Szeged és Vidéke, 1903. április (2. évfolyam, 79-103. szám)

1903-04-12 / 88. szám

fekszik azon a helyen, ahol az ő mindene van elrejtve a rossz emberek elől. Aludni nem igen tud és ha az álom mégis csak kezd nehezülni pilláira, ijedten riad fel minden kis neszre, minden kutyavonulásra és remegve túrja fel a földet, hogy meggyőződjék, vájjon nem lopták-e el a slingelt kendőt. A legelső kakasszóra fölkel, még egyszer véghezviszi ezt a műveletet és elindul körútjára mulattatni a gyerekeket, meg azokat, akiknek nincs más dolguk, mint gyönyörködni a társadalom ezen élő halottjaiban. Vannak jó emberek, akik nem hagyják éhezni. Adnak neki szalonnát, kenyeret, gyümölcsöt és más efélét. Mikor aztán meg­ette amit kapott, nem megy el magától, hanem néz, nevet és várja míg el nem küldik. Ha kérdik tőle, mit nevet, még csak hangosabb kaczajjal felel, és ezen ugy­­el tudnak némelyek mulatni. Pedig ha ő meg­tudná mondani, mit nevet, nem nevetnének rajta, hanem sajnálkoznának felette és eszükbe jutna, hogy ők is emberek, hogy ők is élnek. Az élet pedig olyan rideg, olyan igaztalan ! Kuzsik Pista az életet neveti. Széchenyi és Vásárhelyi. A Tisza-szabályozás megteremtése. Irta : Balothay Sándor, műegyetemi tanár. Amikor Ferdinánd király Széchenyi Ist­ván grófot helytartó-tanácsossá nevezte ki, őt, mint ilyent, megbízta a helytartó-tanács kebelében fölállítandó közlekedési bizottság elnökségével és egyúttal a belső titkos taná­csosi méltósággal is felruházta. Széchenyi letette szolgálati esküjét, lefizette a titkos tanácsosi czímért járó díjakat és igy végre, a munkához láthatott. A közlekedési bizottmány szervezését és hatáskörét illetőleg még semmi sem történt. Széchenyi pedig az előtte megnyílt tevékeny­ségi kör küszöbén nem henyélhetett addig, míg a hivatalos út körültekintő lassúságával ez a kérdés is megérlelődik. Ott élt keblében egy régi vágya, amely­nek most, hogy a kormány támogatását bírta, végre megfelelhetett­ a Tisza-szabályozás meg­indítása. Erre vetette magát tetterejének egész kifejtésével. Nemcsak a szabályozással elérhető köz­vetlen czélokra gondolt és a Kánaánná át­változtatott Tiszavölgyet varázsolta lelki sze­mei elé, de azt is remélte, hogy az a fontos érdek, amely a Tisza óriási területén elosztott népességet a szabályozás kérdésének helyes megoldásához köti, alkalmat teremt majd a különféle pártok józanabb elemeinek egyesü­lésére is. Remélte, hogy az általános érdek­lődésből eredő együttműködés mérsékelni fogja a politikai ellentétek élességét is s hogy megnyervén a Tiszaszabályozással a legsajátosabb magyar népet az anyagi kér­dések buzgó ápolásának, ezzel majd a politika izgalmasabb kérdéseit is pihentetnie sikerül. A tiszavölgyi lakosság régi nyomora a megelőző évek szokatlan vizbősége miatt akkor már különben is tetőpontjára hágott és mind az érdekeltséget, mind a kormányt cselekvésre ösztönözte. Beszédes József már tervet is készített a felső Tisza szabályozá­sáról, a híressé vált "Kerecsenyi komorói" átvágást javasolván, amely az illető folyam­szakaszt majdnem hétszeresen megrövidítette és ezzel nagy esés-zavart idézett volna elő. .A helytartótanács, e terv elejtésével, Vásárhelyi Pált bizta meg az összefüggő szabályozás terveinek kidolgozásával, aki ál­talános tervét 1845 nyarán már előterjesz­tette. Széchenyi ennélfogva tiszai munkássá­gában már meglehetősen előkészített talajra talált; a korszakos munka megindulhatott, mihelyt vezető szellem akadt, amely az életbe átplántálja. Széchenyi a helyi körülmények tanul­mányozására és az érdekeltség szervezésére azonnal a Tisza vidékére utazott és habár helyenként tartózkodóan fogadták is azok, akik utazását csak az ellenzék ellen folytatott kortes-hadjáratnak nézték ; ez utján egészben véve mégis az őszinte bizalomnak annyi nyil­­vánulását élvezte, amely őt a siker reményé­vel tölthette el. Világos és hazafias fejtegetéseivel min­denütt lelkes híveket toborzott a szabályo­zás ügyének. Hazatérve munkához állt és megírta a Tiszavölgy rendezésére vonatkozó „Eszmetöredékek"-et, mely műve már 1846 első napjaiban napvilágot látott és arra volt szánva, hogy a január közepére egybehívott alakuló nagygyűlést Széchenyi nézetei felől tájékoztassa. Ez a műve is méltán sorakozik a ko­rábbiakhoz. Országos szempontból tekintette át a nagy kérdés szövevényeit és bonczoló agyával kiderítette a megoldás összes nehéz­ségeit. Előadta a tényezők hosszú sorát, amelyeknek együtt kell munkálniok. Ismer­tette a végrehajtás tekintetében szükséges főkellékeket és a legkisebb részletekre kiter­jedő előadását könnyen odavetett rapszodikus eszmék csillogó füzérével fejezi be, hol ki­egészítvén ezekkel egyes korábbi fejtegeté­seit, hol egy-egy világító sugarat vet azokkal még a kérdés fontosabb részeire. A könyv megjelenése után az összejött nagygyűlésen a tisztikar tapintatos megvá­lasztásával elhárította az ellenzék részéről még mindig fenyegető veszélyt és igy az alakulás első nehézségein szerencsésen győze­delmeskedett. Széchenyi azonban nem érte be azzal, ho­gy­ a korszakos műnek a tiszai érdekelt­ségben, valamint az ország közvéleményében alapját megvetette, hanem a nagygyűlés kapcsán és a helytartótanács hivatalos fel­­terjesztésének mintegy kiegészítéséül, emlék­iratot intézett még közvetlenül a trónhoz, avégből, hogy a kérdésnek gyors és kicsi­­nyeskedések nélküli elintézését biztosítsa. Annál szükségesebbnek látta feliratát, mert máris hírét veszi bizonyos nehézségek kelet­kezésének. E bámulatos okiratban meggyőző meleg­séggel jellemezte az ügy politikai jelentősé­gét. A Tiszavölgy szabályozását, bár magá­ban véve is áldásosnak mondja, mégis egy sokkal magasabb czélnak eszközéül állítja oda, hogy vele a rokonszenv és kölcsönös bizalom a kormány és a magyar nemzet között létrehozassék. Kifejti azután a nagy mű létrejöttéhez az állam hozzájárulásának a méltányosságát és mértékét, az ennek levonásával még fenmaradó költséget pedig mérsékelt kamat mellett visszatérítendő kölcsönt k éppen kéri az állampénztárból. Maga is Bécsbe sietett tehát, h­ogy az ügy­et személyes utánjárásával elősegítse és hosszas tárgyalások után csakugyan elérte kérésének ha nem is egész teljesítését, de mégis azt, hogy az akkori viszonyok között tetemes anyagi segítséget szavaztak meg a Tiszaszabályozás czéljaira; nevezetesen a sóalapból a szabályozás tartamára évenként 100,000 forintot, a királyi kincstárból két évre 50,000 forintot és 400,000 forintnyi kölcsönnek magánbanktároknál való bizto­sítását. Széchenyi kezdetnek ezzel is beérte, mert ez az eredmény lehetővé tette legalább a munkálatok haladéktalan megindítását és a központi választmány is hálafeliratot intézett a trónhoz. Előtérbe lépet immár a szabályozás technikai végrehajtása, amelyre nézve a hi­vatalos tervet Vásárhelyi dolgozta ki. Általá­nos tervének az volt alapgondolatja, hogy az örökös áradásoknak a vízlefolyás gyorsításá­val kell véget vetni és ezért a legnagyobb súlyt az átvágások ásására helyezi, hogy azokkal a folyó hosszúságát lehetőleg meg­rövidítse. E mellett szükségesnek tartotta az ala­csony partoknak a feltöltését is, hogy az ár­víz a nagy síkságokat el ne boríthassa, de ezek vonalazását későbbi tanulmányoktól tette függővé. Ezzel szemben állott a Beszédes­féle Kerecseny-komorói átvágás tervén kívül Lám ungvári mérnök terve, aki a Tisza vizének egy részét a Kőrösig és ennek se­gítségével Csongrád alá akarta elvezetni. A Beszédes és Lám-féle tervek a felső megyék­ben sok pártfogóra találtak és a Vásárhelyi­féle tervek ellen irányzott szenvedélyes vitat­kozásokra vezettek, amelyek Vásárhelyi sze­mélyére nézve tragikus következménynyel jártak. A központi választmány egyik ülése közben ugyanis, az átélt izgalom következ­tében szélhűdés érte és még az­nap meghalt. " Leirh­atatlan volt az esemény hatása, kivált a baljóslatokra különben hajló Széche­nyire, aki Vásárhelyit nemcsak igen szerette, de őt egyenesen a Tiszaszabályozás főténye­­zőjének tekintette. A tárgyalás rögtöni folytatásáról akkor szó sem lehetett. Széchenyi Bécsbe ment a szabályozás czéljaira szükséges kölcsön­­műveletnek megkötésére, ami ismét csak hosszas tárgyalások után sikerült. Erre ép oly hosszas, mint izgalmas tár­gyalások következtek a központi választ­mányban, a társulati alapszabályok, de fő­képp a szabályozás költségeinek mikénti viselése körül és Széchenyinek erős küzdel­mébe került, m­íg­­a költségeknek az érdekelt­ség részéről való elegendő biztosítását ke­resztül vihette. Július közepén újra beutazta a Tiszát, Paleocupa hírneves olasz mérnök társaságá­ban, aki a Vélemény­es Jelentésével a szabá­lyozás végrehajtásának a Vásárhelyi felfogá­sától némi részben ugyan eltérő irányt adott, amennyiben a fősúlyt a folyó partjaitól tá­volabb vezetett töltésekre helyezte, mint amelyekkel az elárasztott óriási területek megvédése azonnal elérhető, amíg az átmet­szések számát kezdetben csak a legsürgő­sebben szükségesekre kívánta szorítani, azon­ban a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott Vásárhelyi óriási becsű művéről. Széchenyi ezen az utazásán hasította egyúttal első ízben Szeged és 'T­ok­ij között gőzhajó a Tisza habjait, mely sokat ígérő kezdetet a Tisza népe leírhatatlan örömmel fogadta és azt Széchenyi valóságos diadali menetévé avatta. Kimagasló eseménye volt az utazásnak még a debreczeni nagygyűlés is, amelyen a Tiszavölgyi-társulat véglegesen szervezkedett. A nagygyűlés kapcsán Széchenyi meg­­állapíttatta még a társulati működés külön­féle részleteiben követendő eljárás módozatait, ezek alapján Tisza-Dobon megalakított az első vidéki osztályt és 1846 aug. 27-én végre tényleg megindíthatta a dob-szederkényi át­vágásnak megkezdésével a Tiszaszabályozás nagy művét. Azontúl legfőbb gondját az újabb mun­kálatokra szükséges újabb kölcsön kieszköz­lésére irányozta és ebbeli meddő küzdelmei a következő egész éven át végig vonultak. Jóllehet, Apponyi ezekben hűségesen támo­gatta, a bécsi kormánynak megígért segítsége mégis elmaradt. Hiába fenyegetőzött lemon­dásaival, az ilyenkor vett ígéretek utóbb mindig hitegetéseknek bizonyultak. A tárgyalások végre is eredmény nélkül félbeszakadtak, jellemző emlékei maradván akkori silány anyagi erőnknek és hitelünknek. 1848 elején Széchenyi az országgyűlés elé szánt jelentésben még beszámolt a Ti­szán történtekről és a szükséges törvényes intézkedésekre nézve javaslatokat tett. Méltó emléke marad ez a könyv is a Tisza körüli működésének és elvi fejtegetései becsüket a mai napig teljes érvényben megtartották,­­ minthogy a Tisza-szabályozás korszakos műve még ma is azokon az alapokon áll és fejlő­dik, amelyeket Széchenyi sasszeme megindítá­sakor kijelölt és amelyeket Vásárhelyi Pál tu­dása megteremtett. A bekövetkezett forradalmi napokban a Tiszaszabályozás letűnt a napirendről, hogy csak nyugodtabb időkben kerüljön ismét előtérbe . Széchenyinek nem nyílt többé al­kalma annak érdekében buzgólkodni. De mint annyi másból, amit Széchenyi kezdett, nemzetiségünk egy-egy hathatós té­nyezője vált, úgy fejlődött később — az abszolutizmus szomorú idejében — a Tisza­szabályozás is a magyarság egyik erősségévé. A „Szeged és Vidéke“ húsvéti melléklete.

Next