Szeged és Vidéke, 1904. július (3. évfolyam, 209-236. szám)

1904-07-03 / 211. szám

győződésévé válik a magyar esküdteknek, hogy a bíróságok humánusan alkalmazzák a 92. §-t, mindjárt kevesebb tartózkodással fogják a bűnösséget megállapítani. Esküdt­polgártársainknak pedig minél előbb meg kell érlelniük ezt a meggyőződést, mert bizalmat­lanságukkal nemcsak a reájuk bízott esküdt­széki intézményt dönthetik veszélybe, hanem esetleges túlzásaikkal illetéktelen és méltatlan kritikát gyakorolnak a törvényt alkalmazó bíróságok fölött. Az igazságot csak kölcsönös bizalommal lehet tárgyilagosan szolgálni. * Az aradi színészek kéthónapos szünet­ben állapodtak meg igazgatójukkal gázsi nél­kül. Tegnap kiintrikálták Aradról a szegedi színigazgatót társulatával együtt, hogy azok­nak se legyen nyáron át kenyérkeresetük. A harcz kétségtelenül nemes és méltó a nem­zet napszámosaihoz. De azért mégis hálás lehet az aradi 17 színész iránt a magyar kulturhistória. Az aradi vértanuk számát ugyanis 13-ról fölszaporították 30-ra. Hanem koszorúról és szoborról ne méltóztassanak álmodozni. Televény. Bánffy Dezső báró a Házban. A képviselőház ülése julius hó 2-án, csoport pillantotta meg először Bánffyt, amelyben Héderváry és Veszi is állottak. Vészi életbe ment Bánffynak és meleg kéz­­szoritással üdvözölte. Ugyanezt tette Khuen gróf is és mosolyogva fogtak kezet egymás­sal. Csakhamar híre futott a folyosón Bánffy megérkeztének, az újságírók köréje csoporto­sulva, zajosan megéljenezték. Bánffynak lát­hatólag jól esett a nem várt fogadtatás és Győrffy Gyulával a terembe lépett. Kíváncsian fordultak feléje minden oldalról, miniszter­­elnök föltette pápaszemét és úgy kisérte figyelemmel hajdani elődje lépteit. Lukács miniszter pedig hozzáhajolva, hosszan be­szélgetett vele halkan. Bánffy egyenesen a balközépre ment és az Ugron-párt legutolsó padsorában foglalt helyet. Rövid ideig be­szélgetett Győrffy Gyulával, majd fölment az elnöki emelvényre s üdvözölte Perczelt. Ez­után a Kossuth-párt padsoraiban hallgatta az ülést. Részletes tudósításunk a következő : Elnök: Feilitzsch Artur báró alelnök megnyitja az ülést, a tegnapi ülés jegyző­könyvének hitelesítése után l­emutatja a be­érkezett irományokat. Igaz Látnak jelenti ki Bánffy Dezső báró képviselőt. Következik napirend szerint az 1904. évi költségvetés folytatólagos tárgyalása. Bizony Ákos beszédje elején utal a régi szokásokra, mely szerint minden adómeg­szavazásnál az országgyűléseken szóvátétet­­tek­­az orvoslásra váró sérelmek. Ennek a régi szokásnak a szüleménye az a most is dívó vitatkozás, melyet ő a maga részéről a parlamentarizmus elveivel nem tart meg­­egyeztethetőnek, amennyiben késleltetik vele a költségvetés letárgyalását. Azonban ha más oldalról bírálja, mégis természetesnek tartja ezt a vitát, mert másképpen nem nyit alka­lom a bizalmi kérdés megvitatására. Gabányi Miklós: Hát a miniszterek hol vannak? Úgy látszik, hogy sztrájkolnak! Endrey Gyula : Keresztelnek ! Keresztelőn vannak ! Bizony Ákos nem viseltetik bizalommal a kormány iránt s igy természetesen nem is szavazza meg a költségvetést. De nem szavazza meg egyetlen 67-es alapon álló (Saját tudósítónktól.) A képviselőház mai ülése elején hire ment, hogy Bánffy Dezső báró megjelenik a Házban. E hir nagy várakozással töltötte el az összes pár­tokat, találgatták, hova telepedik le, kikkel fog legelőször beszélgetni. A hír valónak bizonyult. Bánffy Dezső báró délben megjelent a Házban. A liften Molnár Ákossal találkozott, aki azonnal be­mutatkozott Bánffynak és együtt jöttek föl a folyosón olyan barátságos beszélgetéssel, mintha Isten tudja mióta küzdenének együtt az ellenzéki padokon. A folyosón egy kis persze nem visszataszítóan, de kifejezetten hibás, mint teljesen majmolt. Lavallierenek, XIV. Lajos barátnőjének az egyik lába rövidebb volt például, mint a másik. Mégis jobban tetszett az elegáns ki­rálynak, mint korának annyi más, szép asz­­szonya, mert a testileg hibás, de egyébként bájos Lavallierenél az egyéni sikk nagyobb adag széppé vált, mint amekkora a legszebb asszonyra lelkileg éhes férfi meghódítására föltétlenül elég. Ezekről a kisebb testi fogyat­kozásokban részes asszonyokról valamikor külön volna érdemes írni, miért szerette min­den világoi a maga korában Ninon de Lenclost, akinek magasabb volt az egyik válla, mint a másik ? Az asszonyi szépségről vallott nézetek megváltoznak, a szépek elcsúnyulnak, az előnyök és a hátrányok föl- meg eltünteté­séből kisebb-nagyobb asszonyi szépségténye­zők válnak. Eközben azonban az asszony mindig egyet akar, mindig szép lenni. De a férfi is egyet akar az asszonyon látni: hogy mindig szebbé váljék. Hát az asszony haja, költő­társak verssorozatainak soha ki nem merít­hető tárgya ? És a festett haj, ez a sokszor ferdén megvilágított témája a zsurtracscsoknak ? Kedves olvasónőim, mindezekből egy a tanulság: Ápolás nélkül elvirágzik az asszo­nyok szépsége. Már akinek van. SZEGED ÉS VIDEL­E. Szeged, 1904. vasárnap, Julius 3 Az ezüst golyó. Együtt voltam a kávéházban a rendes vasárnap délutáni asztaltársaságommal. Fekete kávé fölött a politikáról folyt a szó és a fiatalabbak az őszülő bohém­ professzor lucziferi bölcselkedésére figyeltek, aki élesre fent kaszával vágta a rendeket a tudomány mezein, mintha ő legalább is úgy ismerné ezeket a mezőket, mint a tulajdon tenyerét. Egy ideig én is hallgattam a nyakatokért okoskodást, a fejük tetejére állított igéket, amiket az öreg az isteni kinyilatkoztatás erejével dobált ki a márványasztalra, aztán betakaróztam egy lepedőnagyságu újsággal és olvastam. A tárczát olvastam el, amely egy ifjú szerelméről mondott el bűbájos ke­leti mesét s fölkerestem hátul a „Csarnok“ rovatban a rendes vasárnapi verseket, amikbe egy szépszavu leánypoéta öntötte ki szive érzelmeit. Végigolvastam a tárczát is, a verse­ket is, de egyik fölött sem mondtam kritikát, pedig ennél az asztalnál, amelyet a kávéház közönsége az „irodalmi asztal“ elnevezéssel tisztelt meg, az volt a szokás, hogy az újsá­gok közleményeit rendre megkritizálgatták s több rosszat mondtak róluk, mint jót. A limonádé-irodalomról pedig soha jót. Nekem mégis jól esett az az érzelgős hang, amit a vonal alól és a szerelmi dalok rithmikus zenéjéből magamba szedtem. A szívemhez szólt ez a hang, átjárta a lelkem­ kormánynak sem. (Helyeslés a baloldalon.) Rátér a különböző pártok elvi álláspontjának a Kossuth-párt elveivel való összehasonlítá­­sára és arra a meggyőződésre jut, hogy —­ eltekintve a Szederkényi párttól — mind­annyian homlokegyenest ellenkeznek, mert míg az ő pártja Magyarország önállóságát a 67. évi XII. t.-cz. alapján nem tartja keresztül­­vihetőnek, addig a többiek keresztülvihetőnek, a Kossuth-párt elveit pedig szép, de meg nem valósítható álmoknak tartják. Bizonyítani igyekszik, hogy törekvéseik keresztülvihetők, de hogy keresztülvihetők legyenek, szükséges az Ausztriától való teljes különválás, mert Ausztria és Magyarország egymással örökös veszekedésre vannak teremtve. (Úgy van­ a baloldalon.) Kovacsevich beszédével foglalko­zik ezután. Kovacsevich István helyeslőleg int. Bizony Ákos ezután hosszasabban pole­mizál Kovacsevichcsel. Majd törölni kívánja azt a törvényt, mely a bánt, a magyar kor­mány horvátországi képviselőjét, a horvát országgyűlés alá rendeli, mely szerint az a horvát o­rszággyűlésnek tartozik felelősséggel. A költségvetés ellen szólva, hibáztatja a kor­mány pénzügyi politikáját, mely a tönk szé­lére juttatja az országot. Támadja a pénz­ügyminisztert, mert milliókkal mindig keve­sebb összeget irányoz elő, ennek a ferde ál­lapotnak aztán az a következménye, hogy minduntalan indemnitással állanak elő, sok­szor pedig még anélkül is kormányoznak. Ha a miniszter nem tud a helyén megállani, hagyja ott a bársonyszéket. (Úgy van­ a baloldalon.) Nem helyesli, hogy a hús- és borfogyasztási adók kezelését a községeknek adják. A fogyasztási adók egészen eltörlen­­dők, mert ma­holnap az élelmiczikkek any­­nyira megdrágulnak, hogy a szegény nép alig lesz képes ör­egelhetni. Az általános jö­vedelmi adó létesítését kívánja, ezzel kapcso­latosan el lennének törlendők a ház- és föld­adók is. Foglalkozik ezután azzal a kérdés­sel, hogy vájjon mi lehetett annak az oka, hogy Héderváry ellen úgy az el­enzék, mint a sajtó a legélesebb, leggyűlöletesebb harczot folytatta. (Ő csak annyit tudott Héderváryról, hogy Wekerle idejében a szabadelvű párt ki­kosarazta, aztán, hogy a magyarság érdeké­ben tett is valamit Horvátországban. (Ellent­mondások a Szederkényi- és Kossuth párton.) Ezeket a körülményeket ő nem tartotta okul annak a nagy gyűlölködésnek. Polónyi beszédéből azonban mindent megértett, csak ben rajzó ábrándokat, amelyek tisztító vihar­ként űzték ki a bensőmből a prózaiság utolsó szimptómáit is, hogy helyet csináljanak egy ideálnak, amely úgy éledt meg bennem, mintha a Gondviselés rendelte volna ki örök boldogításomra. Az öreg asztalfőnök szen­vedélyes politizálása közben meg-megbökdö­­sött, boszantotta, hogy senki sincs vele ellen­tétes nézeten s nem áldozhat a tagadás szellemének. Ügyet sem vetettem rá. Magam­mal voltam elfoglalva. A lelkem átalakulását figyeltem, szorongva lestem, miként zúzódik össze bennem egy mindeddig hangosan vallott életfilozófia, miként takarodik el belőlem az érzelmek realizmusának doktrínája egy, egyet­len ideál kedvéért, amelyet eddig a kora­­érettség c­inizmusával alantas szenvedélynek hittem s amely most szentélylyé avatja a lelkemet, hogy minden időn át méltó, édes otthona maradhasson. Fölnéztem a toronyórára, hármat muta­tott, otthagytam a fecsegő öreget a többiek­kel együtt és követtem a lelkem sugallatát. Töprengés fogott el: vájjon szívesen látnak-e ? De az aggodalom egy perczre sem tudott megállítani, csak mentem, sietve mentem előre. Ő bizonyára szívesen fogad. Hiszen ha szemeink, napjában háromszor is, össze­ragyogtak, a legtisztább érzelmek közössége tükröződött vissza bennük, az összenéző szemek fénysugarain át cseréltük ki vágyain­kat, azokban csillogott föl a reménységünk.

Next