Századvég, 2022. március (2. évfolyam, 1. szám)

MŰHELY - DÚRÓ JÓZSEF - BÓKAY DÓRA - JANIK SZABOLCS: Kormányzati stabilitásra ható tényezők a visegrádi országokban

Kormányzati stabilitásra ható tényezők a visegrádi országokban 173 sorra vesszük azokat a tényezőket, amelyek az egyes országokban a kormá­nyok hivatali idejének végét jelentik. Ezt követően - a négy ország tapaszta­lataiból kiindulva - ismertetjük főbb megállapításainkat arra vonatkozóan, hogy pontosan melyek azok a legfontosabb tényezők, amelyek leginkább kihatottak a kormányzati stabilitásra. A végén összegezzük a főbb kutatási eredményeket, illetve vázoljuk a lehetséges további kutatási irányokat. Elméleti háttér A kormányzati stabilitás vizsgálatának kiterjedt szakirodalma van, ugyan­akkor az általunk elemzett, kelet-közép-európai térség korántsem kapott akkora figyelmet, mint a nyugat-európai demokráciák. Ezenkívül a szak­irodalomban jelentősen nagyobb teret kaptak az 1990-es évek eleji átmenet kapcsán megalakult új kormányok, és alig foglalkoztak a kérdéssel 2004 után, vagyis abban az időszakban, amikor a térség országai a nyugat-euró­pai demokráciákhoz csatlakozva az Európai Unió tagjai lettek. Ezt a hiányt részben pótolja a térség koalíciós kormányairól szóló kötet.­ E térbeli és időbeli korlátokkal kellett szembesülnünk a szakirodalom áttekintésekor. A kormányzati stabilitás meghatározása és operacionalizálása A kormányzati stabilitás vizsgálatával először az 1970-es években kezdtek el foglalkozni, főleg összehasonlító szemszögből.­ Ezek a tanulmányok a statisztikai számok irányából közelítették meg a kormányzati stabili­tást, és magyarázó elméletként a racionális választás elméletét használ­ták. Taylor és Hermann kizárólag abból ítélték meg egy kormány stabili­tását, hogy az hány napig volt hatalmon. Ez egyfelől nyilván könnyű és egyértelmű operacionalizálást jelent, nem veszi azonban figyelembe azt, hogy ha egy kormány ciklus közben kerül hatalomra, ám újraválasztják. 3 Bergman et al., 2019. 4 Kiemelendő: Dodd 1976; Taylor-Herman 1971; Sanders-Herman 1977; Warwick 1979. 5 Taylor-Herman 1971.

Next