Szeged és Vidéke, 1908. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1908-09-01 / 200. szám

1908 IX/1 SZEGED ÉS VIDÉKE. SZEGEDI ÉLET.­ ­ A pusztaszeri Árpád-ünnep bosnyák vendégei. A szegedi Árpád-egyesület vezető­sége hetenkint tart üléseket s mindent el­követ a szeptember hatodikán tartandó Árpád-ünnep sikere érdekében. A vezetőség megin­vékát küldött szét az összes szegedi egyesületekhez s a szomszédos községekhez. Messze idegenből, a boszniai Brckából is eljönnek egy magyar egyesületnek a tagjai. Érdekes vendég is érkezik velük : a bosnyák város polgármestere, Mujaga Mehemedovics, aki rendkívü­l szíves vendégszeretettel fogadta a szegedi Otthon-egyesület tagjait, mikor azok nemrégen egy turista-kiránduláson Brekát is meglátogatták. Több tekintélyes bosnyák polgár is megígérte, hogy eljön az ünnepre Mehemedovics polgármesterrel. — A főispán, Kelemen Béla dr. főispán szabadságáról hazaérkezett és hétfőn elfoglalta hivatalát. — Rapaics Radó szobra. Rapaics Radó volt földmivelési államtitkárnak a víz­­­szabályozó társulatok Szegeden szobrot emel­nek. A középtiszai árraentesitő társulat most a szobor alapjára 500 koronát szavazott meg. — A munkásbiztositó titkára, Cserzy Mihály lemondásával megüresedett a Szegedi Kerületi Munkásbiztosító Pénztár titkári ál­lása, amelyre nem kevesebb, mint negyvenöt pályázó jelentkezett. Szegedről tizennégyen, vidékről harmincegyen pályáztak. Az igaz­gatóság kedden délután hat órakor tartja meg a titkárválasztó gyűlést. Szegedről Zsiross Mihály, Somló Gábor, Szendrei Pál, Horváth József, Árvai Ferenc, Szigeti Sán­dor dr., Czibula Antal, Selmeczy István, Lekich Rikárd, Horváth János, Bücher Jakab, Grasselly Károly dr., Tóth Gyula és Nagy Ferenc, vidékről Balacsovich Kornél, Kende Armand, Binder Károly, Hubert Egon, Vajda Béla, Zana Gyula, Propper Géza, Kun Ede, Barabás Béla, Bozsity Milán, Krausz Jenő,­­Menczel Mór, Horváth Gyula, Eder Ferenc, Török Zsigmond, Schercz Sándor, Ofrin­ Farkas, Szabó József, Barabás Sándor, Wéhner Ervin, I­yachovits Sándor, Lóránt Henrik, Katona István, Bellasics Viktor, Ábrahám Manó, Galambos Jenő, Pluhár Máté, Zsirkai János, Szivesdy József dr., Huszár Antal és Miskolczy István pályáztak. — Az orvosok köréből. Pilisi Béla dr. orvos, ti­, kórh­ázi osztályorvos szabadságáról hazaérke­zett és rendeléseit megkezdette. Tartalékosok. Hétfőn háromszáz tar­talékos vonult be a Mars-téri 46-os kaszár­nyába. A tartalékosok fegyvergyakorlata tizenhárom napig tart s azt Szegeden fogják végezni.­­ A tanyai Tándorkönyvu­raki Wlassics Gyula dr., a múzeumok és könyvtárak or­szágos felügyelőségének elnöke arról értesí­tette a polgármestert, hogy Gulyás Pál dr. könyvtári szakmegbízott szeptember 5-én Szegedre jön a tanyai vándorkönyvtárak megvizsgálása céljából. — Katonai hídverés a Tiszán. A keres­kedelmi miniszter abból az alkalomból, hogy a 14. számú utászzászlóalj Szegeden, az utász­gyakorlótérnél a Tiszán nagyobb hídverési gyakorlatokat tart, elrendelte, hogy a gya­korlatok tartama alatt a jelzett helyen és közhírré tett napokon reggel 8—11 óráig a hajók és tutajok közlekedése beszüntetendő. — Halálozások. Vasárnap délelőtt kilenc óra­kor temették nagy részvét mellett Fekete Pál lakatos­mestert a Római-körút 15. szám alatti gyászdíszból. Megjelent a temetésen a Bánffy­­asztaltársaság is és koszorút helyezett a kopor­sóra. — Bejelentették még az anyakönyvi hiva­talban Klinkó Ferenc 22 napos, Bite János 1 hónapos, Török Anna 9 éves, Nyári Mária 5 na­pos, Groszmann Sándor 1 hónapos, Jójárt Ro­zália 4 hónapos, Borsos Pál 57 éves, Biliczki Margit 24 éves, Palotás István 14 éves, Vidacs Rozália 60 éves, Dóczi Erzsébet 1 hónapos, Im­res Margit 4 hónapos halálát. — A honvédségi pótraktár. A honvé­delmi miniszter honvédkerületi pótraktárat akar építeni Szegeden 310,000 korona költ­séggel. Telket erre a várostól kért. Minthogy azonban a miniszter csak a Jósika­ utca 44. számú telken akar építkezni, a város azt kérte, hogy a telek 50.000 korona értéke után évi öt százalék kamatot is fizessen az állam. A miniszter ezt nem akarja. A ható­ság arról értesíti a minisztert, hogy a pót­raktár építésére csak ilyen feltétel mellett engedheti át a kért telket. — Házasságok. Házasságot kötöttek vasár­nap az anyakönyvi hivatalban: Noel Antal Kohn Bertával, Szeles Mátyás Juhász Annával, Kovács Antal Lehotai Etellel, Szabó Gábor Vastag Má­riával, Hamlicsek Frigyes Rácz Erzsébettel, Pap János Barna Etellel. — Vége az orfeumnak. Kedden beköszönt az első őszi hónap, szeptember. Véget ér a nyári szünet és kezdődnék a munka, ha igaz. A közigazgatás nyári szünete véget ér, a szín­ház megnyílik, a tanév megkezdődik, sőt mi­több az orfeum bezáródik. A szegedi kabaré­ban, amelyet Szűcs Laci igazgatott, hétfőn játszottak utoljára. Az utolsó este az igaz­gató jutalomjátéka volt, akinek szép sikere akadt. Az orfeum a télen újból föltámad, még pedig a Pannonia-kávéházban. Szegeden ez lesz az első téli orfeum. A nyáron külön­ben négy hónapig volt itt a kabaré s azalatt Nyarai Antal és Baumann Károly is föl­léptek deszkáin. A beírások. A szegedi iskolákban a javítóvizsgálatokat nagyrészt már befejezték. A beírások jobbára kedden, szeptember­ben kezdődnek. Az iparosinasiskolában csak szeptember 3-ától fogva lehet beiratkozni. A zsidó népiskolában már befejezték az iratko­zást. A vidéki diákok sorra megérkezneke, a konviktusok megtelnek. Szeptember 7-ikéig az előadások minden szegedi iskolában meg­kezdődnek.­­ Elütötte a kerékpár. Nagy Mihályné 72 éves asszonyt Kalmár József tanuló a biciklijével oly szerencsétlenül ütötte el, hogy az öreg asszony súlyos belső sérüléseket szenvedett. A diákot, aki sötét este lámpa nélkül biciklizett a gyalogjárón, 70 korona pénzbírságra ítélte Szalay József dr. helyet­tes főkapitány, ezenkívül pedig a bűnügyi eljárást is megindítják ellene. A labdarúgás. Vasárnap labdarúgóverseny volt Újszegeden. 4 : 0 arányban győzött a „Szo­ndi Sport-Ifjak“ a „Diadal Torna-Klub“ fölött. Sz. S. I. csapatösszeállítása: Scheibel—Göm­öri I., Kováts—Gömöri II., Stein—Kálnai, Ördögh— Pérer, Frankel, Bisztrai, Heilender. Az első fél­idő 0 : 0. Sz. S. I. a 4 gólhoz Frankel, Pérer és Stein által jutott. — Halál fürdés közben. A Tisza az idén is megkövetelte emberáldozatát. Rottenleber Ferenc 19 éves szabósegéd vasárnap délután fürdés közben a Tiszába fulladt. A fiatal le­gény halálát csak tragikusabbá teszi, hogy életét éretlen tréfa oltotta ki. Rottenleber két barátjával, Jankuleszku Jánossal és Zöldi Ferenccel fürdött a közraktárak melletti Tiszarészen. Rottenleber nem tudott úszni s csak a lápokba kapaszkodva ereszkedett a vízbe. Barátai egy ideig évődve biztatták, hogy eressze el a lápot, majd pedig Jonku­leszku tréfából a Tiszába lökte a szerencsét­len legényt. Rottenleber fölött összecsaptak a habok s nem is merült föl többé. Valószínű, hogy a lapok alá került. Holttestét keresik, Jankulevszky ellen pedig megindítják a bün­tető eljárást. — MULATSÁGOK. Vasárnap este Alsóköz­ponton a lóverseny után sikerült táncmulatság volt. — Kunerth Sándor tánciskolájában a dél­utáni növendékek vasárnap este bálát rendeztek. — Halálra gázolták a lovak. Vasárnap hajnalban a Kálvária mellett borzalmasan megcsonkított hullát találtak. A holttestben fölismerték Hódi Károly domaszéki gazdát. Hódi szombaton Szegeden járt a hetivásáron. Hatalmasan beitalozva indult vissza a ta­nyára. Valószínű, hogy a kocsin elaludt s a lovak közé esett. Holttestét beszállították a közkórházba. — EGYESÜLETI ÉLET. A szegedi Élet- és Föld­páholy pénteken este 8 órakor Forel-estét tart a városháza közgyűlési termében. Kedden pedig, mint az összes magyarországi páholyok, sürgönyileg üdvözli Feréit hatvanadik születés­napja alkalmából.­­ Gyógyszertár a Valéria-téren. A Valéria-tér s Tábor­ utca sarkán augusztusban megnyílik a „Magyar Koronához“ címzett új gyógyszertár. A teljesen modern és laboratóriummal ellátott gyógyszertárt ajánljuk Szeged nagyrabecsült közönsége figyelmébe.­­ A Newyork-kávéház a mai kor igényeinek megfelelően berendezve megnyílt. Remek mozgó­fényképek minden este. Óriási nagy kényelmes termek. A képeket főleg az teszi kellemessé, hogy nem vibrálnak. Naponta a híres Árkosi Kálmán zenekara hangversenyez. VÁROSI DGTEK.­ ­ Nem kap Szegedi szeszgyárat. Most már egészen bizonyos, amit a Szeged és Vidéke irt, hogy nem lesznek Szegednek szeszgyárai. Nem hogy négy, de még egy sem. A július 26-án megjelent pénzügy­­miniszteri rendeletben ugyanis az van, hogy az illetékes pénzügyigazgatóságnál szeptem­ber 1-ig kell jelentkezni azoknak, akik igényt tartanak az állam által megváltott 52.500 kontingensből valamennyire. Kedden elseje van és a város nem jelentkezett a pénzügy­igazgatóságnál ezzel az igényével. Azaz maga a hatóság sem hisz már abban, hogy Szeged állami szeszgyárat kap és nem is küzd érte.­­ Nincs vállalkozó. A kisteleki út ren­dezésére árlejtést kellett volna tartani hétfőn. Annak ellenére azonban, hogy 150.000 ko­rona volt a pályázati összeg, egy pályázat sem érkezett be, így nem lehetett megtartani az árlejtést, amelyet kihirdetnek újabb ha­táridővel.­­ Fiu­ e, vagy leány? A polgári leány­iskola államosítása dolgában kötött szerződés kétértelmű, vagy a város kárára kötötték meg. Az van benne ugyanis, hogy az álla­mosítást 1908 szeptember 1-től számított két év alatt eszközli a miniszter. A tanerőnek csak egyik felét nevezte ki, úgy hogy az államo­sítás ellenére a város hat rendes és két óra­adó tanárt köteles fizetni ebben az évben is. Épp azért a tanács Balogh Károly javasla­tára elhatározta, hogy fölér a közoktatásügyi miniszterhez, hogy fizesse az állam a polgári leányiskola teljes tanári karát. A tandíjat is az állam szedi, azt a 30.000 koronát pedig, amelyet a város eddig fordított a polgári leányiskola föntartására, annak az összegnek amortizációjára kell fordítani, amelyet a vá­ros fölvesz az új iskolák építésére.­­ A központi tűzjelző-állomás. Buda­pesti tanulmányai alapján azt a javaslatot fogja tenni Farkas Árpád mérnök a tanács­nak, hogy kezdjen tárgyalásokat a posta­főnökséggel a központi tűzjelző-állomásnak a posta által való berendezése iránt.­­ A körtöltés: Hubert Lajos állami fő­mérnök, aki a körtöltés építését vezeti, be­jelentette a polgármesternek, hogy október 15-ére okvetlenül elkészül a körtöltés falazata.­­ Vége a nyári szünetnek. A keddi reggellel megszűnik a közigazgatás nyári szünete. A polgármester rendeletet adott ki, amelyben meghagyta, hogy a hivatalos órák ezentúl rendesen, azaz délelőtt 8—12, dél­után 3—6 óráig tartanak.­­ A mértékhitelesítő állomás. A mérték­­hitelesítő állomásnak a vízműtelepen való berendezését megkezdi a Budapesti vízmérő betéti társaság. A minél előbb való föl­­állításra azért van szükség, mert az idén hitelesítteti a város az összes vízórákat. Az ebből befolyt összegből pedig fölállítható a hitelesítő-állomás. A hitelesítésre képesítő vizsgát most már rövidesen leteszi Farkas Árpád mérnök. " Jobb későn, mint soha! A belügy­miniszter tudomásul vette azokat a fölvilá­­gosításokat, amelyeket kérésére az 1908. évi költségvetés egyes tételeire vonatkozólag adott a tanács. Még a segélyezésekre nézve kért a miniszter fölvilágosítást. A tanács ezt is megküldi, így aztán az év végére jóvá­hagyják a város költségvetését. A VÁROSI KIS hírek. A Klotild szeretetház­­ban a városnak két alapítványi helye van. A

Next