Századvég, Új folyam, 19. szám (2000)
KORESZMÉK - Lackó Miklós: A magyar konzervatívok legképzettebb publicistája - Asbóth János: Korunk uralkodó eszméi
24 A MAGYAR KONZERVATÍVOK LEGKÉPZETTEBB PUBLICISTÁJA leletét nyújtja hőse (voltaképpen saját maga) belső önéletrajzát ábrázolva. Fő mondanivalója a „tikkasztó elégedetlenség" a hazai viszonyokkal. A passzív ellenállás korszakának terméketlensége, az emigráns élet tarthatatlansága - noha ennek nagy előnyét is elismeri: a korai megismerkedést a polgárosultabb nyugati viszonyokkal („Igaz - írja a regényben - hogy a különbség nem tűnt szemembe annyira, midőn kimentem, mint akkor, midőn évek után visszakerültem"); kiábrándulás a hazai közélet fő - liberális irányzatából, s a közéleti szereplők rossz, érdekhajhászó morális magatartásából. Ezt a kiábrándulást a regényben újra a külföldre menekülés követi, s ott egy elromlott és folytathatatlan szerelem okozta végső kétségbeesés. „Megoldást" a hős anyjának halála, a gyors hazatéréshoz: itthon, falujában megvilágosodik előtte, hogy egyetlen kiút van, „az élet, kötelesség" eszméjének elfogadása. Ezt az eszmét többé már az itthoni „lelkiismeretlenek vásári zaja" sem tudja benne háttérbe szorítani. A kötelesség fő tartalmát Asbóth lényegében abban látja, hogy be kell illeszkedni az új, modern világba, de úgy, hogy folytonos küzdelmet folytassunk új visszásságai ellen. Minisztériumi hivatalnokoskodások és rövid életű (olykor liberális szellemű) folyóiratok, újságok szerkesztése, s ugyancsak rövid életű, sikertelen konzervatív szervezkedések után, végül is a nyolcvanas évek második felében Asbóth a kormányzó Szabadelvű Párthoz csatlakozott. Figyelemre méltó, hogy meggyőződéses konzervativizmusa ellenére az 1870-1880-as konzervatív párttörekvésektől elhatárolta magát. Az e mozgalmak élén álló báró Sennyey Pált tiszteletre méltó személyiségnek tartotta, de látta, hogy a modern parlamenti rendszerben nem ismeri ki magát, s elutasította azt a gondolatot, amely - ókonzervatív módon - a konzervativizmus igazi bázisát a mágnásokban látta. Asbóth észrevette, hogy a politikai elit - általa is - fő tényezőjének tekintett középnemesség mindinkább megváltozik: „csökken a liberalizmus és demokrácia varázshatása, s ha nem is a 47-es ó-konservatív, de bizonyos nemzeti conservatív szellem közte ébredni kezd, hogy ha conservatív pártot egyáltalán akarnnk, akkor annak sem felekezeti, sem mágnás jelleggel bírni nem szabad, és hogy éppen azon középbirtokos osztályra kell a fő súlyt fektetni". Helytelenítette, hogy minderre Sennyeynek csak ez volt az elutasító válasza: „akkor kiesik kezünkből a vezetés" (Asbóth 1892a, 559). Asbóthnak a Szabadelvű Párthoz való csatlakozása azt mutatja, hogy a nemesi liberalizmus gondolatvilágától akkor ő sem tudott teljesen megszabadulni; ezt magyarázza egy némileg későbbi jellegzetes állásfoglalása is. Amikor Sennyey fő kifogása a kormány ellen az volt, hogy nem képvisel egységes, egyöntetű rendszert, „átgondolt, nagyszabású politikát", Asbóth, a Szabadelvű Párt „középutasságát" védelmezve, így vitázott Sennyeyvel, vagyis „más szavakkal, hogy [a kormány] nem a francia-német biablon-liberalizmus és doctrinairizmus, hanem azon gya r