Szeged és Vidéke, 1903. április (2. évfolyam, 79-103. szám)
1903-04-12 / 88. szám
fekszik azon a helyen, ahol az ő mindene van elrejtve a rossz emberek elől. Aludni nem igen tud és ha az álom mégis csak kezd nehezülni pilláira, ijedten riad fel minden kis neszre, minden kutyavonulásra és remegve túrja fel a földet, hogy meggyőződjék, vájjon nem lopták-e el a slingelt kendőt. A legelső kakasszóra fölkel, még egyszer véghezviszi ezt a műveletet és elindul körútjára mulattatni a gyerekeket, meg azokat, akiknek nincs más dolguk, mint gyönyörködni a társadalom ezen élő halottjaiban. Vannak jó emberek, akik nem hagyják éhezni. Adnak neki szalonnát, kenyeret, gyümölcsöt és más efélét. Mikor aztán megette amit kapott, nem megy el magától, hanem néz, nevet és várja míg el nem küldik. Ha kérdik tőle, mit nevet, még csak hangosabb kaczajjal felel, és ezen ugyel tudnak némelyek mulatni. Pedig ha ő megtudná mondani, mit nevet, nem nevetnének rajta, hanem sajnálkoznának felette és eszükbe jutna, hogy ők is emberek, hogy ők is élnek. Az élet pedig olyan rideg, olyan igaztalan ! Kuzsik Pista az életet neveti. Széchenyi és Vásárhelyi. A Tisza-szabályozás megteremtése. Irta : Balothay Sándor, műegyetemi tanár. Amikor Ferdinánd király Széchenyi István grófot helytartó-tanácsossá nevezte ki, őt, mint ilyent, megbízta a helytartó-tanács kebelében fölállítandó közlekedési bizottság elnökségével és egyúttal a belső titkos tanácsosi méltósággal is felruházta. Széchenyi letette szolgálati esküjét, lefizette a titkos tanácsosi czímért járó díjakat és igy végre, a munkához láthatott. A közlekedési bizottmány szervezését és hatáskörét illetőleg még semmi sem történt. Széchenyi pedig az előtte megnyílt tevékenységi kör küszöbén nem henyélhetett addig, míg a hivatalos út körültekintő lassúságával ez a kérdés is megérlelődik. Ott élt keblében egy régi vágya, amelynek most, hogy a kormány támogatását bírta, végre megfelelhetett a Tisza-szabályozás megindítása. Erre vetette magát tetterejének egész kifejtésével. Nemcsak a szabályozással elérhető közvetlen czélokra gondolt és a Kánaánná átváltoztatott Tiszavölgyet varázsolta lelki szemei elé, de azt is remélte, hogy az a fontos érdek, amely a Tisza óriási területén elosztott népességet a szabályozás kérdésének helyes megoldásához köti, alkalmat teremt majd a különféle pártok józanabb elemeinek egyesülésére is. Remélte, hogy az általános érdeklődésből eredő együttműködés mérsékelni fogja a politikai ellentétek élességét is s hogy megnyervén a Tiszaszabályozással a legsajátosabb magyar népet az anyagi kérdések buzgó ápolásának, ezzel majd a politika izgalmasabb kérdéseit is pihentetnie sikerül. A tiszavölgyi lakosság régi nyomora a megelőző évek szokatlan vizbősége miatt akkor már különben is tetőpontjára hágott és mind az érdekeltséget, mind a kormányt cselekvésre ösztönözte. Beszédes József már tervet is készített a felső Tisza szabályozásáról, a híressé vált "Kerecsenyi komorói" átvágást javasolván, amely az illető folyamszakaszt majdnem hétszeresen megrövidítette és ezzel nagy esés-zavart idézett volna elő. .A helytartótanács, e terv elejtésével, Vásárhelyi Pált bizta meg az összefüggő szabályozás terveinek kidolgozásával, aki általános tervét 1845 nyarán már előterjesztette. Széchenyi ennélfogva tiszai munkásságában már meglehetősen előkészített talajra talált; a korszakos munka megindulhatott, mihelyt vezető szellem akadt, amely az életbe átplántálja. Széchenyi a helyi körülmények tanulmányozására és az érdekeltség szervezésére azonnal a Tisza vidékére utazott és habár helyenként tartózkodóan fogadták is azok, akik utazását csak az ellenzék ellen folytatott kortes-hadjáratnak nézték ; ez utján egészben véve mégis az őszinte bizalomnak annyi nyilvánulását élvezte, amely őt a siker reményével tölthette el. Világos és hazafias fejtegetéseivel mindenütt lelkes híveket toborzott a szabályozás ügyének. Hazatérve munkához állt és megírta a Tiszavölgy rendezésére vonatkozó „Eszmetöredékek"-et, mely műve már 1846 első napjaiban napvilágot látott és arra volt szánva, hogy a január közepére egybehívott alakuló nagygyűlést Széchenyi nézetei felől tájékoztassa. Ez a műve is méltán sorakozik a korábbiakhoz. Országos szempontból tekintette át a nagy kérdés szövevényeit és bonczoló agyával kiderítette a megoldás összes nehézségeit. Előadta a tényezők hosszú sorát, amelyeknek együtt kell munkálniok. Ismertette a végrehajtás tekintetében szükséges főkellékeket és a legkisebb részletekre kiterjedő előadását könnyen odavetett rapszodikus eszmék csillogó füzérével fejezi be, hol kiegészítvén ezekkel egyes korábbi fejtegetéseit, hol egy-egy világító sugarat vet azokkal még a kérdés fontosabb részeire. A könyv megjelenése után az összejött nagygyűlésen a tisztikar tapintatos megválasztásával elhárította az ellenzék részéről még mindig fenyegető veszélyt és igy az alakulás első nehézségein szerencsésen győzedelmeskedett. Széchenyi azonban nem érte be azzal, hogy a korszakos műnek a tiszai érdekeltségben, valamint az ország közvéleményében alapját megvetette, hanem a nagygyűlés kapcsán és a helytartótanács hivatalos felterjesztésének mintegy kiegészítéséül, emlékiratot intézett még közvetlenül a trónhoz, avégből, hogy a kérdésnek gyors és kicsinyeskedések nélküli elintézését biztosítsa. Annál szükségesebbnek látta feliratát, mert máris hírét veszi bizonyos nehézségek keletkezésének. E bámulatos okiratban meggyőző melegséggel jellemezte az ügy politikai jelentőségét. A Tiszavölgy szabályozását, bár magában véve is áldásosnak mondja, mégis egy sokkal magasabb czélnak eszközéül állítja oda, hogy vele a rokonszenv és kölcsönös bizalom a kormány és a magyar nemzet között létrehozassék. Kifejti azután a nagy mű létrejöttéhez az állam hozzájárulásának a méltányosságát és mértékét, az ennek levonásával még fenmaradó költséget pedig mérsékelt kamat mellett visszatérítendő kölcsönt k éppen kéri az állampénztárból. Maga is Bécsbe sietett tehát, hogy az ügyet személyes utánjárásával elősegítse és hosszas tárgyalások után csakugyan elérte kérésének ha nem is egész teljesítését, de mégis azt, hogy az akkori viszonyok között tetemes anyagi segítséget szavaztak meg a Tiszaszabályozás czéljaira; nevezetesen a sóalapból a szabályozás tartamára évenként 100,000 forintot, a királyi kincstárból két évre 50,000 forintot és 400,000 forintnyi kölcsönnek magánbanktároknál való biztosítását. Széchenyi kezdetnek ezzel is beérte, mert ez az eredmény lehetővé tette legalább a munkálatok haladéktalan megindítását és a központi választmány is hálafeliratot intézett a trónhoz. Előtérbe lépet immár a szabályozás technikai végrehajtása, amelyre nézve a hivatalos tervet Vásárhelyi dolgozta ki. Általános tervének az volt alapgondolatja, hogy az örökös áradásoknak a vízlefolyás gyorsításával kell véget vetni és ezért a legnagyobb súlyt az átvágások ásására helyezi, hogy azokkal a folyó hosszúságát lehetőleg megrövidítse. E mellett szükségesnek tartotta az alacsony partoknak a feltöltését is, hogy az árvíz a nagy síkságokat el ne boríthassa, de ezek vonalazását későbbi tanulmányoktól tette függővé. Ezzel szemben állott a Beszédesféle Kerecseny-komorói átvágás tervén kívül Lám ungvári mérnök terve, aki a Tisza vizének egy részét a Kőrösig és ennek segítségével Csongrád alá akarta elvezetni. A Beszédes és Lám-féle tervek a felső megyékben sok pártfogóra találtak és a Vásárhelyiféle tervek ellen irányzott szenvedélyes vitatkozásokra vezettek, amelyek Vásárhelyi személyére nézve tragikus következménynyel jártak. A központi választmány egyik ülése közben ugyanis, az átélt izgalom következtében szélhűdés érte és még aznap meghalt. " Leirhatatlan volt az esemény hatása, kivált a baljóslatokra különben hajló Széchenyire, aki Vásárhelyit nemcsak igen szerette, de őt egyenesen a Tiszaszabályozás főtényezőjének tekintette. A tárgyalás rögtöni folytatásáról akkor szó sem lehetett. Széchenyi Bécsbe ment a szabályozás czéljaira szükséges kölcsönműveletnek megkötésére, ami ismét csak hosszas tárgyalások után sikerült. Erre ép oly hosszas, mint izgalmas tárgyalások következtek a központi választmányban, a társulati alapszabályok, de főképp a szabályozás költségeinek mikénti viselése körül és Széchenyinek erős küzdelmébe került, míga költségeknek az érdekeltség részéről való elegendő biztosítását keresztül vihette. Július közepén újra beutazta a Tiszát, Paleocupa hírneves olasz mérnök társaságában, aki a Véleményes Jelentésével a szabályozás végrehajtásának a Vásárhelyi felfogásától némi részben ugyan eltérő irányt adott, amennyiben a fősúlyt a folyó partjaitól távolabb vezetett töltésekre helyezte, mint amelyekkel az elárasztott óriási területek megvédése azonnal elérhető, amíg az átmetszések számát kezdetben csak a legsürgősebben szükségesekre kívánta szorítani, azonban a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott Vásárhelyi óriási becsű művéről. Széchenyi ezen az utazásán hasította egyúttal első ízben Szeged és 'Tokij között gőzhajó a Tisza habjait, mely sokat ígérő kezdetet a Tisza népe leírhatatlan örömmel fogadta és azt Széchenyi valóságos diadali menetévé avatta. Kimagasló eseménye volt az utazásnak még a debreczeni nagygyűlés is, amelyen a Tiszavölgyi-társulat véglegesen szervezkedett. A nagygyűlés kapcsán Széchenyi megállapíttatta még a társulati működés különféle részleteiben követendő eljárás módozatait, ezek alapján Tisza-Dobon megalakított az első vidéki osztályt és 1846 aug. 27-én végre tényleg megindíthatta a dob-szederkényi átvágásnak megkezdésével a Tiszaszabályozás nagy művét. Azontúl legfőbb gondját az újabb munkálatokra szükséges újabb kölcsön kieszközlésére irányozta és ebbeli meddő küzdelmei a következő egész éven át végig vonultak. Jóllehet, Apponyi ezekben hűségesen támogatta, a bécsi kormánynak megígért segítsége mégis elmaradt. Hiába fenyegetőzött lemondásaival, az ilyenkor vett ígéretek utóbb mindig hitegetéseknek bizonyultak. A tárgyalások végre is eredmény nélkül félbeszakadtak, jellemző emlékei maradván akkori silány anyagi erőnknek és hitelünknek. 1848 elején Széchenyi az országgyűlés elé szánt jelentésben még beszámolt a Tiszán történtekről és a szükséges törvényes intézkedésekre nézve javaslatokat tett. Méltó emléke marad ez a könyv is a Tisza körüli működésének és elvi fejtegetései becsüket a mai napig teljes érvényben megtartották, minthogy a Tisza-szabályozás korszakos műve még ma is azokon az alapokon áll és fejlődik, amelyeket Széchenyi sasszeme megindításakor kijelölt és amelyeket Vásárhelyi Pál tudása megteremtett. A bekövetkezett forradalmi napokban a Tiszaszabályozás letűnt a napirendről, hogy csak nyugodtabb időkben kerüljön ismét előtérbe . Széchenyinek nem nyílt többé alkalma annak érdekében buzgólkodni. De mint annyi másból, amit Széchenyi kezdett, nemzetiségünk egy-egy hathatós tényezője vált, úgy fejlődött később — az abszolutizmus szomorú idejében — a Tiszaszabályozás is a magyarság egyik erősségévé. A „Szeged és Vidéke“ húsvéti melléklete.