Szeged és Vidéke, 1918. október (17. évfolyam, 217-243. szám)

1918-10-05 / 221. szám

1918 október 5 SZEDEDES VIDÉKE SZEGEDI MEGFIGYELÉSEK Házasok enyelgése. Egy újságíró a következő kedves epizódot írja le, amelyet a vonaton lesett el. A vonaton egy szegedi há­zaspár ült. Indulás után néhány perc múlva megszólalt az asszony : — Hová tetted a csomagot? (A csomag az ülés fölötti hálóban fek­szik s az asszony nagyon jól lát­hatja.) A férj felel: — Az utolsó kocsi ütközőjére kö­töttem .. . Öt másodperc múlva megint meg­szólal az asszony: — Bezártad a lakást, amikor ki­jöttünk ?.. . A férj felel: — Nem zártam be, de egy cédu­lát akasztottam az ajtóra, erre rá­írtam : „Tessék besétálni, csak né­hány nap múlva érkezünk haza .. Tíz másodperc múlva megint meg­szólal az asszony: — Milyen unalmas vonat, minden fészeknél megáll . . . A férj felel: — Legközelebb gyorsvonatra vál­tunk jegyet és annál a megállóhely­nél, ahol leszállnunk kell, leugrunk a robogó gyorsvonatról. . . Ismét az asszony szól: — Borotválkoztál? — Dehogy, a szakállamat szálan­­kint tépdestem ki .. . Rövid szünet, a férj kivesz egy szivart s levágja a végét. Az asszony szól: — Rá akarsz gyújtani ? — Dehogy, meg akarom enni a szivart. Újabb szünet. Ismét az asszony szólal meg: — Megkérted Anna nénit, hogy locsolja a virágaimat ? — Meg, meg, meg ! Arra is föl­kértem, hogy kefélje meg a kanári­madarat .. . — Két percnyi szünet, a férj föl­áll, az asszony kérdi: — Fölálltál fiam ? — Föl! Meg akarom húzni a vész­féket, különben mindjárt szerencsét­lenség történik. Cselédet fogadtam. Egyik vidéki barátnőm arra kért, hogy szerezzek a részére október 15-ikére, amikorra Szegedre költözik, egy jó cselédet. Az urammal együtt betértünk egy cselédelhelyezőbe A váróterem üres volt. A tulajdonos azzal fogadott, hogy cseléd nincsen. Kilátás sincs arra, hogy legyen. Van ugyan egy leány, vagy asszony, de annak szopós gyereke van s csak azzal áll el. Éppen itt jön. — Elállana lelkem ? — kérdezem. — Az a szándékom, de csak a kisleánykámmal együtt. Anélkül nem megyek. — Bajos lelkem! Miért nem viszi a menhelyre? — Nem vagyok én olyan, aki el­szakadjon a magzatától. — És aztán mit kér ? — Nyolcvan koronát, meg a kis­leányomnak minden napra egy liter tejet, meg hogy a vőlegényem a házhoz járhasson. Mosást, vasalást nem vállalok, padlót se vikszelek. — Mi a vőlegénye? — Katona, infanterista. — Az ura meghalt? — Nem volt nekem uram, instálom. — Hát a vőlegénye, a kis leány apja? — Az már nem! Mielőtt a kis­leányom született, más volt a vőle­gényem: egy tüzér. — Mi lett a tüzérből ? — De kiváncsi a nacsasága, de megmondhatom, nincs mit szégyel­­nem. Elment a frontra. — És persze elesett? — El! Különben tudom is én , de nem irt s igy azt gondoltam, hogy élesért, azért nem ir, ha meg nem esett el és még sem ir, akkor nekem már annyi, mintha elesett volna. Aztán olyan nehéz egy ma­gányos fehér személynek. Jött a Józsi, tetszik tudni, igy iíják a mostani vőlegényemet és most vele vagyok ismeretségben. — Hát a tüzérrel most nem is törődik ? Hiszen végre is, ő a gyer­mek atyja. — Már hogy volna ő! Az egy civil volt, egy borbély. Meghalt, de nem a harctéren, tüdőgyulladásban. — Rendben van lelkem. Majd írok a barátnőmnek s ha addig el nem áll, fölfogadom. — Kézit csókolom ! Csak azt aka­rom még mondani, ha nincs friss vacsora, el nem állok . . . A szegedi szociáldemokrata párt állásfoglalása a közélelmezés ügyében Küldöttség Balassa Ármin dr.-nál. Ismeretes az az akció, amelyet a­­ folytatja közéleti küzdelmeit. Szeged és Vidéke és a lap főszer­kesztője Balassa Ármin dr. indított a közélelmezési állapotok megjaví­tása és egyes visszásságok megszün­tetése érdekében. Az akciót nemcsak a város közönségének érdeklődése kísérte, hanem a fogyasztók széles rétegének méltánylása is. Különösen nagy hatást keltett a munkásság körében Balassa Ármin dr.-nak a közgyűlésen mondott tárgyilagos és a szomorú igazságot föltáró kritikája, amelyből kiderült, hogy a közélel­mezési hivatal körül olyan érdekek is elhelyezkednek, amelyek súlyosan veszélyeztetik a szegényebb néposz­tály megélhetési lehetőségeit. A munkásság képviselete, a sze­gedi szociáldemokrata párt vasár­napra népgyűlést hirdetett éppen a közélelmezési viszonyok elfajulása miatt, de ezt megelőzőleg alkalmat keresett arra, hogy a szegény nép­­rétegek lelkének viszhangját tolmá­csolja a Szeged és Vidéke főszer­kesztője előtt küzdelmes munkájáért. Pénteken este 7 órakor a szo­ciáldemokrata párt tizenkét tagú kül­döttsége jelent meg Balassa Ármin dr. lakásán Fürtös Sándor párt­titkár vezetésével. Fürtös a követ­kező beszédben fejezte ki a látoga­tás célját: Eljöttünk, hogy meg­köszönjük azt az odaadó, kitartó fá­radozást, amelyet a közélmezési vi­szonyok megjavítása és a munkás­ság érdekében kifejteni szíveskedett. Nagyon kérjük, folytassa tovább a megkezdett munkát és ne kedvetlenítse el azoknak az embereknek okvetet­­lenkedése, akik a közgyűlési terem­ben nem akarják vagy nem tudják megérteni az Ön által fölvetett igaz­ságokat. A munkásság biztosítja Önt szeretetéről, ragaszkodásáról és arról, hogy erejével mindig a háta mögött lesz, mert tudja, hogy önzetlenül Balassa Ármin dr. megköszönte a szociáldemokrata párt figyelmét. A munkásság tudja — mondotta vá­laszában, — hogy én sohasem hasz­náltam ki a szociáldemokrata­ párt többször tapasztalt vonzalmát sem közigazgatási, sem politikai célokra rendelkezésére állottam mindenkinek, kicsi és nagy kérdésekben, aki meg­tisztelt bizalmával. Ez a mostani látogatás, érzésem szerint szüksé­gesnek mutatkozott, mert úgy érez­tem, mintha teljesen magamra lennék hagyatva és ez kétséget támasztott bennem, hogy helyes úton járok-e és igaz ügyet képviselek-e ? A há­ború én reám is olyan terheket rótt, hogy közéleti munkámat sokszor félbe kellett hagynom és az ellenem agyarkodók ezek közé a szakadékok közé helyezkedtek, hogy teljesen el­­szorítsák mellőlem az igazi közvé­leményt jelentő néprétegeket. Az Önök látogatása megnyugtat afelől, hogy a nép velem van és még in­kább az igazsággal, amely engem minden eljárásomban irányít. Úgy érzem, hogy a társadalom élő lelki­ismeretét képviselem és Önök is annak az élő lelkiismeretnek hangján szólottak hozzám, amelyből erőt merítek a további harcokhoz.­­ Nem használok semmiféle éles kifejezést az ellentábor harcainak jellemzésére, mert általában szükség­telennek tartom a bántó kitételek használatát, amelyekre az igazság diadalának nincs is szüksége. Ezen a helyen pedig, a saját házamban az az ildomosság is tiltakoznék az ellen, hogy bárki ellen személyes célzatú kifejezést használjak.­­ Ismételten köszönöm a küldött­ség látogatását és az önöktől kapott bizalomtól megerősödve haladok to­vább a magam útján. Ezután Fürtös titkár fölkéri Balassa Armin dr.-t, hogy amennyiben egész­ségi állapota megengedi, jelenjék meg a vasárnapi népgyűlésen és ott ismertesse meg a munkásságai is a szegedi közélelmezési viszonyokról szerzett tapasztalatait. Károlyi nem akar részm­enni koncentrációs kormányban. BUDAPEST, október 5. (Tele­fonjelentés.) Wekerle minisz­terelnök környezetéből azt jelenti Az Est, hogy legjobban olyan koncentrációt szeretne, amely­ben az összes parlamenti pár­tok résztvesznek Károlyi Mihály gróf is és pártja is. Ez esetben Károlyi is tagja lenne a kor­mánynak. Károlyi azonban erről hallani sem akar. Az élet vásárából. A váróteremben . . . Vicinálisan utazunk, lassan dö­cögve indul ki Szeged Rókusról és ugyanilyen tempóban folytatja utját a bácskai falvak felé. Horgosra érünk délután három óra felé, vona­tunk megáll és várja a szabadkai személyt. Szép őszi idő, szőlőt árul­nak, egy stanicli szőlő két korona, egy darab körte szintén, mégis egy­kettőre kiürül az asszony kosara. Leugrálunk a vonatról sütkérezni, amikor egyszerre halljuk: „Halott van a horgosi váróteremben, szerencsét­lenség történt, a tehervonat keresz­tül ment egy hétéves gyereken.“ Elindulok a III. osztályú váróterembe. A sarokban csődület, többnyire pa­rasztasszonyok és egy padon ki­­ nyújtva fekszik egy kicsiny, rongyos parasztgyerek. Mezítlábas és nagyon piszkos. Úgy fekszik a padon, mintha csak elájult volna, az arca le van borítva fehér kendővel, újszülött és halott emberek arca szokott így fe­­borítva lenni. Rongyos, foltos kabát­ját fölemelik, a hasán zöldeskékveres esik látszik, mintha zsineggel meg­szorították volna. Ott ment keresztül a vonat. A fehér kendőt is fölemelik, az arca kicsi, nagyon sápadt, de nem fájdalmas, titokzatos, mintha a kis halott már minden szomorú titkát tudná ennek a bús világnak. A szeme lecsukva, az ajka kissé nyitott, szép fehér fogai látszanak, az ajka vér­­telen. Szegény kicsi halottnak az anyja valahol munkában és az apja katona a háborúban. Szegény katonát ott kint, valahol a harctéren, talán csak az vigasztalja, hogy van egy kisfiú, aki az ő nevét viseli és ha ő meg is hal a hazáért, hát tovább él a gyereke. És most a kis hétesztendős fiú halott, két órával ezelőtt vígan játszadozott, talán el is kerülte az iskolát, hogy mászkálhasson a síne­ken és most vége mindennek, játék­nak, napfénynek, iskolának. Egy kis magyarral kevesebb. Fájdalmasan szomorú, amikor úgyis olyan nagyon megfogytunk . . . Kotlár Rudolf és Hajdú József fényező mester iparművészeti rajzoló festő és faipari vállalata Szeged. Telefon ♦ 2­87. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Bantaraktár és rajsiroda: Taka­réktár-utca 8. szám. Festő­mihely : Horváth Mihály­ utca 9. szám. Új csongrádi palota, s Tanoncok fizetésül filoftó.

Next