Szeged és Vidéke,1908. június (7. évfolyam, 127-148. szám)
1908-06-05 / 130. szám
1908 VI/5 SZEGED ÉS VIDÉKE. ~ zegedi élet Szeged, június 4-én. a Dugonics-tér rendezése. * / villamos vasút építése körül ifjabb bonyodalma keletkeztek. (Saját tudósítónkról.) Előre tudott dolog volt, hogy a villamos vasút építése sokszor bizony szűk és keskeny utcáink, rendezetlen utaink és tereink következtében sok bonyodalom okozója lesz. Súlyosbította a dolgot az is, hogy az idei városrendezési program összeállításakor nem vette a hatóság figyelembe azt, hogy ebben az évben elsősorban azokat az utcákat és tereket kellene rendezni, amelyeknek végleges rendbehozatala a villamos építése miatt szükséges. Úgy, hogy az idei kövezési programban a Dugonics-téren kívül aligha van egy út és tér is, amelyen a villamos áthalad. A közúti társaság, sőt a mérnökség is közvetlenül az építkezés előtt áll elő olyan sürgős elintézést igénylő javaslatokkal és előterjesztésekkel, amelyek következtében a villamos iránya sokszor lényegesen eltérne attól, amelyet a közigazgatási bejárás alkalmával megállapítottak s amelyek miatt terek és utcák rendezésében kell sürgősen, kellő előmunkálat nélkül határozni a hatóságnak. Pedig a gyors és siettetett, meg elsietett munka olyan dolog, mint a szegény ember levese: vízzel főzött. Legutóbb a Gizella-tér rendezése idézett elő a tanácsban nagyobb vitákat, amelyeknek a vége az lett, hogy a közúti társaságnak nem adta ki a hatóság az építési engedélyt a sínek fektetésére a Gizella-téren. Most meg a Dugonics-téri villamossal kapcsolatban merültek fel bonyodalmak. A mérnökség ugyanis azt javasolta, hogy a villamos síneinek lefektetésével egyidejűleg alakíttassa át a hatóság 1567 korona költségen , a sarkait keríttesse ki, hogy így könnyebb, célszerűbb és biztosabb legyen a villamos kanyarodása, de még kiképzettebb és szebb a Dugonics-tér. A költségekhez ötszáz koronával hozzájárul a közúti vaspályatársaság is. A tanácsban nem igen lelkesednek ezért a tervért. Nem is járultak hozzá, hanem helyszíni szemle tartása és javaslattétel végett bizottságot küldtek ki, amelynek tagjai Bokor Pál helyettes polgármester vezetésével Tóth Mihály főmérnök, Balogh Károly tanácsos, Farka János főszámvevő, Biró Benő mérnök, Bokor Adolf, Csernovits Agenor, Csonka Ferenc, Pálfy Dániel, Rosenfold Nándor és Szigyártó Albert. A bizottság tizenöt nap alatt tartja meg a helyszíni szemlét s teszi meg jelentését a tanácsnak. Ugyanez a bizottság tart helyszíni szemlét az Eötvös-utcában is, amelynek kinyitásával egyidejűleg a királyi ítélőtábla körül levő parknak a Jókai utca felől levő részét el kell vágni. — Személyi hírek. Üxküll-Ghyllenband gróf táborszernagy, a budapesti hadtest parancsnoka Szegeden át Szabadkára utazott. — Várady Árpád c. püspök, miniszteri osztálytanácsos Szegeden időzik. — Lázár György dr. polgármester Budapestről hazaérkezett. — A szemkórház. Szeptember elsején az állami szemkórházat megnyitják. Leitner Vilmos dr., a szemkórház igazgatója, augusztus 15-én állandó tartózkodásra Szegedre költözik, hogy a kórház megnyitását előkészítse. — Kereszt-szentelés Királyhalmán. Szép ünnepség lesz június 14-én a királyhalmi iskolánál, ahol Volford István és neje díszes kőkeresztet állítottak fel. A kereszt-felszentelést ünnepélyes szentmise keretében Nagypál Kint alsóközponti plébános teljesíti és a mise alatt Szabó János tanító régi magyar egyházi dalokat énekel. A keresztet a lakosság eredetileg közadakozásból óhajtotta felállítani. Miután azonban Volford István adománya folytán, a gyűjtés feleslegessé vált, a gyűjtés útján befolyt összegből a kereszt körül díszes kerítést emelnek. a felső ipariskolai. A szeptemberi megnyitás előkészületei. Cementvizsgáló-állomás is lesz benne. * (Saját tudósítónktól. Hetek óta befejezett tény, hogy a fa- és fémipari szakiskola épületében megnyílik szeptember elsején a felső ipariskola első évfolyama. A megnyitás előkészületei a kereskedelemügyi minisztériumban már nagyban folynak, augusztus 15-én pedig Tordai Imre, a felső ipariskola igazgatója Szegedre teszi át állandó lakhelyét, hogy az új ipari főiskola megnyitását szervezze és előkészítse. Ebből a célból különben többször Szegedre jön Tordai addig is, amíg végleg ide költözik. A belügyminiszter is jóváhagyta szerdán a felső ipariskola fölállítása dolgában másodszor és végleg hozott közgyűlési határozatot. A telekvételnél azonban volt egy kikötése és pedig az, hogy az elidegenítéshez szükséges formaságokat be kell tartani, noha az állam veszi meg a telket. Ez a telek a Kálváriaútra nyílik s most a városé. Csinál a kereskedelemügyi miniszter a felső ipariskola keretében államköltségen cementvizsgáló-állomást is. A cementvizsgálóállomás létesítését a műszaki bizottság javasolta a tanácsnak s most a polgármester előterjesztése következtében határozott úgy a kereskedelemügyi miniszter, hogy a felső ipariskola keretében létesíti a ceraentvizsgálóállomást. — Schmidt Sándor könyvtára, Szeged város közgyűlése régebben elhatározta, hogy 10.000 koronáért megveszi néhai kitűnő fiának, Schmidt Sándornak a könyvtárát. A közoktatásügyi miniszter a megvételre vonatkozó közgyűlési határozatot jóváhagyta és a megvételhez 5000 koronával hozzájárult. — Ünnep Alsóközponton. A szeged-alsótanyai központi mezőgazdasági egyesület Alsóközponton székházat épített. Ezt szenteli föl az egyesület június 21-ikén. Az ünnepség június 21-ikén délelőtt fél kilenc órakor kezdődik, amikor is az egyesület tisztikara és az ünnepség rendező bizottság fölvonul az egyesületi székházba. Kilenc órakor gyülekeznek a küldöttségek és a tanyai polgárság s az egyesületi díszzászló alatt vonulnak át zeneszóval a templomba. A díszzászlót Dobó István zászlótartó viszi. A szentmisét fényes segédlettel Nagypál Kint szolgáltatja. Tizenegy órakor díszközgyűlés lesz a gazdasági egyesület nagytermében. A díszközgyűlésen Lázár György dr. elnököl és mondja a megnyitó beszédet. Az ünnepi beszédet Gerde Imre dr. egyesületi titkár tartja. A díszközgyűlés folyamán Nagypál Kint segédletével együtt átvonul a templomból a székházba s azt vallásos szertartások között fölszenteli. A fölszentelés alatt az iskolás gyermekek egyesített kara régi hazafias egyházi énekeket énekel. A fölszentelés után Fülöp József igazgató és Szécsi György tanító, egyesületi jegyző az iskolás gyermekek között ajándékot osztogat ki. Délben a székház nagytermében 200 terítékes társasebéd lesz. Délután három órakor Csányi György elnöklete alatt a gazdasági egyesület alapszabálymódosító közgyűlést tart. Délután négy órakor kezdődik a táncmulatság. Este fényes tűzijáték lesz. — Orvosi körökből. Wolf Ferenc dr. orvos négy heti időtartamra fürdőre utazott. Rendeléseit július 4-én kezdi újból meg. — Az új közkórház. A közgyűlés elhatározta, hogy a Gedó mellett levő húsz hold területen építi az új közkórházat. A belügyminiszter a közgyűlési határozat jóváhagyása előtt a telekkijelölés, építkezés és tervek megállapítása végett bizottsági tárgyalást rendelt el. A közoktatásügyi miniszter a bizottságba Tóth Lajos miniszteri tanácsost, a belügyminiszter Raisz Gedeon miniszteri tanácsost küldte ki. — Nem lesz Szeged megye. A Szegedi Estilap Írja: Régi óhaja és terve Szeged közönségének, hogy itt megyeszékhely legyen. A város különösen közigazgatási bizottság útján, számtalanszor fölért a kormányhoz, hogy létesítsék az uj megyét Szeged székhelylyel. A múlt évben éppen pünkösd előtt néhány nappal Kelemen Béla dr. főispán tett előterjesztést, hogy Szeged székhelyivel Árpád megyét létesítsenek. A belügyminisztériumban egy ideig komolyan tervezték a megyék új beosztását. Szó volt arról, hogy különösen Erdélyben és az Alföldön teljesen új megyéket csinálnak. Az erdélyi megyék számát kevesbíteni akarták, míg az alföldön Bács-, Pest- és Torontál megyéket kettéosztani szándékoztak, így aztán megkapta volna Szeged is a megyeszékhelyet. A legtöbb helyen, különösen Erdélyben, ez a terv nagy ellenszenvvel találkozott. A belügyminisztert egyre-másra keresték fel érdekeltségek, hogy egyelőre ne bántsa a mostani megyei beosztást. Andrássy kissé habozott, utóbb azonban ő maga is kijelentette, hogy a régi megyék megmaradnak, így aztán nem lesznek új megyék. Szeged sem, lesz megyeszékhely. Szeged megyéből, Árpád megyéből nem lesz valóság, hanem megmarad jámbor óhajtásnak. — Házasságok. Balog Sándor, Buchwald Árminnak, a városi bérszékek bérlőjének fia, vasárnap délután 4 órakor vezeti oltárhoz a zsidó templomban Falik Sárikát, Falik Hermann kedves leányát. — Eljegyezte Nikolin János Hamzsek Etelkát, Dobó Miklós Bugyi Etelkát. Nem emelik föl a rakpartot. Amikor a most épülő körtöltés terveit készítették, belevették abba a Stefánia-sétány alatt elhúzódó rakpart fölemelését is. A körtöltés építése befejezéséhez közeledik, úgy hogy a terv ennek a részének végrehajtásáról is tárgyalni és gondoskodni kellett már. A városi tanácsban azonban egyhangú volt a nézet, hogy a rakpartnak fölemelése nagy mértékben ártana a Stefánia-sétánynak, amiért Lázár György dr. polgármester közbenjárt a földmivelési minisztériumban avégett, hogy a Stefánia-sétány alatt elhúzódó rakpart a mostani magasságban maradjon meg. A miniszter hozzájárult a polgármester kérelméhez s igy nem következik be a Stefánia-sétánynak annyira rettegett és állítólagos eltorzítása. — A szegényház betegei. Sok a szegény, a beteg, a nyomorék ebben a folyton nagyobbodó szép városban, igyekeznek hát ott hajlékot keresni ezek a betegek, ahol lehet. A városi gazdász jelentette a hatóságnál, hogy a szegényházban sok öröklött beteg van, azoknak más elhelyezéséről kellene gondoskodni. A tanács intézkedett, hogy a városi közkórházban nyerjenek elhelyezést a szegényház betegei. — Az iparostanonc-otthon. Az iparostanonc-otthon részére a városnak a Dugonicsutca 26. szám alatt levő házat veszi meg az országos Gyermekvédő Liga. Csütörtökön délután Turcsányi Imre dr., Pálfi József dr. és Balogh József tagokból álló bizottság nézte meg ezt a házat, hogy a szükséges átalakításokra nézve javaslatot tegyen. Augusztus elsején megy át a Liga tulajdonába ez a még most városi épület s igy az átalakítási munkák csak akkor kezdődhetnek. — Nagy a por. A rókusi vasutműhely főnöksége jelentette a tanácsnál, hogy a gépműhely környékén nagy a por, szükséges lenne azért ennek a vidéknek a locsolása. A tanács azonban tudatja a vasúttal, hogy a gépműhely környékének a locsolására sem pénze, sem fölhatalmazása nincs, azért locsoltassa a vasút. Kezdenek építkezni. Közel egy év óta pang teljesen Szegeden az építőipar. Ami építkezés volt az elmúlt évben, azt mind testületek, az állam és a város építkeztek. Ebben a hónapban azonban már erősen mutatkoznak az építkezési kedv föllendülésének jelei. A középítészeti tanácsnál eddig is több magános kért építési engedélyt emeletes és földszintes házakra. — BÁL. A szegedi kenderfonógyár r.t. műszaki alkalmazottai az új szegedi vigadó helyiségeiben június 20-ikán tombolával egybekötött jótékonycélú nyári táncvigadnát rendeznek. 5