Századok – 2023
2023 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Nagy András: Halálos együttérzés. A „magyar ügy” és az ENSZ, 1956-1963 (Kecskés D. Gusztáv)
TÖRTÉNETI IRODALOM is csak egy legyen a gyorsan váltakozó berendezkedések közül. E rendszer sokat tett fennmaradása érdekében, és a könyv által meggyőződhetünk arról is, hogy ezen folyamat kulcséve 1921 volt. Azonban a megszilárdulás folyamatai nem álltak le a vizsgált intervallumot követően sem, 1922-ben e cél érdekében jött létre az Egységes Párt, korlátozták a demokratikus alapelemeket és tovább csökkentették a szélsőséges csoportok mozgásterét. Szőke Richard Raymond Nagy András HALÁLOS EGYÜTTÉRZÉS A „magyar ügy” és az ENSZ, 1956-1963 Kossuth, Bp. 2020. 560 oldal Nagy András könyvének tárgya a magyar történelem globálisan legismertebb eseménye, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, pontosabban az ennek leverése nyomán az ENSZ Biztonsági Tanácsában, majd a Közgyűlésében tárgyalt magyar ügy. A témának súlyt ad, hogy egy kis nép ritkán tud ennyire a nemzetközi érdeklődés és a világpolitika fókuszába kerülni, mint az 1956-ban és az azt követő években történt. A szerző sajátos morális alapállása az ENSZ Chartát tekinti kiindulópontnak. A kötet az ebben lefektetett nemes elvekkel szembesíti a világszervezetet. Nagy András műve egyszerre alapos szaktudományos mű, briliánsan dokumentált vitairat, drámai történelmi krónika, valamint az események lehetőségig pontos rekonstrukciója. A magyar ügy ENSZ-beli kivizsgálásának egyik kulcsembere, az ENSZ-alkalmazott Povl Bang-Jensen erkölcsi alapállása és az igazáért folytatott drámai harca sűrítve jeleníti meg a könyvben megfogalmazott dilemmákat. A szerző által a magyar ügy ENSZ-beli kezelése kapcsán felvetett ellentmondások, gyanítható visszaélések és megalkuvások a dán ENSZ-diplomata sorsának bemutatása révén sűrűsödnek átélhető végzetdrámává. Nagy András azt vizsgálja, hogy az Alapokmányában oly magasztos célokat megfogalmazó ENSZ intézményrendszere, különösen a fő szervek közé tartozó Közgyűlés és a Titkárság, hogyan viszonyult a szovjetek által levert 1956-os magyar forradalomhoz és az azt követő véres „konszolidációhoz”. A szerző a fennen hirdetett magasztos elvek megvalósítását kéri számon a világszervezeten. Vizsgálata eredményét tragikusnak látja. Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy a fenti ellentmondás áldozatainak, az ENSZ idealisztikus elveit képviselő hősöknek - legalább haláluk után - igazságot szolgáltasson. E kérdést amiatt is súlypontozza, mert 1956-ban a magyar lakosság széles köreiben élt „az illúzió” az ENSZ lehetséges pozitív szerepéről Magyarország vonatkozásában. Nagy András a végén arra a művében többször megelőlegezett következtetésre jut, hogy a világszervezet a magyar üggyel kapcsolatos eljárása során nem felelt meg az alapdokumentumaiban megfogalmazott értékrendnek és az ebből fakadó elvárásoknak. Gondosan felépített és az ok-okozati összefüggéseket adatokkal alátámasztó műve végén az író erkölcsi jellegű, keserű végkövetkeztetésre jut: „Maradt a túlélés, és maradt az önsajnálat. Mohács. Világos. Trianon. New York. A remény halt meg utoljára. De meghalt.” (300.) Szerinte ugyanis az ENSZ intézményrendszere nem tett semmi érdemlegeset, ami a kádári terror alatt szenvedő lakosságon könnyített volna. A magyar kérdés ENSZ-beli történetéről Nagy András könyve az első, monografikus igénnyel megírt szaktudományos mű. Az ügy egyes vonatkozásairól azonban már szó esett a SZÁZADOK 157. (2023) 4. SZÁM 826