Századok – 2023

2023 / 2. szám - KAPISZTRÁN JÁNOS LEVELEZÉSE - KUTATÁSTÖRTÉNET ÉS PERSPEKTÍVÁK - Galamb György: Kapisztrán János magyarországi levelezése. Szöveghagyomány és megközelítési szempontok

GALAMB GYÖRGY imént említett leveléből tudjuk meg, hogy Hunyadi pre proprio tett ígéretet 7000 fegyveres kiállítására, majd ígért még 10 000-et.115 Nándorfehérvár ostromának közvetlen előzményeihez több levél is kapcsolódik. Töredékesen fennmaradt levelében (1456. május 21.) Marcali János információt kért Kapisztrántól a fősereg megindulásáról. Kórógyi János két nappal később értékes hí­reket továbbított a török sereg előrenyomulásáról, balkáni és kisázsiai eseményekről. Úgy becsülte, hogy a szultáni sereg egy hónapon belül elérheti Nándorfehérvárt.116 Egy másik alkalommal viszont ajánlólevelet küldött, melyben arra kérte Kapisztránt, hogy embere szavában bízzon meg, vagyis a szövegből érdemi információk nem de­rülnek ki.117 Szembetűnő, hogy a magyar világi méltóságok közül csak a délvidéki érdekeltségű személyek: Hunyadi János, Marcali János, Kórógyi János, a Maróti testvérek levelei maradtak fenn, míg nem tudunk arról, hogy az egyébként birtokai és különféle ispánságai révén ugyanitt érdekelt Újlaki Miklós erdélyi vajda, továbbá Garai László nádor, Cillei Ulrik vagy épp maga a király és Kapisztrán között léte­­zett-e kapcsolat ebben az időszakban, holott 1455-ben és még korábban ez így volt. A kalocsai érsek, Szekcsői Herceg Rafael elég későn, 1456. május 3-án írt első ízben Kapisztrán Jánosnak. Mind a négy levele a hadjárattal kapcsolatos: így például tudósít a keresztesek gyülekezéséről, illetve inti Kapisztránt, hogy ne küldjön Bácsba több keresztest, mert nincs elég élelem az ellátásukra, ellenben ő maga jöjjön oda, mert könnyebben szerezhet értesüléseket.118 A magyar keresztes hadjáratnak vannak külföldi szálai, részben prédikáció (Tari László),119 részben pedig különböző fejedelmek meggyőzése, melyben Carvajal fontos szerepet szánt Kapisztránnak.120 A levelezésben az előbbinél erősebb hangsúly esik arra a­­ magyar esemé­nyekkel szinte párhuzamosan — 1456 augusztusában indult tengeri expedíci­óra, amelyben Ludovico Trevisan vezetésével Rodosznál és Mitilénénél meg­verték a török flottát, és több szigetet visszafoglaltak az oszmánoktól az Égei­­tengeren.121 Az akció előkészületeiről maga a kardinális, továbbá Jacopo 115 1456. febr. 3.: Wadding, L.: Annales minorum XII. i. m. 372-373. 116 Pettkó B.: Kapisztrán János levelezése a magyarokkal i. m. 193-194. 117 Marótiak, 1456. máj. 6.: Pettkó B.: Kapisztrán János levelezése a magyarokkal i. m. 199-200.; 1456. máj. 14.: Uo. 201.; 1456. máj. 16.: ACap Ep 474. Chiappini, A.: Reliquie i. m. 250.; 1456. máj. 28.: Pettkó B.: Kapisztrán János levelezése a magyarokkal i. m. 213.; Kórógyi 1456. márc. 25.: ACap Ep 460; Chiappini, A.: Reliquie i. m. 248. 118 1456. máj. 3.: Pettkó B.: Kapisztrán János levelezése a magyarokkal i. m. 198-199.; Ugyanakkor: Wadding, L.: Annales minorum XII. i. m. 381.; 1456. máj. 15.: Pettkó B.: Kapisztrán János levelezése a magyarokkal i. m. 203—204.; Ugyanakkor: Wadding L.: Annales minorum XII. i. m. 382. 119 1456. ápr. 6.: The Correspondence of John of Capistrano i. m. 306-309. 120 1456. jan. 16.: Wadding, L.: Annales minorum XII. i. m. 371.; 1456. jún. 2.: Uo. 383. 121 Norman Housley: Crusading and the Ottoman Threat (1453-1505). Oxford 2012. 67. 281

Next