Századvég, Új folyam, 85. szám - Elitek (2017)

BENE ADRIÁN PhD (1977) filozófiával, ideológiákkal, filmmel, irodalommal fog­lalkozik, óraadó a Pécsi Tudományegyetem több tanszékén. Elsődleges kutatási területe Jean-Paul Sartre munkássága. Emellett kiemelten fontosnak tekinti a kor­társ narratológiai irányzatokat, a European Narratology Network tagja. Romanis­­taként alapítója és szerkesztője a PTE Francia Tanszékén megjelenő Acta Romanica Quinqueecclesiensis sorozatnak. Az MTA Köztestületének és a Pécsi Akadémiai Bizott­ság Filozófiai Munkabizottságának a tagja. Könyvei szerzőként: Egyén és közösség. Jean-Paul Sartre Critique de la raison dialectique című műve a magyar recepció tükrében Qyväskylä, 2009); A relativitás irodalma (Budapest: Kijárat, 2013). BÓDY ZSOMBOR (1970, Budapest), történész, szociológus, a PPKE ВТК Szocioló­giai Intézet oktatója. Doktori fokozatot az ELTE ВТК Társadalomtörténeti doktori iskolájában szerzett 2001-ben. AZ ELTE Társadalomtudományi Karán habilitált 2011- ben. Kutatási területe a 20. századi társadalomtörténet. Publikációi elsősorban a rétegződés, a fogyasztás történetére vonatkoznak, illetve a politika és a társadalom kapcsolataira, valamint a társadalmat átható belső hatalmi viszonyokra koncentrálnak. KESZEG ANNA PhD (1981, Torda) kultúrakutató. A kolozsvári Babes-Bolyai Tu­dományegyetemen, a párizsi Sorbonne Paris IV-on és az École des Hautes Études en Sciences Sociales-on, valamint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult. A Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi tanszékének ad­junktusa. Kultúrakutatóként az irodalom és a kulturális iparágak társadalomtörténete, illetve a kortárs populáris látványképzés és a divat rendszerei, azok kommunikációs aspektusai foglalkoztatják. KISS LAJOS ANDRÁS (1954, Kisújszállás) filozófus, habilitált főiskolai tanár, a Nyír­egyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének igazgatója. Fő kutatási területe a kortárs francia, orosz és német politikai filozófia, illetve társadalomelmélet, írásainak többsége a Liget című folyóiratban jelenik meg, de rendszeresen publikál a Korunk, a Kellék című folyóiratokban is. Legutóbbi könyvei: Haladásparadoxonok (Liget Műhely Alapítvány, 2009); Értelmiség az ezredfordulón - Hatalom és erkölcs (Liget Műhely Alapítvány, 2014); Politika és diskurzus. Szabó Márton politikafilozófiai invenciója (L’Harmattan, 2015). Niklas Luhmann több munkájának magyar fordítá­sában is közreműködött. METZ RUDOLF (1989, Budapest) a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalom­­tudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos segédmun­katársa. Kutatási területe: politikai vezetés, politikai mozgalmak és a politikaelméle­tek. Tagja az MTA TK PTI keretében működő „Politikai vezetés” kutatócsoportnak, amelynek angol és magyar nyelven jelentek meg publikációi. A kutatócsoport első önálló kötete (Körösényi András szerk.: Viharban kormányozni. Politikai vezetők vál­sághelyzetekben. Budapest: MTA TK PTI) megjelenés alatt áll. Mindemellett az évente megrendezésre kerülő Politológus Doktoranduszok Konferenciájának a főszervezője is, a rendezvényt a szervező intézmény, а ВСЕ Politikatudományi Intézete mellett a MTA TK PTI és a Magyar Politikatudományi Társaság is támogatja.

Next