Szeged és Vidéke, 1903. december (2. évfolyam, 346-390. szám)

1903-12-01 / 347. szám, Esti kiadás

lletikiadás. 2 fillér. ES VIDÉKE SZEGED, 1903. kedd, deczember 1. I POLITIKAI NAPILAP.­­­IS ÉVFOLYAM, 347. (580.) SZÍM. SZERKESZTŐSÉG: K­ARASZ-­JAGZA 10. SZÁM. Kisdédivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedése. Megjelenik naponta kétszer. FELELŐS SZERKESZTŐ: dr. BALASSA ÁRMIN. TÁRSSZERKESZTŐK: dr. FÜLÖP ZSIGMOND és dr. SZÁSZ HUGÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A reggeli és esti küldás együtt: Egész évre 28 korona, — Félévre 14 korona. Megyedévre 7 korona, Egy hóra 2 kor. 40 flU.­^Egyes szám ára: reggeli lap 6 l, esti lap 3 U A reggeli lap előfizetési ára : Égése évre 24 kor., fél évre 13 kor. Egyes szám­ára 8 fill. A városokért. . . . Elült a harczi zaj. Nem hallik a harczosok csatájának zaja. Elült a lárma. Nem hallatszik az ellenfelek bősz ordítása. A zajongással alábbhagytak. Csak zsibongás neszelődik a két táborból. Tanácskoznak. Vájjon folytassák-e a háborút ? Avagy kéz a kézben, kar a karban munkálkodjanak tovább egymás mellett, együtt egyért . . . Talán béke lesz. Óhajtjuk és várjuk. Ennek a reményében foglalkozunk Tiszának egy ígéretével, amely a városokat biztatja. Huszonnyolcz törvényhatóság küzd évek óta a legnagyobb anyagi bajokkal és az évek hosszú során át váltakozó kormányok nem látták meg a városok veszedelmét és nem akartak a törvényhatósági városok anyagi helyzetén segíteni. Politikai átal­akulás küszö­bére kellett az országnak érkeznie, hogy az új kormány kilátásba helyezze a városok anyagi segítségét. Sajnos azonban, még csak az ígéret hangzott el és ettől a kecsegtetéstől a megvalósulásig még nagy út van hátra. A Tisza-kormány azt ígéri, hogy a városok részére átengedik a fogyasztási adó-jövedel­meket. A Bánffy-párt is fölvette programjába a városok segítségét és pedig akkép, hogy a városokat az állami funkc­iók végzéséért kárpótolják. Mindkettő kecsegtető rózsás jövőt rajzol a városok elé, mert bármelyik ígéret teljesülése egy pár százezer korona új jöve­delmi forrást jelent a városok háztartása számára. Például, hogy épen Szegedről be­széljünk, a fogyasztási adó jövedelmek át­engedéséből a város pénztára évenként mintegy 300.000 korona tiszta hasznot söpörne be, ami azt jelenti, hogy a régi költségvetés fentartásával majdnem az egész pótadót törölni lehetne. Az állami funkc­iókért való kárpótlás is óriási összegre rúg és bizonyos, hogy nemcsak Szeged, de az összes vidéki városok föllendülnének, ha az államtól az említett kedvezmények bármelyikét is megkapnák. Ámde sokkal nagyobb a pesszimiz­musunk, hogysem azt higyjük, hogy egy program ígéretei és a valóság között semmi űr sem tátong. Nem mondjuk, hogy ez az ígéret mézes madzag lenne, mert hiszen nagyon is elérkezett az ideje annak, hogy valahára az állam is jobbik eszéhez kapjon és belássa, mikép a törvényhatósági városok anyagi elerőtlenedése veszélyezteti az állam érdekeit s hogy a városok tényleg óriási any­agi nehézségekkel küzdenek és megterhe­lésük sok irányban méltánytalan s öngyilkos­­sági politika az állam részéről. Mert bebi­zonyított és megdönthetetlen tény, hogy a városokra nagy kötelezettség hárul akkor, midőn az állam jóvoltáért iskolákat tartanak fenn, az összes egyenes adó­­­munkálatokat végzi, a katonai terheket viselik és több ilyen tisztán, vagy legnagyobbrészt állami jellegű feladatot teljesítenek és ugyanekkor a polgárok súlyos megterhelése daczára el kell, hogy hanyagolják saját kulturális szük­ségleteiket. A városok legtöbbje óriási adós­ságokba keverte magát és az ebből szármáz© terheket sokáig nem bírhatja. A kérdés tehát megérett a megoldásra és a kárpótlás avagy a segítés bármely mód­ját választja is az állam, kötelességet teljesít nemcsak a városok, de önmagával szemben is, mert erős nemzeti állam kiépítéséhez és az állam anyagi erejének növeléséhez hozzá­tartozik a törvényhatósági városok méltá­nyos támogatása is. Nem szabad mindent annak a hangzatos autonómiának a terhére írni. Keservesen megfizetnek szegény váro­sok azért az önállóságért, ami csak frázis, mert hiszen az állam gyámkodása nagyon is problematikussá teszi a városok autonómiá­ját. Remélhető, hogy a sokat emlegetett, de mindannyiszor elodázott állami támogatást most már felszínen tartja a politikában be­állott fordulat, midőn a mostani nehéz, vál­ságos helyzetben érzik a kormányok és politikai pártok, hogy az összes állami szer­vek, így a városok jóindulatát is meg kell szerezniök, másrészt pedig a városok anyagi segítése az állam érdekének szempontjából nem halasztható tovább. A többség a béke mellett van. A fü­g­g­etlen­­ség­i párt felltételei. A temesvári kamara az obstrukczió ellen. (Saját tudósítónktól.) A temesvári ipar­kamara elnöksége a kamara novemberi ülé­sén a következő határozati javaslatot terjesz­tette elő: A temesvári kereskedelmi és iparkamara tel­jességgel oszt­án az országos iparegyesület körle­velében kifejezésre jutott álláspontot, az általa képviselt kereskedő- és iparososztály oldaláról mély elszomorodással látja, hogy az áldatlan parlamenti helyzetnek vég nélküli elhúzódása nyomán az ország­nak legbecsesebb anyagi érdekei tétetnek koc­kára és minden valószínűség szerint a­nélkül, hogy a kitűzött végczét ez­által csak egy lépéssel is meg­­közelíttetnék. A szemlélő nem zárkózhat el azon meggyőződés elől, hogy a törvényenkívüli állapot már eddig is óriási károknak fölidézője volt és minden jel odamutat, hogy e viszonyoknak időleges fenmaradása is katasztrófával fenyegeti a nemzeti közgazdaság szervezetét. Az országos iparegyesület köriratában meggyőzőn csoportosított érv­ek immár átmentek a köztudatba s a helyzetnek fölsorolt óriási hátrányai, úgyszintén a várható nagy szo­­cziális bajok réme joggal készteti a gazdasági közvéleményt intő szavának fölemelésére, nehogy a válságnak továbbhúzódásával helyrehozhatlan károk­kal és veszteségekkel találjuk magunkat szemben. Hivatásszerűleg, de múltjához képest is a kamara gondosan kerülvén bármely politikai véleménynyilvá­nítást, a viszonyok jelen vészteljes alakulása közben nem vét ezen köteles tekintet ellen sem, midőn azon hazafias aggodalmának is kifejezést ad, hogy a parla­­menti harcz beláthatlan esélyei közben a nemzeti kép­viselet könnyen eleshet az ultima ráczió azon fegy­verétől, melyet valódi szükség esetén egykor talán még sikerrel forgath­at. Az elnökségy indítványozza, hogy­ az országos iparegyesület elvi álláspontját magáévá téve, a testvérintézmény köriratában ér­vényesített szempontok kellő kidomborítása mellett a magyar országgyűlés képviselőházához a mai ülésből ez irányú kért tényezéssel járuljon. Élénk eszmecsere után a magáévá tevén az országos iparegyesület álláspontját, nagy szótöbbséggel elhatározta, hogy a magyar országgyűlés képviselőházához ilyértelmű kér­vénynyel fog járulni. Az új bosnyák katonai kormányzó: Schwitzer Lajos táborszernag­y. (Saját tudósítónktól.) Mint már jeleztük, a nyugalomba lépő Appel báró táborszernagy, bosnyák katonai kormányzó helyett legköze­lebb a VII. temesvári hadtest parancsnokát, beiersdorfi Schwitzer Lajos lovag táborszer­nagyot fogják kinevezni bosnyák katonai kormányzóvá. Schwitzer táborszernagyról te­mesvári levelezőnk a következő érdekes ada­tokat közli: Az új bosnyák katonai kormányzó, Schwitzer I.Lajos lovag táborszernagy felette rokonszenves és szeretetreméltó egyéniség. Még csak 64 éves és már is táborszernagy, ami nagy szó, ha tekintetbe veszszük, hogy nem családi összeköttetéseinek, a protekcziónak, hanem tényleg csak nagy tudásának és érdemeinek köszönheti magas rangját. Temesvárra 1896-ban jött, mint báró Wald­­staetten János táborszernagy és hadtestparancsnok utódja. Csakhamar megszerették az egyszerű mo­dorú katonát, kinek feladatul jutott a temesvári erőd felhagyása iránt még báró Waldstaetten által a Temesvár város közönségével megkezdett tárgya­lások befejezése. Schwitzer táborszernagy jóakara­tának és engedékenységének sikerült e tárgyaláso­kat anélkül, hogy a katonai kincstár érdek­eit csorbította volna, oly módon befejezni, hogy szint­úgy a katonai kincstár, mint Temesvár város kö­zönségének érdekei, teljes mértékben megavattak. Schwitzer táborszernagyot katonai körökben mint szigorú és igazságos parancsnokot ismerik. A tisztikar és a legénység érdekeit szivén hordja és tetemes összeget áldozott katonai jótékonysági czélokra. Nem szereti a kártyázó és nagy urat játszó tiszteket és az egyszerűségben és valódi puritán életmódban mintául szolgál egész tiszti­karának. Télen-nyáron már hat órakor reggel sétalovaglást tesz néhány tiszttől kísérve a belváros­ban. Pontosan nyolcz órakor reggel a Korona­­herczeg-szálloda kávéházába megy reggelizni és el­olvassa sorra a temesvári, budapesti és bécsi lapokat. Este öt órakor pontosan megjelenik a Korona­­herczeg-szállodában levő borbélynál és türelmesen várja, míg reá kerül a sor. Világért sem tűrné, hogy soron kívül beretválják. A borbélytól uzsonakávéra ismét a Koronaherczeg-kávéházba megy, ahol ilyentájt a tisztek tekeasztaloknál játszanak. A tisztek természetesen a hadtestparancsnok belépése­kor feszesen tisztelegnek, mire ő a kezével int: „Csak tessék tovább játszani!“ Kávézás után oda­lép az egyik vagy másik billiárdasztalhoz és kibiezd. Ha aztán egyik vagy másik tisszt malaczot csinál, mosolyog és azt mondja: — Ezt én quartra, vagy triplára játszottam volna ! Esténkint megjelenik feleségével, leányával és anyósával a színházban és végignézi a magyar dó.

Next