Szeged és Vidéke, 1903. október (2. évfolyam, 241-295. szám)
1903-10-02 / 243. szám
SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1903. péntek, október 2.POLITIKAI NAPILAP. II. ÉVFOLYAM, 243. (476.) SZÍN. SZERKESZTŐSÉG: KÁRÁSZ UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedés. Megjelenik naponta kétszer. FELELŐS SZERKESZTŐ : dr. BALASSA ÁRMIN. társszerkesztők: dr. FÜLÖP ZSIGMOND és dr. SZÁSZ HUGÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A reggeli és esti kiadás együtt: Egész évre 18 korona. — Félévre 14 korona. — Negyedévre 7 korona Egy hóra 2 kor. 40 fill.—Egyes szám ára: reggeli lap B 1. est lap 9 f. A reggeli lap előfizetési ára: Egész évre 24 kor., fél évre 12 kor. Egyes szám ára 8 fill. A czar. (fp) A stájerországi hegyekben a czár és a magyar király vadászgatnak. Lehetetlen, hogy szó ne essék közöttük a politikáról is. A külügyi politikát a két külügyminiszter szépen, békességesen elintézi. Az eredmény nem kétes. Az oroszok tekintélye és hatalma nőni fog a Balkánon, a mienk pedig sülyedni fog, így történik ez már évszázadok óta. Miért legyen most máskép, mikor nincs egyetlen néptörzs sem arrafelé, amely minket szeretne ? Az igazat megvallva, sokat nem is kell törődnünk vele. Jó volna, ha tekintélyünk volna és kiviteli piacot szerezhetnén l magunknak Keleten, de ha ez sikerülne is, csak Ausztria venné annak hasznát. Úgy járnánk vele, mint Boszniával. Magyar katonák vérével, magyar pénzzel, magyar államférfiak lángelméjével meg lett szerezve és most ott tartunk, hogy egész Boszniát az osztrák ipar és az osztrák kereskedelem uralja, sőt a Széll-kormány szerencsétlen vasúti politikája oda juttatta a dolgokat, hogy mihelyt a bosnyák vasutak készen lesznek, a mostani transito-kereskedelemtől, helyesebben a mostani fuvarozási jövedelemtől is el fogunk esni. Meg kell adni magunkat sorsunknak. A külügyeket nélkülünk intézik el s addig meg sem kérdeznek minket, míg pénz nem fog kelleni háborúra. Igaz, hogy van nekünk most elég bajunk belügyeinkkel. Ezeket a bajainkat talán növeli, talán megszünteti a czár látogatása. A fejedelmi illemről azt hirdetik ugyan, hogy tiltja, miszerint egyik fejedelem a másik belügyeit szóvá tegye, de amennyire nem bizonyos közönséges halandók előtt, hogy létezik ilyen illemszabály, épp oly bizonyos, hogy Vilmos császár azt nem respektálta és épp oly bizonyos, hogy a mi királyunk el fogja panaszolni fejedelmi vendégének azt, ami „atyai szívét mély fájdalommal tölti el“. Lehetetlen, hogy a fejedelmi vendég nem fogja megkísérleni vigasztalni házigazdáját. Hogy milyen irányban nyújtja ezt a vigaszt, az talán fontosabb, mint mindaz, ami a válságban eddig történt. Talán el fogja mondani, hogy neki ilyen bajai nincsenek. Nála mindenki elvállalja a kormányalakítást, akinek ő azt megparancsolja. Ő neki a programok nem okoznak gondot. Talán eszébe fog jutni, hogy ősatyja mit vétett ellenünk és meg fogja ragadni a kínálkozó alkalmat, hogy hozzá segítsen ahoz, amitől egy másik czár megfosztott bennünket — a szabadsághoz ! Talán eszébe fognak jutni azok a magasztos isteni tanok, amelyekkel megteremtette a hágaionferencziát és az európai békebíróságot! Talán még emlékezni fog azokra az aranymondásokra, melyeket akkor hangoztatott el, midőn Rákóczi kardját a magyar nemzeti múzeumnak ajándékozta ! Talán eszébe fog jutni azon rut hálátlanság, melylyel Ausztria Oroszországot a krími háborúban megjutalmazta, ellensúlyozásául a 49-iki barátságnak. Erre a hálátlanságra mondotta Bismarck az országgyűlésen, hogy ilyen hálátlanságot fejedelem fejedelemmel szemben még soha el nem követett. Talán eszébe fognak jutni a berlini konferenczia tanúságai, melyen Ausztria Oroszországot a török háború és az ideiglenes san stefanoi békekötés összes előnyeitől megfosztotta. Ki tudja, hogy és mikép fog igyekezni eloszlatni a jó magyar király súlyos gondjait. Talán jobb, ha nem fogjuk megtudni soha! Mondják és hirdetik, hogy a czáz békeszerető ember. Nem egészen üres mondás. Tények bizonyítanak mellette, mert Oroszország ma oly hatalmas, hogy csak akarnia kell és meg van valósítva Nagy Péter végrendelete. A hódításoktól ő sem idegenkedik, de nem háborúval, hanem ravasz politikával és pénzzel hódít. Nem hiszszük tehát, hogy a belbéke megteremtésére olyan eszközöket és utakat ajánlana királyunknak, amineket ő maga is gondosan kerül. De a politika esélyei és a fejedelmek szeszélyei kiszámíthatlanok. Az is lehet, hogy a czár elutazása után nagyon keserű valóságra fogunk ébredni, mert a czár hatalmas és az Isten messze van. A magyar nemzet sorsa talán ismét a mindenható czár kezében van, mint volt egykor! Politika. Függetlenségi képviselők Baján. A bajai függetlenségi Kossuth-párt nagyszabású és valóban impozánsnak ígérkező ünnepélyre készül október 4-én a város képviselőjének, dr. Reich Aladárnak első beszámolója alkalmából. Ez alkalommal Baján lesznek : Barabás Béla, Bakonyi Samu, Bedőházy János, Benedek János, Krasznay Ferencz, Lengyel Zoltán, Mezőssy Béla, Mukits Simon, Pozsgai Miklós, Rákosi Viktor, Rátkai László, Sebess Dénes és Visontai Soma országgyűlési képviselők. Lapunk mai száma 10 oldal. Tisztviselők emlékirata. Állami tiaxtviselők lapja az x«gedi ti»tviselők mozgalmáról. (Saját tudósítónktól.) szegedi állami tisztviselők mozgalmával foglalkozik ma számos lap, miközben nem egyik súlyos kritikával emlékezik meg a tisztviselők által felpanaszolt elhanyagolt szegedi közállapotokról. Leghosszasabban foglalkozik a mozgalommal az állami tisztviselők lapja, amely jogosnak mondja a mozgalmat és dicséri a szegedi tisztviselőket, hogy sorsuk intézésében ily elhatározó lépésre szánták el magukat. A czikk elsőbben is szól a tisztviselők sanyarú helyzetéről, miközben ezeket írja : A tisztviselő vállaira nehezedik az állam, egész közkormányzata, ők oldják meg az állam összes jogi, kulturális, műszaki és gazdasági feladatait. Bennük és általuk nyilatkozik meg az állam egész erkölcsi fensége. Bármiféle szolgálati ágban ők a nemzeti állameszme legszilárdabb oszlopai. S a magyar tisztviselő e magasztos hivatását valóban páratlan önfeláldozással teljesíti. Nagy anyagi áldozatokkal évtizedeken át szerzett tudományos, testi, szellemi és erkölcsi ereje teljesen és kizárólag az államé. Egyaránt követeli tőle az állam, életerőtől duzzadó ifjúságát és roskatag aggságát. Nagyon illenék a tisztviselő ajkára a római légionáriusok elkeseredett panasza : sine missione nascimur. A magyar tisztviselő nélkülöz vagy az adósságok tengerében merül el s elveszti lelke rugalmasságát, munkabírását és csak a magyar tisztviselő örök becsületére válik, hogy megőrzi legalább erkölcsi tisztaságát. Fizetése nyomorúságosan csekély és kiáltó aránytalanságban áll befektetett anyagi és szellemi tőkéjével, teljesített munkájának értékével és a reális életviszonyokkal. Fizetése évtizedekre van megállapítva szemben a napról-napra emelkedő társadalmi szükségletekkel és jogos igényekkel, szemben az élet és háztartás pillanatról-pillanatra fokozódó drágaságával. S ha a kegyetlen viszonyok nyomása alatt nyílik is némi kilátás a tisztviselő sorsának javulására, évekig húzódik annak megvalósulára, olyannyira, hogy ha a sóvárgott javulás be is áll, az életviszonyok már az új fizetésre is csúful reá fognak cáfolni. Kemény munka és aránytalanul csekély ellenérték. Ebben határozódik meg a magyar tisztviselő élete .A magyar állami tisztviselő sorsának sivársága már szinte alig tűr fokozást ; a vázolt kép oly elszomorítóan sötét, hogy sötétebbre tán már nem is festhető. Fájdalom, még ebben is van fokozat, még van sötétebb hátterű kép is s ez a szegedi tisztviselő sorsa. A lap ezután magával a mozgalommal foglalkozik, amelyről ezeket írja: A szegedi mészárosok által az utóbbi hetekben tervezett húskartel, mely a marhahús árát kilónkint 20 fillérrel emelte föl, a szegedi tisztviselőkben régóta lappangó keserűséget egyszerre lángba bontotta. Ezt a keserűséget, sajnos, nagyon is indokolttá teszik a szegedi viszonyok, melyeket az országban, ahol legendásan szép, de bizony hamis hírek keringenek Szegedről, rózsásaknak gondolnak. Pedig e szép képnek éppen az ellenkezője felel meg a valóságnak. A város hatóságának indolens várospolitikája