Századvég, Új folyam, 57. szám - Intézmény (2010)

Szerzőink LACZÓ Ferenc (1982, Budapest), a jénai Friedrich Schiller Egyetem Kelet-Európa a 20. században Kutatóközpontjának tudományos munkatársa. Disszertációját 2010 szeptemberében adta le a Közép-európai Egyetem Történelem Tanszékén. Elsősorban eszmetörténeti, historiográfiai és magyar zsidó történeti témákkal fog­lalkozik. Magyarul és angolul publikál, írásai többek között az Aetas, a BUKSZ, a Kommentár, a Korall, a Múltunk és a Regio című folyóiratokban jelentek meg. MÁSIK József Zoltán (1973, Nyíregyháza) PhD-fokozatát 2008-ban az ELTE-n szerezte, doktori témája a racionális választások elmélete, másik doktori disz­­szertációjával a matematika filozófiai problémájáról, védés előtt áll. Az ELTE ÁJK megbízott oktatója. Előadásai alapján tankönyvet jelentetett meg (Analitikus társa­dalomelmélet), az alapképzésben (BA) résztvevő politológus hallgatóknak írt elő­adásaival (Games and Society) nemzetközi díjat nyert. Játékelméleti tanulmányai olvashatók a Magyar Tudományban (A liberális társadalomszemlélet játékelméleti jellemzése), illetve a Századvég 54. számában (Politikai konfliktusok játékelméleti modellezése). MALZENICKY Katalin (1982, Komárom, Szlovákia) politológus. Egyetemi évei alatt a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumának tagja. 2008 és 2010 között а ВСЕ Politikatudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási területei: viták a liberalizmusról a kortárs politikai filozófiában, a liberális kom­­munitarizmus elméleti és gyakorlati lehetőségei a nemzeti kisebbségek jogainak megalapozására, etnopolitikai modellek Kelet-Közép-Európában. PELLE Anita (1975, Szeged) közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság­­tudományi Karának adjunktusa. Az Európai Közösség kartellszabályozásának né­met gyökerei című IhD-dolgozatát 2010 szeptemberében védte meg. Kutatási te­rületei az európai gazdasági integráció történelmi és elméleti vetületei, a közösségi versenyszabályozás rendszere, valamint az Európai Unió aktuális gazdaságpolitikai kihívásai. Egyetemi tankönyveit, jegyzeteit a Szegedi Tudományegyetem CD-Book formában adta ki. SCHMIDT Vivien Ann (New York) Jean Monnet Professor a Boston Universityn (Department of International Relations). Kutatási területei az európai politikai gazdaságtan, európai politikák, európai integráció, szűkebben pedig Franciaország. Fontosabb művei: Welfare and Work in the Open Economy 7-7/. (2000, Oxford University Press); The Futures of European Capitalism (2002, Oxford University Press); Democracy in Europe. The EU and National Polities (2006, Oxford Univer­sity Press); Policy Change and Discourse in Europe (társzerkesztő Claudio Radaelli, 2005, Routledge).

Next