Szeged és Vidéke, 1908. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1908-10-28 / 248. szám
1908 X/28 SZEGED ÉS VIDÉKE. SZEGEDI ÉLET. — Az Ítélőtábla elnöke. A szegedi kir. Ítélőtábla elnöki állása üres, amióta Seyfried József nyugalomba vonult. A tábla elnöki állását, mint értesülünk, egyszerre töltik be az üresedésben levő többi magasabb bírói állásokkal. Miután Bernáth Géza lesz a Kúria elnöke, a Kúria és a közigazgatási bíróság másodelnöki, a Kúria négy tanácselnöki állását is betöltik, amikor a szegedi táblai elnök kinevezésére kerül a sor. Előreláthatólag egyik kúriai bíró , Istvánffy, vagy Fittler lesz a szegedi ítélőtábla új elnöke. Valószínű, hogy november második felében már megtörténnek az összes kinevezések. — Szabados János emlékére. Szabados János Szeged város volt helyettes polgármestere halálának évfordulója alkalmából kedden délelőtt 10 órakor a belvárosi Szent Dömötörtermplomban gyászmise volt. A gyászmisén az elhunyt családja jelent meg, áldozván a neves költő emlékének. — Egy szegedi tudós méltatása. A magyar Tudományos Akadémia hétfő délutáni ülésén egy szegedi származású jeles tudós emlékét méltatták. Schafarzik Ferenc levelező tag mondott emlékbeszédet Schmidt Sándor levelező tagról, aki az akadémia harmadik osztályának volt tagja s negyedfélévvel ezelőtt, negyvenkilenc éves korában hunyt el. Amint parentálója mondja, Schmidt a mineralógia tudományában kiváló munkás s kvalitásainál fogva vezetésre alkalmas szellem volt. 1855-ben született Szegeden s a gimnáziumot a szegedi piaristák iskolájában járta. 1871-ben, 16 éves korában került a műegyetemre. A mineralógiában akkor Szabó József hatása alatt a petrológia s a geológia dominált. A műegyetemen a mineralógiátroffmann Károly tanította, aki átmenvén az akkor alapított geológiai intézethez főgeológusnak, helyét Krenner József foglalta el. Schmidt Krennernek volt a tanítványa. A mineralógia s általán a természettudomány mellett érdekelte az irodalom is. Elbeszéléseket írogatott, közülök egy pár a Vasárnapi Ujság-ban jelent meg. Tanári oklevelet szerzett, a Nemzeti Muzeum ásványtárához került segédőrnek s fiatalon megházasodott. Hivatala mellett tanított is s már mint házasember ment huzamosabb időre külföldi egyetemre. A műegyetem mineralógiai katedráján 1894-ben nevezték ki, amidőn az elhunyt Szabó József helyét az egyetemen Krenner Józseffel töltötték be. Tiz esztendeig tanított technikai főiskolánkon lelkesen, nagy sikerrel. A tanítás mellett irt, szerkesztett és szorgalmasan dolgozott a Természettudományi Társulat mineralógiai szakosztályában. Szaktudományából mintegy hatvanhárom különböző munkát irt. Legérdekesebb A drágakövek című kétkötetes munkája, amely a Természettudományi Társulat könyvkiadóvállalatában jelent meg. — A Bitó-ház. A Takaréktár utcai Bitó-féle ház önkéntes árverésének történt lefolyásáról a következő részleteket közük velünk: Az árverésen megjelentek közül Robelly Aladár szegedi építész százezer korona vételár-igérettel nyitotta meg az eljárást, de erre az összegre a jelen volt háztulajdonosok a kikiáltási árat leszállítani nem voltak hajlandók. Ily körülmények után Kende Ferenc tanár megígérte a 120,000 koronás kikiáltási árat a 260 négyszögöles ház és telekért. Ezt követőleg Kósa Izsó dr. és Kende Ferenc között élénkebb verseny fejlődött ki, aminek az lett az eredménye, hogy Kende Ferenc által ajánlott 127,500 koronán fölül Rósa Izsó dr. egy koronával még többet ígért s igy az ingatlan 127,501 korona árban reá ültetett. Amint értesülünk Rósa Izsó a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár igazgatóságának megbízásából vett részt az árverésen és azt az ingatlant, amelynek eladása élénk szintet a szegedi telkek árának emelkedésére, a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár részére vette meg. A keresztényszocialisták. A nyáron Szegeden, meglehetős zajjal keresztényszocialista párt alakult. A kisded párt akkor gyülésezett, tisztikart választott, de azóta nem hallatszik semmi se róla. Ennek az oka az, hogy Szeged nem jó talaj a felekezeti jellegű pártalapítás számára. A keresztényszocialista párt megválasztott vezető férfiainak javarésze még csak feléje se néz a szervezés, vagy megalakulás munkájának. Azok, akiket a párt tagjai gyanánt akart szerepeltetni, javarészt hátat fordítottak a szövetkezésnek s igy a fura kis párt, amelynek megszületésén olyan soká vajúdtak, halvaszületett lett. Ez a szegedi keresztényszocialista párt eddigi bus tragédiája. — Olcsóbb lesz a fürdés. A városi gőzfürdő átalakítási munkáival félig-meddig elkészültek. A férfi osztály megnyílt s márciusban a női osztályt is a közönség rendelkezésére bocsátják. A tanácsnak, mint a keddi ülésen kiderült, nagy tervei vannak a fürdővel. Végre hasznot hajtó vállalkozássá akarják fejleszteni. Hogy a közönség nagyobb számban keresse föl, a jegyek árát mérsékelik. Elsőosztályú kád- és gőzjegyeket száz darabonkint 80 koronáért, hidegvízgyógyjegyeket pedig 30 darabonkint 12 koronáért bocsátják a közönség rendelkezésére. Az uszoda havi bérlete egy hónapra 7 korona lesz. A városi tisztviselők a jegyek vásárlásánál negyven százalék kedvezményt kapnak. — EGYESÜLETI ÉLET. A városi párt kedden este 6 órakor ülést tart a Haggenmacher-sörcsarnok külön termében. — Az októberi városi közgyűlés tárgysorozatát Szmollény Nándor, a gazdasági terményértékesítő szövetkezetét Jedlicska Béla dr. ismerteti. ** Hangverseny. Szombaton este lesz a Ferrari—Rossi—Weichard hangverseny. A három kiváló énekes szereplése olyan művészi eseménynek ígérkezik, amilyenben ritkán lehet része a szegedi közönségnek. A hangverseny sikerét nemcsak a műsor klasszicitása, hanem a szereplők világhíre is eleve biztosítja. A város művészi érzékének lesz a fokmérője a szombat esti hangverseny közönsége. A hangverseny este nyolc órakor a Tisza-szálló nagytermében kezdődik, jegyek ifjabb Árvay Sándor könyvkereskedésében válthatók. HAINGVERSENY A TISZÁBAN. Lovag Ferrari olasz tenorista, és Rossi olasz kir. operaénekes e hónap 31-én tartják meg Szegeden egyetlen hangversenyüket. ::: Jegyek kaphatók: Ifj. Árvay Sándor könyvkereskedésében, Kárász utca. Schmutzier Nándor SS““ SZEGED, Templom tér 3. szám. Iskolakönyvek kötése a legfinomabb albumig. Női kézimunkák montírozása, valamint diszmó-áruk és dobozok készítése a legjutányosabb árban. 91 A budapesti kir. József Műegyetem könyvkötője. ♦♦♦ Van szerencsém a nagyérdemű hölgyközönség szíves tudomására hozni, hogy Szegeden, KáráSZ utca 7. szám alatt modern selyem- és -m helme-éruházamat ........ is megnyitottam. Midőn még bátor vagyok a nagérdemű hölgyközönség szives figyelmét felhívni, hogy a fővárosban ismert Szénásy Gyula cégnek hosszú időn keresztül mint üzletvezetője voltam, ennélfogva a híres Szénásy Gyula cégnek selyem- és kelmekülönlegességei áruházamban gazdag választékban rendelkezésére áll a t. hölgyközönségnek. Áruházam szíves megtekintését kérve, maradtam kiváló tisztelettel ] Dúná József*