Szeged és Vidéke, 1904. szeptember (3. évfolyam, 263-288. szám)

1904-09-01 / 263. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1904. csütörtök, szeptember 1. POLITIKAI NAPILAP. III. ÉVFOLYAM, 263. (890.) SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: KARASZ­ UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedést. FELELŐS SZERKESZTŐ: BALASSA ÁRMIN dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 24 kor. — Félévre 12 kor. — Negyedévre 6 kor. — Egy hóra 2 kor. — Egyes szára ára 8 fillér. Az iskolai év küszöbén. Újra megnyíltak az iskolák kapui s a szülőket ismét igen fontos kérdés , a pályaválasztás kérdése foglalkoztatja. Hónapokig, sőt sokszor évekig is tűnődik a gyermeke jövőjéért aggódó szülő azon, hogy melyik kenyérkereső életpályát is válaszsza fia számára. Fontos is ennek a kérdésnek az el­döntése s érdemes, hogy erről a szülő nagyon is komolyan gondolkozzék. De a kenyérkereső életpályák helyes megválasztása nemcsak a szülők és gyermekük részéről fontos probléma, hanem még fontosabb az a társadalom és az állam szempontjából. A mai viszonyok mellett és a mai körülmé­nyek között nem elegendő többé, hogy az életpályák megválasztásának kér­désével, fia jövendő boldogulása érde­kében csupán a szülő foglalkozzék, hanem foglalkoznia kell ezzel a leg­komolyabban az egész társadalomnak és magának az államnak is. Ha már nem elegendő, hogy ezt a kérdést csak ilyenkor, az iskolai év elején, csupán szokásból vetik föl a lapok, hanem miután a pályaválasztás a leg­égetőbb társadalmi kérdések egyikévé nőtte ki magát, föltétlenül szükséges, hogy azzal az egész sajtó állandóan foglalkozzék, rámutatva a bajokra s keresve a módokat azok orvoslására. Pedig e tekintetben nálunk sok a baj s mindezekre a bajokra egyszerre rámutatni nem is lehet. A leglényege­sebb azonban kétségkívül az, hogy nálunk Magyarországban az ifjúság csak a tudományos és a hivatalnoki pályákon látja boldogulásának biztosí­tékát. Az érettségi bizonyítványnak mindenáron való megszerzése s annak alapján azután egyetemi kvalifikáczió­­hoz, vagy egy „kis hivatalocská“-hoz való jutás képezi ezidőszerint nálunk mind a szülők, mind az ifjak legfőbb törekvését. Pedig sokszor nem a tehet­ség s a tudományok iránti hajlam tartja az ifjút az iskolában, hanem az a ferde fölfogás, hogy nálunk csak érettségi bizonyítványnyal alapíthatja meg jövőjét. Mennyi tévedés van ebben a fölfogásban és mennyi csaló­dás éri az életben úgy az egyetemi tanulmányokat végzett egyéneket, va­lamint azokat is, akik középiskolai végzettséggel hivatalnoki pályán re­mélnek gondtalan, biztos megélhetés­hez jutni ! Oly nagy a túlprodukc­ió ma már ezeken a pályákon, hogy évek kellenek ahoz, hogy a kereslet csak meg is közelítse a kínálatot. Diplomás egyénekkel ma már oly nagy számban rendelkezik az ország, hogy egy-egy állásra százával folyamodnak s a leg­kisebb hivatalnoki állásokért is sok­szor okleveles ügyvédek, tanárok, stb. versengenek. Valóban elérkezettnek látjuk az időt, hogy a sajtóban óva intsük a szülőket, hogy fiaikat a mos­tani viszonyok mellett csak abban az esetben adják tudományos pályákra, ha arra való hivatottságukról és haj­lamukról teljesen meg vannak győ­ződve. De itt a legfőbb ideje annak is, hogy azzal a ferde fölfogással, amely csak a tudományos pályákon és a hivatalban látja biztosítva a meg­élhetés kenyerét és a társadalmi pozí­­c­iót, végre-valahára szakítsunk. Mily csekély a tudományos és hivatalnoki pályákra való tódulással szemben a magyar ifjúságnak produk­tív életpályákhoz való hajlama! Na­gyon elszomorító kép tárul elénk, ha közelebbről vizsgáljuk, hogy kik és milyen előképzettséggel lépnek az ipari és kereskedői pályákra. A legritkább esetek közé tartozik, hogy a magyar ifjú hajlama és arra való hivatottsága érzetében keres föl valamely produk­tív életpályát, hanem legtöbbnyire csak azért lesz iparos vagy kereskedő, mert az iskolában nem boldogult s így „úrrá“ nem lehetett. Már pedig nálunk mindenki csak „úr“ szeretne lenni, ha még olyan kis hivatalocská­nak a mandarinusa is. Szomorú jelen­sége ez az újabb kornak, amelynek hatása alatt az egész ország szen­ved. Ezzel a ferde irányzattal végre­­valahára szakítanunk kell, mert orszá­gos érdekek kívánják azt. Ugyanis hazánk közgazdasági viszonyai, külö­nösen ipara és kereskedelme csak úgy fog fejlődni, ha iparosaink és keres­kedőink értelmi fokát és ennek alap­ján szakképzettségét is emeljük. Addig, amíg pl. mint Szegeden is az iparos­­tanonczok 88 százaléka csak 3—4 elemi osztályt végez, ne várjuk ipa­runk föllendülését, mert ilyen viszo­nyok mellett nincs meg a fejlődéshez szükséges alapföltétel — a kellő ér­telmi képesség. A kereskedői pályára lépő ifjaknál ugyan kedvezőbb ez az arány, de azért még itt is sok a kívánni való. Országos érdek tehát, hogy a magyar ifjak a produktív életpályákat keressék föl mindinkább nagyobb számban, de természetesen nagyobb­­fokú előképzettséggel, mint a jelenben. Bár ne hallanék már többé a szülők ajkáról azt a különös, teljesen hibás fölfogású megjegyzést, amidőn fiát 3—4 közép- vagy polgári iskolai osztály elvégzése után, minden tehet­ség és sokszor minden szorgalom nélkül is, az iskolában való maradásra kényszeríti, mondván, hogy csak nem adhatom most már inasnak. Igenis, adja inasnak, mert ennyi előképzett­ség a minimális ahoz, hogy valamely iparágat alaposan megtanulhasson s némileg előbbre is vigye, vagy hogy mint kereskedő üzletében és a társa­­dalmi téren is megállhassa helyét. És ha más tekintetben vonakodunk is mindentől, ami idegen, ebben az egy­ben minden akadékoskodás nélkül kövessük a nyugateurópai nemzetek példáját, amelyeknek fiai érettségi bi­zonyítványnyal állanak az elárusító asztal mögé s 4—5 középiskolai osz­­tálylyal fognak hozzá valamely mes­terség megtanulásához. Nehéz ugyan nálunk a pálya­­választást ily irányba terelni s az államnak és a társadalomnak, az iskolának és a szülőknek együttes közreműködésére lesz szükség e fontos kérdés helyes megoldására. Az állam már­is szervez ipari és kereskedelmi szakirányú iskolákat, hogy a közgaz­dasági életpályákra terelje az ifjúságot; a feladat többi része már most a társadalomra és a szülőkre vár. A társadalomnak kötelessége odahatni, hogy az ipari és kereskedői foglalkozás egyenrangúnak tekintessék minden más foglalkozással s az iparosban és a kereskedőben mindenki az államnak és a társadalomnak épp oly fontos tényezőjét lássa, mint akár a tudomá­nyos vagy hivatalnoki pályákon mű­ködőkben. A föladat legfontosabb része azonban itt is a szülőkre és az iskolára háramlik. Szülő és iskola közös föladata hozzászoktatni a magyar ifjakat a munkára, megtanítani őket a munka megbecsülésére, fölébreszteni és fejleszteni bennük a produktív munkához való hajlamot s a cselekvő­képességet. I­K51(iYk878nsco HaveloHoH már ?­frttól kezdve oly remek kivitelben, hogy még a legkényesebb ízlésnek is megfelelnek. A tudomására párisi, berlini és bécsi modelldarabok, hozom, hogy a legújabb u. m.: Orosz kabátok, paloták, leánykabátok megérkeztek. T±sz-bel©ij-bel Budai Emil. Lapunk mai száma 10 oldal.

Next