Szeged és Vidéke, 1907. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)

1907-08-08 / 180. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1907. augusztus 8. csü­törnik. POLITIKAI NAPILAP, VI. évfolyam. 180. (1782.) szám. SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL és NYOMDA : KÁLVÁRIA­ UTCA 6. SZÁM. Kiadóhivatal, szerkesztőség éle­tnyomda 84. TELEFON: Főszerkesztő 8. Felelős szerkesztő 565. FŐSZERKESZTŐ : BALASSA ÁRMIN dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Szegeden: Postai küldéssel: Egész évre ... 12 korona. Egész évre ... 18 korona Negyedévre . . 3 , Negyedévre . . . 4.50 » Egy hónapra. . 1 « Egy hónapra. . . 1.50 V­EGYES SZÁM ÁRA 4 FILLÉR. Gyászbeszéd egy halott fölött. Isten önnel, derék Fábik József. Is­ten nyugtassa önt a sírnak mélyén, jó Fábik József. Legyen békés a nyugalma önnek, munkás Fábik József. Egyszerű, szorgalmas és jeles iparos volt ön csak s hogy meghalt, búcsúztatója ne legyen mégsem csupán a pap békés, lágy és kenetteljes szava. Hadd szólaljon meg az ön koporsójánál egy más, akadékoskodó és okoskodó hang is. Ön, néhai jó Fábik József, míg élt, mészárosmester volt s ha éppen hason­lat is kell, ön volt a szegedi mészáros­iparnak dandárparancsnoka Nagy üzletet vitt, sok marhát küldött a másvilágra, becsületes szorgalommal és állandó mun­kássággal dolgozott s mégis halála előtt pár héttel rossz hírek keringtek az ön vagyoni helyzetéről és nehéz betegségé­nek utolsó napjaiban már fizetésképte­lenségről is beszéltek. Ön, munkás Fábik József, meghalt és nekünk kevés közünk van ahhoz, hogy ezek a hírek mennyi­ben igazak. De ahhoz, hogy Szeged első mészárosiparosának halála alkalmából az iparos- és kereskedővilágban e dolgok szóba kerültek, néhány megjegyzést mégis csak teszünk az ön fáradt testének bú­csúztatásakor. Ön, néhai derék Fábik József, mig élt, mészárosmester volt s ön bizonyára tudta, hogy valamikor régen mit jelentett a mészárosság. Jelentette a nagyurt, a gazdagságot, a jólétet, a birtokot, az anyagi nyugalmat. Jó kövér embereket gondolt el kiki, ha mészárosra gondolt, jó gazdag embereket látott bennük, akik levágván a marhát és táplálván a népet, a gazdagság vámját szedik be a jámbor halandóktól. Akkor volt ez, amikor még iparosnak lenni szép és nemes pálya volt, amikor tanácsban, közéletben és vagyoni érvényesülésben az iparosnak vezetőhely jutott. Ha élne ön, jó Fábik József uram és végiglapozná Szeged tör­ténetének lapjait, láthatná, hogy e város egykori gazdagságában milyen helyük ju­tott az iparosoknak, kivált pedig az ön mészáros elődeinek, a kövér, gazdag és megelégedett uraknak. Ön, néhai derék Fábik József, szin­tén mészárosmester lett, de már abban a korszakban, amelynek ipari történetét egy öreg szegedi kucséber foglalta össze legegyszerűbb szavakban. Az öreg Reininger bácsi, a Mikádó, szokta mon­dani e városra és az utolsó három év­tizedre : „Itt mentem én tünkre. Dolgoz­tam, dolgoztam és tönkrementem“ — s az öreg kucsébernek körülbelül igaza van. Furcsa dolog, magában álló a gaz­dasági élet egész történetében, a magyar iparfejlődés története. s­­inden országban a nagyipar, a fejlődött gyáripar tönkre­tette a kisipart. Nálunk tönkrement a kisipar — s még sincs gyáripar. Minket kívülről, Ausztriából tettek tönkre s igy nagy vigasztalás lehetett életének utolsó napjaiban az ön számára, jó Fábik Jó­zsef, hogy az önálló vámterület megint csak nem lesz meg. De politika ide, önálló vámterület húsz év múlva, tönkrement volna ön, Fábik József uram, a mészárosmesterség üzletében anélkül is. Itt az ön koporsó­jánál illik egy kicsit szót ejteni a mé­szárosipar bajairól. S ön, néhai jó Fábik József, bólinthatna lelkével egy párat fönn a magas égből. Akinek meg újak a dolgok, azok csóválhatják a fejeiket. Igaz-e az Fábik József uram, hogy a legtöbb mészárosmester töke nélkül kezdi az üzletét, vagy legfölebb kis tökével ? Ugy­e igaz. Igaz-e továbbá néhai Fábik József uram, hogy a kezdő mészáros adóssággal, az úgynevezett börelőleggel nyitja meg üzletét. Ha tímárok és bőr­­kereskedők nem volnának, talán mészáros se volna a világon, mert öt krajcárt, tíz fillért, egy wekerlét, amit a cigánynak szokott adni az ember, nem élvez nálunk hitel gyanánt a tőkésektől a kezdő ipa­ros. Nincsen tőkéje a kisiparosnak, de nincsen marhája sem. Magyarországon, ahol apró és nagy marhák fölös szám­ban is akadnak, nincsen levágni való nagymarha. A marhák nálunk érvényesü­lési túltengésben Bécs felé törekszenek. Ott aratnak sikereket és ott vágják le­­ a vágnivalókat. Ennek az országnak csak a sovány marhák jutnak osztályrészül s valóban szomorú dolog, hogy a mészáros­iparosnak legnehezebb föladata a vágni­­valónak megszerzése. Az állattenyésztés föllendítésével az ördög sem törődik. A parasztnak nincsen pénze marhatenyész­tésre, — kap is az hitelt — a nagybir­tokos pedig Bécsbe szállítja minden mar­háját. Ön, Fábik József, sokat panaszko­dott életében efelől, kivált amikor rózsa­­nyilás és húsdrágaság idején a jó nép azt hitte, hogy most gazdagszik a mészá­ros, most szalad a pénzekkel a takarékba, holott a mészáros csakugyan ment, sőt kergették a tönk felé. Ön, néhai Fábik József, iparos volt és noha Búza Barna nagyokat vezér­cikkezik a kisipar sorsáról, holott az egész ország jajgat, kiabál, lármázik, bömböl, hogy csak az iparost kell segíteni, való­jában senki sem tesz az érdekében sem­mit, se a hatóság, se a város, se a tár­sadalom, se az állam. Az állam nem engedi be a szerb marhát, a város nem tesz semmit a húsdrágaság megszünteté­séért és a közönség kiabál, hogy a mé­száros zsarol, hogy a mészáros drágítja a húst s a szegény mészáros ezalatt nem tud megélni s meghal. Ön, Fábik József uram, halóporában most bizonyára azt mondja, hogy amikor „nehéz az élet és mély a sír“, fö­lösleges elmélkedni ilyen dolgokról. Az ön bölcs gondolkodásának igaza van. Mi csak siránkozni tudunk, meg el­mélkedni. Az emberek itt panaszkodnak és meghalnak. Nálunk a legnagyobb kar­­rier, ha valaki udvari tanácsos lesz. De hogy valaha itt tegyen valaki valamit a köz érdekében, hogy egy ötletet, egy ta­nácsot megvalósítson, arról szó sincsen. Fábik József uram, ön nyugodjék béké­ben. Az ön életének tragédiája ez ország tragédiája: dolgozni, dolgozni, aztán tönkremenni . . . Szürke Pál. EGYES SZÁM­ÁRA 4 FILLÉR. POLITIKA. Mi lesz őszszel ? Ez a kérdés foglalkoz­tatja most az úgynevezett politikai köröket. Kialakulást várnak mindenütt s egyre zava­rosabb lett minden. Amikor a parlament szétoszlott, olyan hangok hallatszottak, hogy a képviselő urak fölkeresik a választóikat, beszámolnak és fölvilágosítják (nagy szó!) a népet. De egy-két lényegtelen beszámolócs­­kán kívül nem számol be a krónika fölvilágosításról. Kiváltképen a negyven­nyolcasok hallgatnak. Nem mernek odaállani a nép elé, mert az számon kérné tőlük az ígéreteket, amelyeket nem tartottak be. De akkor miért ígérték olyannyira a beszámoló­kat, amikor nem tartanak ? Azért, mert ná­luk minden ígéret csupán szép szó. S hogy mi lesz őszszel ? Hát szavazni fognak! Azért lettek kormánypárti Már megint szeretik egymást. Bölénye­­sen új választás lesz. A függetlenségi párt fog megmérkőzni a nemzetiségi párttal. Mi nem szeretjük a függetlenségi kurucokat és mégis nekik kívánjuk a győzedelmet. De ők nem. Ők megint szeretik egymást, azaz veszekednek, mert majdnem mindegyik mást akar jelölni, mint maga a negyvennyolcas választópolgárság. Ezalatt pedig egyre erős­­bödik a nemzetiségi tábor. Pedig volna azon a tájon olyan függetlenségi jelölt, akit még a román választók is akarnának. Salusinszki­ Imre. De annak az a hibája, hogy eddig becsületes újságíró volt. Nem az Alkotmány­nál, hanem a negyvennyolcas hivatalos lap­nál. S ezért nem kell. Inkább legyen meg az oláh. Az nem újságíró.­Az már ült néhány évet államellenes izgatásért. És megint ke­vesebb lesz a magyar kerület egygyel. Mert megint szeretik egymást.

Next