Szeged és Vidéke, 1903. november (2. évfolyam, 296-345. szám)
1903-11-01 / 296. szám
SZERKESZTŐSÉG: KÁRÁSZ UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedést. Megjelenik naponta kétszer. FELELŐS SZERKESZTŐ : dr. BALASSA ÁRMIN. TÁRSSZERKESZTŐK: dr. FÜLÖP ZSIGMOND és dr. SZÁSZ HUGÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A reggeli és esti kiadás együtt: Égése évre 20 korona* ~ Félévre 14 korona. — Negyedévre 7 korona. Egy hóra 2 kor. 40 fll.—Egyes szám ára: reggeli lap 8 f, esti lap 2 f. A reggeli lap előfizetési ára: § Egész évre 24 kor., fél évre 12 kor. Egyes szám ára 8 fill. f^«^jS;S^!!ÍÍSÖÍ:,'->#'MW SZEGED SZEGED, 1903. vasárnap, november 1. POLITIKAI NAPILAP, 11. ÉTFOLYAM, 296. (529.) SZÁM. .'töví. -v' V. A „kilenczesek“ munkálata. Irta : Kalmár Antal dr. Diákkoromban olvastam egy franczia rémregényt, ez volt a czime : A huszonegyek tolvajtársulata. Ez a tolvajtársaság, cziméhez híven, lopásból élt. A kilenczesek társulata is lopással akarja tengetni gazdájának, a szabadelvű pártnak további életét. Óvatosan, tolvajmódra lopkodja össze programpontjait a magyar közjog, a magyar alkotmány gazdag mezejéről. De tolvajnak kell-e lenni ott, ahol nincsen lopásra szükség? Saját dolgán senki sem követhet el lopást s a kilenczesek mégis úgy viselik magukat, mintha nekik — gigászi ügyességgel — Bécsből kellene lopniok a nemzet számára s érdemül róják föl maguknak azt, hogy nekik még a szemes Bécset is sikerült meglopniok. Az összelopkodott dolgokból az első hét pont alatti holmik olyan értéktelen közjogi silányságok, amelyek a tolvajt egyenesen a „csirke-tolvaj" zsánerfajára sülyesztik le, ellenben a 8. pont alatti holminak a tolvaja már büszkén mondhatja rá magát czimeres tolvajnak, sőt czimeres gazembernek is. Itt már csak azért is a gazemberségig czimeres a tolvaj, mert itt már a lopás dolgában fordított rend következik be, mert itt már nem a nemzet számára lopnak Bécstől, hanem Bécs szánára lopnak a nemzettől. És mit lopnak ? Lopják a nemzeti nyelvet, mintha ez a nemzeti nyelv csak zsákszámra való csöves kukorica lenne. Parabola nélkül: Tisza István a következő közjogi maszlagot akarja a nemzettel megetetni: „A párt föntartja azt az álláspontját, hogy a királynak jogában áll az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg vezér- és szolgálati nyelvét az 1867: XII. törvényczikk 11. szakaszában elismert alkotmányos fejedelmi jogai alapján meghatározni.“ Ez magyarul annyit tesz, hogy a magyar királynak joga van a magyar nemzettől kapott magyar katonai felségjogai alapján a magyar hadsereg magyar nyelvét németté tenni. De joga van a világ bármely más nyelvét is a magyar hadseregbe behozni. Tisza István szerint a szabadelvű pártnak eddig is ez volt az álláspontja. Ha ez volt, elég istentelen álláspont volt, amelynek jogosultságát azonban közjogilag sem Tisza, sem pártja soha be nem tudná bizonyítani. Lám, közjogi mesterük, Beksics Gusztáv és Andrássy Gyula (a fiúk) is csak állítani tudták, de közjogilag bebizonyítani soha sem bírták. Ellenben én — kiindulva a Werbőczy által meghatározott magyar felségjogok rendszeréből — a magyar közjogi tudományosság világában az első (és nem Rohonyi) bizonyítottam be elkobzott könyvem száz oldalán közjogilag, közjogtörténetileg, közjoglogikailag és tudományos törvénymagyarázat utján, hogy világos törvény hismi a magíjar' királynak"katonai felségjogai a nemzeti nyelv fölötti rendelkezést nem trtalnazhatják. Ennek a közjogi bizonyításnak gyújtott fáklyát Apponyi is a magyar nyelv szuverenitása fölött tartott apologikus beszédében. Azonban nem közjogi tudományosság kell már ide, hanem lángostor, amely a magyar közjog ezeréves házából az ilyen osztrák kufárokat könyörtelenül kipaskolná, vagy — ami még czélravezetőbb lenne a Tisza Pistának megígért fegyvere: a golyó és az akasztófa. Ha például csak ez a legutóbbi működnék is legalább 24 óráig a katonai felségjogok i'ger' doktrinérjei között, legott rendbe jönne országunk válsága s a hazában a magyar nemzeti nyelvnek nem lenne többé árulója egy bitang magyar se. Ha eddig törvénytelen, tűrt állapotnak tudtuk a magyar hadseregben a német nyelvet, azt Tisza István törvényesíteni akarja. A Habsburgok kényénél fogva a bécsi kormányzat is századokig turkált a magyar közjogban s ami 1867-ig törvénytelen volt: azt 67-ben törvényesítettük. Nem is mondhatja senki, hogy nem ül fölöttünk a bécsi birodalmi hadügyminiszter. De ez a 67-es közjogi esés is csak halovány sugárszál Tisza István szentségnélküli közjogi merényletéhez. Mert azt értsd meg, jó magyarom, hogy Tisza István, a miniszterelnök szerint, amikor a magyar nemzet 1867-ben háromféle katonai felségjogot adott a királyának , akkor egyszersmind azt a jogot is odaadta neki (a törvényben ámbár nincs benne), hogy a magyar hadsereg egész szervezetét németté, francziává, angollá, muszkává, kínaivá, törökké, tatárrá, vagy a Jézus tudja meg, hogy miféle nyelvűvé teheti. A magyar király — a magyar hadsereg magyar nyelvét! Ezer esztendőn keresztül kevés áruló akadt a magyar nemzettől, de habozás nélkül állítható, hogy a hadseregeknek elárulási ténye csak törpe folt a nemzeti nyelv árulóinak gyalázatosságához képest. Rendi országgyűléseinknek legsötétebb korszakaiban, az önkényuralmak legelvadultabb állapotai között sem találkozott soha nemzeti nyelvünknek ilyen hitvány árulója, aki most egy ország sorsát akarja vezetni, de akit inkább temetetlenül kellene a földnek elnyelnie. Közjogilag alig esik enyhébb elbírálás alá a kilenczetek szövege sem, amely a következőképpen hangzik : „A hadsereg vezér- és szolgálati nyelvére nézve fennálló jelenlegi állapot Ő felségének az 1867-ben elismert alkotmányos fejedelmi jogai alapján tartatott fönn.“ Ez legfölebb grammatikailag érthetetlenebb. Én például bonczolás nélkül nem értem. Ha pedig bonczolni akarom, akkor oda jutok ki, ahol Tiszta Pista áll. De hát szerelmes Istenem ! olyan tudomány az a közjog, hogy abban világosan és okosan már nem is lehet beszélni ? Nem bizony — ha nem akarunk. Hát ez mi akar lenni . ,,A minisztérium felelőssége — mint a korona minden tényére — erre is kiterjed és az országgyűlésnek törvényszerű befolyása — mint minden alkotmányos jogra — erre nézve is fönnáll.“ Értsük csak meg jól: 1867-ben a király katonai felségjogaival is konkurráló katonai nemzeti jogokat tiszta, vagyis konkurzus nélküli felségjogokká tettük és ezeknek a katonai felségjogok gyakorlásának az ellenőrzését (a magyar hadsereg fölött is) a bécsi birodalmi hadügyminiszterre bíztuk, amely bécsi hadügyminiszter azonban a magyar országgyűlésnek nem felelős. Már most a kilenczesek tolvajólaborátuma azt mondja, hogy ezekben a katonai felségjogok tekintetében is fönnáll a minisztérium felelőssége. De milyen felelősség ? Talán az a felelősség, ami az én 48-as szent törvényemben benne van ? Talán az 1848: III. t.-cz. 32. §-ának a), b) és c) pontjai szerint osztályozott jogi felelősség ? Dehogy ! Holmiféle politikai felelősségről beszél az elaborátum, amely politikai felelősség törvényileg a magyar közjogban dekretálva nincs és amely politikai felelősség az összes közjogi íróink egybehangzó véleménye szerint Magyarországon még soha nem érvényesült, nem érvényesül és nem is fog érvényesülni. A politikai felelősség — jogi felelősség hiányában — olyan dolog, hogy azért még a haja szála sem görbülhet meg egy miniszternek sem . Lapunk mai száma 20 oldal.