Századvég, 2022. március (2. évfolyam, 1. szám)
MŰHELY - DÚRÓ JÓZSEF - BÓKAY DÓRA - JANIK SZABOLCS: Kormányzati stabilitásra ható tényezők a visegrádi országokban
Kormányzati stabilitásra ható tényezők a visegrádi országokban 173 sorra vesszük azokat a tényezőket, amelyek az egyes országokban a kormányok hivatali idejének végét jelentik. Ezt követően - a négy ország tapasztalataiból kiindulva - ismertetjük főbb megállapításainkat arra vonatkozóan, hogy pontosan melyek azok a legfontosabb tényezők, amelyek leginkább kihatottak a kormányzati stabilitásra. A végén összegezzük a főbb kutatási eredményeket, illetve vázoljuk a lehetséges további kutatási irányokat. Elméleti háttér A kormányzati stabilitás vizsgálatának kiterjedt szakirodalma van, ugyanakkor az általunk elemzett, kelet-közép-európai térség korántsem kapott akkora figyelmet, mint a nyugat-európai demokráciák. Ezenkívül a szakirodalomban jelentősen nagyobb teret kaptak az 1990-es évek eleji átmenet kapcsán megalakult új kormányok, és alig foglalkoztak a kérdéssel 2004 után, vagyis abban az időszakban, amikor a térség országai a nyugat-európai demokráciákhoz csatlakozva az Európai Unió tagjai lettek. Ezt a hiányt részben pótolja a térség koalíciós kormányairól szóló kötet. E térbeli és időbeli korlátokkal kellett szembesülnünk a szakirodalom áttekintésekor. A kormányzati stabilitás meghatározása és operacionalizálása A kormányzati stabilitás vizsgálatával először az 1970-es években kezdtek el foglalkozni, főleg összehasonlító szemszögből. Ezek a tanulmányok a statisztikai számok irányából közelítették meg a kormányzati stabilitást, és magyarázó elméletként a racionális választás elméletét használták. Taylor és Hermann kizárólag abból ítélték meg egy kormány stabilitását, hogy az hány napig volt hatalmon. Ez egyfelől nyilván könnyű és egyértelmű operacionalizálást jelent, nem veszi azonban figyelembe azt, hogy ha egy kormány ciklus közben kerül hatalomra, ám újraválasztják. 3 Bergman et al., 2019. 4 Kiemelendő: Dodd 1976; Taylor-Herman 1971; Sanders-Herman 1977; Warwick 1979. 5 Taylor-Herman 1971.