Szeged és Vidéke, 1908. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1908-03-22 / 70. szám

a közgyűléshez fölebbezett. A tanács a két felebbezés elutasítását javasolja. A közgyűlésnek egyelőre nincsen egyéb ügye. Kedden újból előkészítő ülést tart a tanács. Könyveket vesz a város. — Pillich Kálmán indít­vány­a. — (Saját tudósitónktól.) Schmidt Sándor budapesti műegyetemi tanár, aki Szegedről származott el, nemrégiben meghalt. A ha­gyatékában nagyértékü könyvtár is maradt, amely a tudós egyetemi tanár évtizedes gyűj­tésének az eredménye. Most Pillich Kálmán törvényhatósági bizottsági tag indítványt adott be Lázár György dr. polgármesterhez, hogy a város vegye meg nagy fiának e becses könyvgyűjteményét. Az érdekes indítványt itt közöljük: Nagyságos Polgármester úr! Szeged szabad kir. város tanácsa és törvényhatósága meg szokott ragadni minden jó alkalmat arra nézve, hogy népnevelési ügyünk fejlesztését és a tanuló ifjúság több irányú és magasabb kiképeztetését előmoz­­díthassa. Városunk hatósága évtizedek óta dicsé­retes buzgalommal megragadja mindazon alkalmat, mellyel mint jó és alkalmas esz­közzel a III. tudomány-egyetemet városunk részére megszerezhesse. Már ezelőtt 25 évvel boldog emlékezetű Tisza Lajos volt kir. biztos előrelátó gondos kezdeményezése alap­ján Magyarország provinciális városaiban páratlannak elismert Somogyi-könytárt léte­sítette, annak díszes palotát építtetett s idő­­közönkint a könyvtár fejlesztéséhez nemcsak anyagilag járul hozzá, hanem a kormány­­hatóságnál és az országos könyvtárak elnök­ségénél megtesz minden lépést, hogy állami hozzájárulással ezen büszkeségünket képező városi könyvtárt növelje és értékét emelje. Ismerve hatóságunk és törvényhatósá­gunk ezen magasztos intencióit, most midőn tudomásomra jutott, hogy egy nagyértékű szakkönyvtár meg volna szerezhető mérsékelt anyagi hozzájárulással, kötelességemnek tar­tom arra törvényhatóságunk figyelmét fölhívni. Szeged városának volt egy fia, aki egész életét a tudományosságnak szentelte, szeré­nyen, minden hirlelés nélkül hivatásának szentelte életét. Tudományosságával, szak­képzettségével a díszes egyetemi tanári állást el is nyerte, — sajnos — a korai halál véget vetett további tudományos buvárlatainak és a tudomány előmozdítására és fejlesztésére irányult munkásságának. Szeged ezen elhalt tudományos fia Schmiedt Sándor egyetemi tanár volt, ki a tudomány egyik ágával speciálisan foglalkozott s e téren oly értékes tanári könyvtárt szerzett be magának, ami tudományos szakmájában úgyszólván pá­ratlan. Ma ezen nagyértékű magánkönyvtár megszerezhető volna, mert a boldog emléke­zetű Schmiedt Sándor utolsó betegeskedésé­ben maga is óhajtotta, hogy családja mér­sékelt érték-megtérítés mellett Szeged város Somogyi-könyvtára részére engedje át. Tudomásomra jutott az is, hogy az or­szágos könyvtárak vezetősége legkedvesebb feladatának tartaná, ha ezen speciális nagy­­értékű könyvtár a Szeged városi Somogyi­­könyvtár kiegészítő részét képezhetné. Ha figyelembe vesszük, hogy előbb-utóbb a harmadik egyetem fölállításánál Szeged város jogos törekvései nem lesznek m­ellőz­­hetők s amint hiszem , meg vagyok győ­ződve, hogy valóban S­zeged város meg is fogja kapni az egyetemet, az esetben ezen általam jelzett speciális könyvtár megszerzé­sével városunk és törvényhatóságunk olyan köz­kincset fog a tudományos búvárlat terén való működéshez megszerezni, amelynek értékét előre meghatározni nem is lehet. Ezen meggyőződésemből kifolyólag tisz­telettel kérem a nagyságos polgármester urat , méltóztassék azon indítványomat, hogy a Schmidt Sándor egyetemi tanár hagya­tékához tartozó tudományos szakkönyvtár megvételét a nagyméltóságú m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztérium támogatá­sával és anyagi hozzájárulásával határozza el és annak sürgős keresztülvitelével a város tanácsát bízza meg, kérem a tör­vényhatóság elé terjeszteni, azt sürgősnek kimondani s nyombani érdemleges tárgya­lás után kérem indítványomat elfogadni. Tisztelettel Pillich Kálmán, törvényha­tósági bizottsági tag. Annak, akit megszűr a szálas tövise, fájdalmára vagyon. Aki az illatát az imént szagolta, azt is megvérezi, aki az ajkához ép az imént vette, azt is megcsikarja. Szeredai: Édes csikarás ez, nem fáj az a testnek. Hiszen megvértezte, páncélt adott rája édes mosolyával, bájos szép arcával a világszép rózsa. Meg is oltalmaz az. Időnek múltával, időknek teltével ép marad a rózsa, minta nyí­lásakor, a rügypattanáskor. Ha valamely prés­ben , imádságos könyvben, kapcsos bibliában, virági énekben haloványult levele, mégis csak jó nézni, rája emlékezni, ajkát megcsókolni . . . Anikó: Rózsavirág ajkát, sárga poros bibét ? Rózsás leányarcot, lányom rózsás arcát . . . Anikó: A kedd leányáét? Szeredai: Még nem az­ enyém ő, de hi­szem, hogy az lesz. Olvasok szeméből, bizo­dalmat mond az. Abban van a hitem, az a reménységem. Ő a szerelemnek szerelmes vi­lága, keserves fejemnek angyalos gyámola, aki nem hagy jutni szomorú bánatra, aki nem hagy engem borús árvaságra. Ő az ékességem, övé az én éltem. Tulajdona vagyok, szabad ő én velem. Rabja vagyok neki, ha gyötri is lelkem. De nem tudok lenni, de nem tudok ''álni az ő szerelmétől, aminthogy a test sem é­l lélek nélkül. Anikó: Poéta, poéta, éj de ábrándozik ... ! Szeredai: Megsegít az Isten, hogyha ő pártfogol, ha tán még nem gyűlöl, ha talán szeretne . . . Anikó: Tán már imádkozik lánya szög­hajához. Nem hiszi az Istent! Szeredai: Hiszem a hatalmát. Anikó: Hisz maga poéta, hogy is mondhat ilyet! Maga istentelen . . . Szeredai: Mert máskép szeretem, mivel igazabban, istentelen lennék? Nála van a szí­vem, nála bolyg a lelkem feketén sötétlő hol­­datlan éjeken. Anikó: Akkor imádkozik? Ugyan, tud is maga. Szeredai: Tud is imádkozni a maga ró­zsája? Szeredai: De bizony hogy tud az. Én az imént láttam itt ezen a helyen. Anikó: Gyomi Balog Klári, az­tán a ró­zsája? Szeredai: Klára húgom? Dehogy. Gondom sincs rája. Anikó: Itten imádkozott? Loránfi Zsu­zsika, avagy Ilka húga ? Szeredai: Egyik sem, egyik sem. Más akit szeretek, akit én kedvelek, jobban mint maga­mat, tulajdon lelkemet. Rubintos virágom, gyön­gyöm, rózsaszálam, hogy is lenne olyan. Más jobb is náluk. Karcsú a termete, gesztenye a haja, piros a kis ajka, tiszta szűz a szive patyolat a lelke, amiként a teste . . . Anikó: Szegény Szeredai! Poéta, tudom már, hogy maga kit szeret. A király­­jegyesét, szép Bosnyák Erzsikét. Ugy­e eltaláltam? Szeredai: Dehogy is találta, rosszul is gon­dolta. Más vidékről való az én rózsaszálam. Biharnak földjéről. Váradnak tájáról. Ketten jöttek onnan, Miklós úrral tavaly. Ottan láttam meg őt, gyöngyöm, liliomom! Anikó: Szomszéd Balog Jutkát? Szeredai: Nem azt, a másik lányt. Ej, Anikó, tudja, emlékezzék rája, arra a más lányra, hajló virágszálra, tiszta szűz lélekre, akit én szeretek, akit én imádok, aki tán m­eg­­halgat. Anikó: Ah, jön szoror Lea! . . . (Az apáca ezalatt odamegy a csöngetyűhöz és meghúzza. Megcsendül a hangja ekkor már Anikó odább húzódik. Búcsúznak az ifjak és leányok. Szeredai szótlan, Anikó is hallgat. Mindenki elmegy már, amikor Szeredai meg­hajol és indul. A kapuból visszanéz és aztán eltűnik. A leány lehajol a földre, fölveszi a kapcsos verses könyvet, aztán hosszan meg­csókolja a benne rejlő elszáradt rózsát. A csengetyű újra szól. A leányok gyónni mennek. Anikó is meggyón. . . .) SZEGED ÉS VIDÉKE. 1908 III/22 Az arató katonák. * A földm­ives katonák nyári szabadsága ügyében szombaton érkezett mag a rendelet a szegedi ezredparancsnoksághoz. * (Saját tudósítónktól.) A közös hadsereg rendeleti közlönyének e hónap 18-iki mellék­letében tudvalevőleg az aratás idejére való szabadságolásokról legfelsőbb rendelkezé­sek láttak napvilágot. Ezek szerint a király elrendelte, hogy az összes hadtestparancs­nokságok a nyári fegyvergyakorlatozási programba próbaképpen mintegy három heti fegyvernyugvást vegyenek föl, amely idő alatt a legénységnek az aratási munkákra szabadságot adnának. A hadügyminisztérium kiegészítésül elvi és részletekre vonatkozó rendeleteket közölt a kerületi parancsnoksá­gokkal. A r­endeletek a szegedi 46. gyalog­ezredhez is megérkeztek és a következő alap­elveket tartalmazzák : Ami az időpontot illeti, a szabadságo­lások a fő aratási idényben történjenek. Már a kiképzésre való tekintettel sem en­gedélyezhető oly szabadságidő, amely egész nyárra, még kevésbbé, amely a tavaszi fű­­kaszálás idejétől az őszi burgonyaszedésig terjedne. A főaratási idény idejét az egyes hadtestparancsnokságok a speciális helyi viszonyoknak megfelelően állapítják meg, amennyiben például Délmagyarországban máskor van aratás, mint Galiciában vagy északi C­sehországban. Az egyes hadtest­­parancsnokságok az egész alájuk tartozó körletre nézve ugyanazon időtartamot álla­pítják meg általánosságban és csak ott, ahol még az egyes körletek területén belül i­s számbajövő helyi különbségek mutatkoznak, állapíthat meg a parancsnokság csapattesten­ként eltérő időtartamot. Ami a szabadságolások arányát , a sza­­badságolhatók számát illeti, e tekintetben a hátrányos létszámviszonyok, másrészt a lovasí­­tott és műszaki csapatok speciális viszonyai bizonyos korlátozást tesznek szükségessé. A lovasított csapatoknál a lovak ápolásának és gondozásának szükségessége, a technikai csapatoknál a különös mértékben nehéz ki­képzési körülmények kell, hogy érintsék a szabadságolások mértékét. Elsőrendű délmagyarországi tapétázó vállalat kartelen kivü­l 1680 BUDAI M. Szeged, Tisza Lajos-körút 23. szám. Modern és stilszerű mintákkal és költségvetéssel készséggel szolgál.

Next