön voltak, úton Melbourne-be, az olimpiai játékok helyszínére. A nagyhatalmi konfliktus veszélyét is magában hordozó nemzetközi krízisek (szuezi válság, budapesti harcok) árnyékában az olimpiai játékokat mélyen áthatotta a politika. Egyiptom a Franciaországgal, Angliával és Izraellel szembeni tiltakozásként maradt távol az olimpiától, amiben hamarosan Irak és Libanon is követte, míg a Spanyolország által bejelentett szovjetellenes bojkotthoz - különböző formában - csatlakozott Svájc és Hollandia olimpiai bizottsága is. A szovjet elnyomás ellenére a magyar sportolók részt vettek az olimpián, és határozottan állást is foglaltak: a megnyitó ünnepségen az 1848-1849-es szabadságharcot megidéző Kossuth-címeres zászló mögött vonultak fel, míg a küldöttség nagy része fekete gyászszalagot viselt a kabátján.10 Bár a magyar és a szovjet sportolók között csak ritkán támadt feszültség - a leglátványosabban a „vérfürdőként” aposztrofált magyar-szovjet vízilabda-mérkőzésen 11 -, az igazi szenzáció az olimpia lezárása után következett. George de Telegdy (Telegdy György) Szapáry Antoine-nal (Szapáry Antal) együtt megalapította a Union of Free Eastern European Sportsmen in America (Szabad Kelet-Európai Sportolók Szövetsége Amerikában) nevű szervezetet és felvette a kapcsolatot a magyar olimpiai küldöttséggel, majd sikerült meggyőznie 38 sportolót, köztük 4 romániai magyart, hogy ne térjenek haza, inkább folytassák pályafutásukat Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban.12 Nem ez volt az első alkalom, hogy a sportban hasonló akciót kíséreltek meg. Telegdy már a helsinki olimpián (1952) megpróbált elindítani egy kelet-európai disszidens Hungary. New York 1985.; Pascal Charroin — Thierry Perret: L’eau et la balle. Une histoire du waterpolo. Paris 1998. 89-94. 9 Nicola Sbetti: Giochi di potere. Olimpiadi e politica da Atene a Londra 1896-2012. Firenze 2012. 122. 10 Uo. 124-125. 11 Robert E. Rinehart: “Fists Flew and Blood Water”: Symbolic Resistance and International Response in Hungarian Water Polo at the Melbourne Olympics, 1956. Journal of Sport History 23. (1996) 2. sz. 120-139. 12 Rider, T. C.: Cold War Games i. m. 115-120. 713