Szeged és Vidéke, 1908. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1908-05-01 / 102. szám

SZEGZED, 1908., május 1. péntek.­­ POLITIKAI NAPILAP. ^11. évfolyam, 102. (2003.) szám. SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL és NYOMDA: KÁLVÁRIA­ UTCA 8. SZÁM. Kiadóhivatal, szerkesztőség és nyomda 84. , Főszerkes­ztő S. Felesős szerkesztő 560. |------------------­FŐSZERKESZTŐ: BALASSA ÁRMIN dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK . Szegeden: Postai küldéssel: Egész évre ... 18 korona. Egész évre . . . .24 korona. Negyedévre . . . 4.50 , Negyedévre... 6 „ Egy hónapra. . . 1.50 „ Egy hónapra . . 2 „ KÖVES SZÁM­ÁRA 6 FILLÉR A mi választói jogunk. Május elsején százezer magyar szer­vezett munkás fog messze hallatszó han­gon tüntetni — immár hatodszor — az általános választói jog érdekében. Száz­ezer dolgozó és adót fizető magyar fogja keserű hangon panaszolni, hogy Magyar­­országot alkotmányos országnak nevezik, pedig nem az. Alkotmány : a nép bele­szólása az őt kormányzó törvények hoza­talába, neki pedig, százezer tettre erős, cselekvésben bátor, adófizetésben áldoza­tokra kényszerített magyarnak eleddig se joga, se alkalma nem volt arra, hogy ki­vegye a részét a törvények megalkotá­sából. Ez a szervezett munkások százezre. De ott van kivülök még egynéhány száz­ezer : a földmíveseké, a kereskedelmi al­kalmazottaké és száz más foglalkozásból valóké, akik rendre kívül maradtak már negyven esztendeje a korláton és csak a korlát mögött ehette őket a méreg, amiért elpocsékolták a törvényhozás drága idejét a kiváltságosok képviselői. Két-három év­tized elmúlt anélkül, hogy a magyar földön ezt egyáltalában észrevették volna, mert minálunk — sajnos — annak kellett örülni hosszú ideig, hogy a király meg­koronáztatta magát és Szolferino meg Königréc után „baráti és békülő jobbot nyújtott“ a nemzetnek. Mikor aztán az alkotmányból kifelej­tett százezrek ébredni kezdtek és hangos szóval követelték a parlamenti reformot az ország számára és a választói refor­mot a maguk számára, akkor az úgyne­vezett vezető osztályok és élükön a Nem­zeti Kaszinó mágnás társasága, a felső tízezer, a népszerűbb és soha le nem járatható jelszóval, a magyar nemzeti állam veszedelmével feleltek. Először csak bátor­talanul, de később egyre fokozódó erős­séggel kürtölték lapokban és népgyűlése­­ken, hogy a választói jog kiterjesztése a magyar állam nemzeti jellegének a vesze­delmével jár és rászabadítja a parlamentre a szocialistáknak és a nemzetiségi kép­viselőknek nagy tömegét. És meg kellett érni magyar földön azt, hogy magyar urak magyar nemzeti okokat találtak ki a jog­fosztás mentegetésére és a demokratikus alkotmány veszedelmének az igazolására. Csakhogy nagyon szerencsétlenek vol­tak azok az érvek, amelyekkel a választói reform ellen hangulatot akartak csinálni. Azt mondták: a magyar állam nemzeti jellege veszteni fog. A tények pedig ezt mondják: Erdélynek a nemzetiségi lakos­ságából átlag minden ezer választó küld képviselőt a parlamentbe, a Tiszamenté­nek a magyar lakosságából pedig átlag minden háromezer választó kap egy kép­viselőt. Erdélyben vannak kerületek, ahol 220 nem magyar választó külön kerületet kap a mostani, korhadt választási rend szerint, a nagy Alföldön pedig, a színmagyar kerületekben, nincsen választókerület, a­melynek legalább kétezerhétszáz választója ne volna. A felvidék és Erdély együtt ISO képviselővel szerepel az ország házában, a Dunátúl, a Duna-Tisza köze és a Tiszán­túl magyar része pedig mindössze ISO képviselőt választ. Ehhez pedig még csak egy adatot kell csatolnunk: a magyar anyanyelvű választók ma a rég választói jog szerint az összes választók 55 száza­lékát teszik ki, ha pedig a 24 éven felüli írni-olvasni tudók megkapják a választói jogot, a magyarság arányszáma fölszökik 55-ről 60 százalékra. Hogy a választói jog kiterjesztése és ezzel kapcsolatosan a kerületek új beosztása nem a magyar állam gyöngítése, hanem ellenkezőleg, a magyarság politikai megerősítése lehet csak­ ezek után fölösleges tovább is bizony­gatni a számok erejével. De furcsa az is, hogy a választói jog reformjának a keresztülvitelében éppen az a bizonyos felső tízezer, meg az ő poli­tikájukat csináló kormány lát veszedelmet. Nem akarjuk a fejükre olvasni Kossuth Lajos írásaiból azokat a részeket, ame­lyek lángoló szavakkal bélyegzik meg azokat, akik népellenes politikával válnak a haladás kerékbetörőivé, — egyszerűen csak tisztelettel és alázattal kérdezzük, hogy nemzeti kérdésekben a Nemzeti Kaszinó urai és politikusai elfogadják-e Széchenyi István véleményét ? No, igen, mert Széchenyi István gróf a Stádium­ban szóról szóra ezeket írja : „Még min­dig valami másban keressük hátramara­­dottságunk okát, mint makacs pártolásá­ban egy oly alkotmánynak, mely a nem­zet nagyobb részét szinte minden pol­gári jussokból kizárja s ekép azt mind saját személyeink természetes ellenségévé teszi, vagy hogy jobban mondjam : kény­szeríti. “ Széchenyi István grófnak ez a kijelen­tése közel nyolcvan esztendős és a ma­gyar politikai viszonyoknak lesújtóan szo­morú kritikája, hogy a polgári jussok­ból való kizárás még mai napság sem frázis, hanem a mi választói jogunknak megdöbbentő valósága. A magyar nemzet még mindig ott tart, hogy a lakosságának csak 6‘32°/o-a a választó. Ennek­­az álla­potnak a szégyenletes elmaradottságát akkor látjuk csak világosan, ha fontolóra vesszük, hogy Angliában 16‘85*/o, Német­országban 22'33®/o, Franciaországban 28’18®/o, Ausztriában pedig közel 30«/o kap a választásoknál jogot arra, hogy bele­szóljon az ország dolgaiba és a szavaza­tával döntse el, milyen irányban találja meg a gazdasági és nemzeti érdekeinek a kielégítését. Aki csak sejti, hogy mi lehet az a demokratikus alkotmány, lehe­tetlen, hogy ne szégyenkezzék a külföldi állapotok láttára a magyar állapotokon és ne röstellje, hogy Magyarországon van 4 millió és 400 ezer húsz éven fölüli férfi, akik közül mindössze 970,840-nek van választói joga, negyedfélmillió pedig ki van zárva az alkotmányból. A mai korhadt választási rend miatt a magyarság hátrányban van a nemzeti­ségekkel szemben, százezrek vannak ki­zárva abból, hogy a legelemibb politikai jogukat gyakorolják és a nemzet elenyésző kisebbsége az, amely a­­többségben levő milliók számára törvényeket hoz. Azaz hogy ez a kifejezés : törvényeket hoz, nem is helyes, úgy kellene tulajdonképen mondanunk, hogy az a kiváltságos kilenc­­százezer ember önkénytelenül is ráerő­szakolja a maga akaratát a milliókra és egészen természetesnek találja, hogy a tízszeres többség az ő útjára térve, a kisebbség parlamentjének az akaratához igazodjék. Ha a választói jog reformja egyebet sem tenne, minthogy ezt az igaz­ságtalan állapotot megszüntetné, már akkor is jelentősen fontos lépés volna előre, a magyar nemzeti fejlődés útján. Pedig a választói jog reformjának — elismételjük-e újra ? — nem ez az egyet­len eredménye és fontossága. A magyar néppolitika egyesegyedül azért nem vág­hatott valamilyen irányban mélyebb csa­pást a magyar állam nemzeti kiépítésével, mert akikre támaszkodott, nem képvisel­hették a népnek az egyetemét és ha re­formokat akartak hozni, nem voltak bizo­nyosak benne, velük lesz-e az ország? Ez az egyik momentum, amely a vá­lasztói jog kiterjesztése mellett szól. De vannak egyéb körülmények is és ezek között nem kicsinylendő az sem, hogy az országok műveltségének az emelésére a demokratikus alkotmány eme lendítő ke­rekének milyen nagy átalakító hatása van. A választói jog gyakorlását nálunk min­den bizonynyal össze fogják kötni az írni­­olvasni tudás föltételével és emberi szem­mel, véges észszel be lehet-e látni, hogy a jognak ez a megszorítása hány száz­ezer írástudatlan embert csatol hozzá a műveltebb milliók tömegeihez és visz a PGTES SZÁM­ÁRA 6 FILLÉR.

Next