Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1845-04-18 / 31. szám

31. szám. Nyolczadik esztendei folyamat 1845. Április II. SZÁZADUNK. Szózat honunk hatóságaihoz az el lite­rs kedély-betegek ügy­ében.*) A magyar nemzetnek hátramaradását egy országos elme­kórház hiánya is igen feltűnől­eg mutatja. I­gaz) h°§y teendőinek nagy száma igen nehezíti ezek egymásutánoztatásának bölcs kije­lölését, kivált míg még közjövedelem forrásai nem leendőnek, s az adózástól, mint gyermek az üdvös orvosságtól, is félni fogunk. Ne vegye a tisztelt közönség rész néven, hogy én e szakom­hoz nem tartozó tárgyról szót emelni merek, mert engem erre a sors hivott fel, sőt mondhatom isteni gondviselés ösztönöz, midőn egy elme-kór fiatal embert, felebaráti ápolásomon kívül, minden egyéb gondoskodást nélkülözni látok. — A szerencsétlen, kit em­­liték a közelebb múlt év vége óta nálam tartózkodik, — s mivel a sors a derék tanár Pólyának egyik volt segédével engem rokonabb baráti viszonyba kapcsola, — bár előre nyilvánitá, hogy privát­háznál az illyen gyógyítás sikeretlen, — mégis ennek szives köz­­remunkálását megnyervén, szűk körülményeimet nem tekintve, el­határoztam magamat, hogy a szóbanlevő szerencsétlent lakomban eltartani, orvossággal ellátni és ápolni fogom. A remény, a ha­zának egy polgárt visszaadhatni, é­s az öntudat, hogy azon jele­sek szelleme, kik tettleg adózni kívánnak és nem szégyenlenek, csekély­ rejtekemben engem is melegít, olly édes érzésekkel élesz­tek keblemet, hogy betegem melegebb s gyöngédebb ápolást atyai s testvéri viszonytól sem várhatna. — De hijába, mert minden ujhold s holdtöltekor agyában egy szellem szokott működni, melly a szerencsétlennek szivét azon gyanúval tölti be, hogy őt megmér­gezni akarják, s ezen eszméből természetesen következik, miként ő az orvosságot be nem veszi, s ha baráti unszolásomnak néha en­gedve, azt beveszi is szájába, le nem nyeli, hanem orozva kiköpi. Így tehát, miután az orvosi vélemény szerint, illy betegnek az or­vosságot, ha kényszerítve is, folytonosan beadni szükséges, ez pedig privát háznál, hol az erőtetésből származható kitörés meg­­gátlására sem eszközök, sem elegendő felvigyázat nincsen, bajt, sőt veszélyt is idézhetne elő; F­eltűnt előlem a reménynek kecseg­tető sugára, de megmaradt az ösztönző tudat, melly a szerencsétlen javára lépést tenni engem ellenállhatlanul kényszerit. Ennélfogva a minapában kerestem meg a budai irgalmasok perjelét, hogy gyámoltam helyzetén könyörülni s őt gyógyítás végett befogadni kegyeskedjék. Igen megindult a derék perjel, — de segélyt nem nyújthatott, mert — mint mondá — elme-kóroso­kat felfogadni tiltják házuk körülményei, mivel tudnillik a többi be­tegek szükséges nyugodalma háboritásnak leendőne kitéve, — külön osztálya pedig nincsen házuknak az illy szerencsétlenek szá­mára; sőt ha volna is, mint tudniilik van Egerben, Pozsonyban s egyebütt, illyeneket csak megalapított fizetésért vehetnek fel, — nehogy megtörténjék, miként a netalán gyógyithatlanokat, éltök egész lefolyásában, kitartaniok kelljen, minthogy e szerzetnek czél­­ja csak gyógyítás, nem pedig élelmezés is. Bíztam már csak ne­vénél fogva is ez üdvös rendeltetésű szerzetben, — de híjába, illy szerencsétlenek számára, e gazdag országban még az irgalomból se juthat. Tudakozódtam továbbá a rókus-kórházi körülmények felől is, — de itt sem találtam gyámoltam részére menedéket, mert ez Pest városának tulajdona, s csak a város kebelében lakó­ adózók részére felállított intézete lévén fizetés nélkül, dele idegent felfo­gadni nem szoktak. Gyámoltom­nak pedig épen semmi értéke nincsen. Az előrebocsátott értesítésnél fogva remélem, senki sem fogja nekem rész néven venni, hogy a szegény elmekórosok, külö­nösen pedig szegény gyámoltam érdekében e hírlap hasábjain föl­lépni nem kételkedtem. Az ifjú, kiről írok, Nógrád vmegyében, Mohora helységében született, sőt ott édes atyja most is iskolamesteri hivatalt visel; de olly elerőtlenedett már, s különben is olly szűk körülmények kö­zött él, mikint távol legyen, hogy szerencsétlen fia orvosoltatására költhetne, hogy inkább tartani sem birná; sőt maga is ínséggel küszködve tölti hátralevő kevés napjait. Pedig e szegény elme­kóros ifjúnak baján még segíteni lehetne, mert betegségét felérintett or­vos barátom bizonyosan gyógyithatónak állítja. — Szabadjon el­mondanom, hogy e fiúnak megzavarodását mi okozta s idézte elő. Jelesül ez ifjú egy Pesten lakó mérnöknél két évnél tovább gya­­kornokoskodván, takarékosságánál fogva, a mérnöki cursus és ri­­gorosum költségeit ezen főnökénél érdemlett jutalmából remélte pótolhatni. De főnöke ki nem fizette, sőt kifizetni nem is akarta, s így mások tanácsára szóbeli per útján remélt követeléséhez jut­hatni. Megidéztette tehát egy nemeskeblü ügyvéd által, kedvező ítéletet is nyert, de a foglalás eredménye az ifjú várakozásának meg nem felelt, mert végre is a veszett fejszének csak nyelével,­­ pénze helyett korhadt mérnöki eszközökkel, kellett beérni. __ A per is hosszabb ideig húzódott, mert minden akadályt, mellyel a törvény megenged, hasznára fordított az alperes, s e szerint a szerencsétlen folytonosan kecsegtető reményénél fogva, Pesten ín­séggel küszködve tartózkodott, minek következménye némi szerény adóság, mindezeknek pedig vége, s a szegény ifjú megzavaro­dása van. Baja, midőn a szerencsétlen a legközelebb elmúlt év végével hozzám jött, már féléves volt. A tiszta időközben észre sem lehet rajta venni, hogy baja van, sőt újság-és holdtöltekor is; midőn csüggedésének ideje bekövetkezni szokott, mindig békésen viseli magát, csak hogy i­lyenkor sem rendesen enni, sem orvosságot bevenni nem akar,­ ha kényszeríttetik pedig, vagy csellel él, mi­szerint az orvosságot szájában elrejti s orozva kiköpi, vagy épen rábírhatatlanul megköti magát. Sőt tapasztaltam, hogy illyenkor minden szavából s cselekedetéből világosan kitetszik, hogy a megmérgeztetéstől fél, s csüggedése egész a babonáig terjed, mi­szerint kigyógyulását csak valami természetfeletti módon várja s reméli. Igen hosszúra is terjedt már leírásom fonala, de ennek unal­­masságát, remélem, kimentendi azon körülmény, hogy a segély *) Ezen szózatot a Pesti Hírlap után olly czélből kívántuk közölni, hogy olvasóink közöl azok, kiknek a hatósági gyűlésekben befolyásuk van, hozzájárulásukkal igyekezzenek a nemes tervet életbe léptetni, hogy a szerencsétlen elmebetegeken is valahára némi részben könnyíttes sók. Saerk.

Next