Szegedi Friss Ujság, 1922. április-június (23. évfolyam, 102-152. szám)

1922-06-23 / 148. szám

tényleg még július 13-án alkonyatkor hagyta el tanyáját. Néhány tápéi asszony még beszélt is vele az utón, de azután a kstő még Tápé alatt nyomtalanult eltűn.. Három nap múlva azután bebizonyoso­dott a gyilkosság. A falu alatt kifogták a Tiszából a festő holttestét. A boncolás adatai azután igazolták, hogy a festőművész gyilkosságnak esett áldozatul. Egy zúzódási sebet és egy a koponyán és a balkaron áthatoló lövési sérülést találtak rajta s az utóbbi okozta halálát. A nyomozás során a rendőrség m­­eg is találta Tápé alatt a Tisza-töttésen Heller szemüvegét és óráját, tehát ott követték el a gyilkosságot. A gyilkosság gyanúja Török Mihályra, Bodó Antalra és feleségére irányult. A rendőrségi nyomozás során Török Mihály bevallotta, hogy sógora, Bodó Antal ütötte le Haliért egy doronggal, ő meg azután is méllőpisztollyal fejbelőtte. A holttestet azután a bűnjelekkel együtt a Tiszába dobták. A törvényszék előtt Török M­ihály vissza­­vonta beismerő valomását és a többi v­ádlottal együtt igazolta, hogy a gyilkos­­­­ság idején több kilométernyire a tett­helyétől dolgozott. A törvényszék ezért Török Mihályt, Bodó Antalt és Bodó An­talné Török Vicát a vád és következ­ményei alól fölmentette. Az ügy felebbe­­zés folytán tegnap a tábla elé került, amely a törvényszék fölmentő ítéletét jóváhagyta. Csalt, k­ip­u­sszak­gassa férjét Annak az idején közöltük, hogy a szegedi­­államrendőrség a makói rendőrség meg­keresésére letartóztatta Jakab Györgynét, aki egy makói banktól 50 ezer koronát csalt ki. A szegedi rendőrség Jakab György­­nét átkísértette a makói rendőrségre, ahol részletesen kinyomozták a csalást, amely tulajdonképen nem is 50, hanem 190 ezer koronával károsította meg a bankot. A nyomozás szerint Jakab Györgyné a csalást a következőképen követte el: Jakab Györg­ynét, aki árva leány volt, V. Szabó István jómódú gazda nevelte. Amikor a le­ány férjhez ment, a gazda levette róla a szezét. Jakab bejött Szegedre, de még a télen elhidegflltek a házasok s az asszony visszament Makóra. Makón az a gondo­­lata támadt, h­ogy sok pénzt kellene sze­rezni, akkor talán az ura is kibékülne vele. Ez azért elhatározta, hogy V. Szabó litván leánya, Erzsébet nevére kölcsönt vesz fel, akinek ingatlana van. Ezt annál könnyebben megtehette, mert jól ismerte a gazda személyi viszonyait. Első ízben még hú­svét előtt vett fel 50 ezer korona kölcsönt Szabó Erzsébet néven az ingat­lanaira. Ezzel a pénzzel bejött Szegedre és itt vígan élt s megk­isérelte férjének visszahóditását, de eredmény nélkü­l. Qyor- Mit, gyorsabban mint gondolta volna, el­­fo­gyol a pénz s akkor megismételte az előbbi kölcsönfelvételt. Ez is sikerült, de Biivel elfelejtette makói hitelezőjét kielé­­giteni, akit azzal biztatott, hogy nagyobb kölcsönt szerez s abból tízet, az utánajárt a kölcsönnek, hogy pénzét megkapja. így adták meg V. Szabóék a kölcsön ügyét s derült ki, mikép csalták ki a banktól a 100 ezer koronát. Szerencsére a szegedi rendőrség még a fejében közbelépett a a másodszor kicsalt­­ ezer koronának egy részét még meg­­tal­álták a letartóztatottnál. A vizsgálat be­­fejezése után a bankcsalót beszállítják a sztvedi ü­gvészség fogh­ázába­. Fájdalmaitól megtört szívvel tu­datják, hogy folyó hó 21-én Rózsikánkat életének 20. évé­­t­ hca az Ur magához szólitotta. Temetése 23-án lesz a Kereszt­­atca 25. .szám alatti gyászházból a Gyevt temetőbe. Béke lengjen porai feletti A gyászoló Szekeres-család. I V­I­V 'fe SZEGEDI JIKISS UJSAG 1222. június 7.6. Nagyatádi Szabó a földbirtokreformról Budapestről jelentik. Szabó István föld­­mivelésügyi miniszter ma vette át hi­vatalát és az üdvözlésre a következőket mondotta: — Nagyon köszönöm az üdvözlést. Azt szeretném, hogy az a bizalom, amelynek szükségszerűen meg kell lennie, elsősor­ban legyen meg köztünk. Amikor első íz­ben jöttem ide, bizonyos aggodalmakkal találkoztam. De ma más idők vannak, megismertük egymást és az idők is fej­lődtek. Nekünk, akok a földbirtokreform végrehajtását olyan körültekintő, minden szélsőségtől mentesen megkezdettük, min­den erőnkkel és igyekezetünkkel azon kell lennünk, — amennyire a törvény a mi hatáskörünben hagyott valamit — hogy a törvény végrehajtását teljes erőnkkel előmozdítsuk és támo­gassuk. A mai idők igazolják, hogy népünket minden szélső­ségesebb irányzattól visszatartani csak a középúton haladva lehet. Én hiszem, hogy a földbirtok­reform végrehajtásánál a pa­naszok megszűnnek s a földbirtokrefom­ teljes egészében végrehajtható lesz.­­ Miután kifelé a nép felfogása is az, ha^ a földmivelésügyi minisztérium hajtja végre a törvényt bizonyos fokig, nekünk minden erőnkkel rajta kell lennünk, hogy a törvény végrehajtását minden erőnkkel támogassuk. A politikai életnek abban lá­tom a sarkpontját, hogy a szegényeket, akiknek a nyomorúság igen rossz tanácsot ad, a törvény végrehajtásával megnyug­tassuk és megtartsuk a polgári társada­­lomn­ak. A másik feladat az, hogy az or­szág szerencsétlen helyzetében tegyünk félre minden személyes dolgot és fogjunk össze az ország megmentésére. Mert első a gazdasági megélhetés biztosítása. Ma már, sajnos, az a helyzet, hogy nemcsak a tisztviselők küzdenek a megélhetésért, hanem a földmunkások is, ami igen nagy veszedelmet jelent és elsősorban nekünk kell gondoskodnunk és módot találnunk, hogy a veszélyt csökkentsük. A gazdasági megerősödés a cél, mert egy gazdasági csőd tönkre terme bennünket és mivel ne­künk egyetlen kincsünk a magyar föld, reánk, a földmivelésügyi minisztériumra várnak a legnagyobb feladatok. BELVÁROSI MOZI feletolt r­­eazetitósát 1.S8. Pénztár 582. Pénteken és szombaton Félix Holländer világhirű­ regénye Jamen! Holler István esktye Cirkuszdráma 2 részben, 12 felvonásban. Ékszerre egy előadásb­an. Főszereplők Danny Weise és Car­ de Vo^ AzonkivQl ! UI. Dam­as Sándor világfajva irodalmi műve filmen! A lita testőr előjátéka Kalandortörténet XII. Lajos korába M. 2 felvonásban. — Axonkivfíl ! Herceghalom-biatorbágyi vasút! katasztrófa Eredeti h­elyszíni felvétel. Előadások 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap Titkok szigete Romantikus történet 5 felvonásban. Főszereplő Lil Dagover. Azonkívül: A Páthé-gyár újdonságai Szerelem újoncai Drámai vígjáték 3 felvonásban. Azonkivül : A három testőr előjátéka Kalandortörténet XII. Lajos korából. 2 felvonásban. A Szính­ázi Újság 25-én, vasárnap a Qedóban rendezendő nagyszabású népünnepélyére mul­l­ánfos sátrait még Mrellcsi SM. A konfetti-, virág- és cukrászsátorba figyel leányok felvétetnek dél­után 3—5-ig a Színházi Újság szer­kesztőségében, Petőfi­ u. 7., földszint 2. t Városi Mu­zeuio­pfikal­­y mltemáinssén­ek szemalotása. A Városi Múzeum igaz­gatósága közli A Városi Múzeum szépművészeti osztálya eddig csak festményekből és szobrokból állott, ami kevés grafikai anya volt (raj­zok, metszetek, különféle techn­kájú repro­dukciók), az a könyvtári anyag rengetegébe volt elrejtve, ismeretlenül és hozzáférhe­­tetlenül. Az intézet igazgatósága már évekkel ezelőtt elhatározta egy külön grafikai gyűjtemény létesítését és tervezető gyűj­tést kezdett, amelynek során olyan tekin­télyes anyag gyűlt össze, hogy annak rendezésével most már lehetővé vált a külön grafikai osztály fölálítása, amely körülbelül 61X) lapból áll. A gyűjtemény egy részét most bemutatja a m­úzeum kis házi kiállítás keretében, amely június 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg a Kultúrpalotában, abból az alkatomból, hogy a Szegedi Múzeumbarátok ezidei értekezletüket tart­ják. A kiállítás keretében rézkarcokon, rézmetszeteken (a XVI száz­adtól kezdve), fussrajzokon, kréta- és tollrajzokon, acél­os linoleura-rmetszeteken kövül bemutatásra kerülnek a Múzeu­mbarátok által az intézet­ számára egy év óta vásárolt könyvek és műtárgyak is A szerény keretek közt maradó kiállítást, amely egy hétig marad nyitva s elsősor­ban a műsértő közönséget érdekli, a meg­nyitás napján a Múzeumbarátok ingyen tekinthetik meg, a nag­yközönség 10 korona belépődíj ellenében. IRODALOM. Néhány hét múlva egy értékes és tör­­ténelm­i szempontból nagyfontosságú könyv indul körútjára Szegedről. Kelemen Béla dr. nyug. miniszter „Adatok a szegedi el­lenforradalom és a szegedi kormány tör­ténetéhez" címen közel 500 oldalas könyv­ben, hiteles okmányok és adatok alapján beszámol a szegedi 1919. évi események­­ről A könyv értékes fejezeteit a forrada­lomról és a francia megszállásról, mint be­vezető és befejező részt, Tonelli Sándor dr. kamarai titkár írta. Márki Sándor történettudós, egyetemi ta­nár a könyvről többek között ezeket írja: „ . .. a histórikus ezeket a naplójegy­­zeteket korunk legértékesebtő fejezetei közé fogja számítani . . . Ezen napló megjele­nését nemcsak tudományos, hanem nem­zeti szempontból is nyereségnek tartanám és nemcsak hazai, hanem általános értékű­nek . . . Szeged számára pedig oly helyet jelöl ki a történelemben, melyet hazánk csak a nagybecsű könyv megjelenése után lát egész nagyságában." Az egész munka megrendelő­ ára 800 korona, bolti ára 1000 korona lesz. Azok, akik a munkát megrendelni kívánják, július 15-ig jelentsék be szándékukat Kelemen Béla dr., vagy Tonelli Sándor dr. uraknak (Szeged, Kereskedelmi és Iparkamara). A magyar korona 0*54 Zürichben. 'Zürichi zárlat: Berlin 1-61, Newyork 527, London 23-35, Paris 4530, Milánó 25-30, Prága 10-06, Budapest 0-34, Zág­ráb 1-75, Bukarest 0«00, Vawó 0«12, Bécs 0«03, Osztrák bélyegzett 0«03 hírek . A Délmagyarországi Magyar Köz­­művelődési Egyesüle (Drake) miniszteri biztosa a magyar kir. belüigyminiszter ren­delete folytán az egyesület tisztu­lta köz­gyűlését folyó évi június hó 24-én, szom­baton délután 5 órára hívta össze a vá­rosháza széképület közgyűlési termébe. Minthogy Szeged szab. kir. város törvény­­hatóságánál ideiglenesen megüresedett ál­lások betöltésére összehívott rendkívüli közgyűlés még folyó évi június hó 24-én is fog tartani, így a közgyűlési terem a Dmke közgyűlése részére rendelkezésre nem állhat, a Dmke miniszteri biztosa ak­ként intézkedett, hogy az egyesület tiszt­­újító közgyűlése az eredetieg meghatáro­zott napon és órában nem a városh­áza széképület közgyűlési termében, hanem az egyesület Boldogasszony-surgánit 2. sz. alatti széképületében, I. em. 8. lévő egye­sületi helyiségben, a tanácsteremben fog megtartatni. — Az első szegedi kereskedelmi tanácsos. A kormányzó Aczél Gézát, a Back-malmok vezérigazgatóját, kiváló köz­­gazdasági tevékenységének elismeréseként, kereskedelmi tanácsossá nevezte ki — Halálozás. Ungár Benő szállító, a szegedi kereskedői társadalom egyik régi és oszlopos tagja hunyt el tegnap délelőtt hosszú szenvedés után. Ungár Benő vala­mikor vállalkozó volt Szegeden, majd meg­alapította a nevéről közis­mert szállitási vállalatot, amely szolidságánál és pontos­ságánál fogva most is országosan híres. Ungár Benő halálával a szállítási üzletet unokaöccse Bauer József vezeti tovább, aki már régi tagja a cégnek. Az elhunyt te­metése pénteken délelőtt 10 órakor lesz a Jókai­ utca 1. sz alatti gyászházból. — Doktoravatás. Kasza József dr. sze­gedi fia al orvost tegnap avatták a buda­pesti egyetemen orvostudorrá dicsérettel. A fiatal orvos Szegeden telepszik le. Gya­korlati éveit már a harctéren megszerezte, — Kószó államtitkár előterjesztése. Kószó István dr. államtitkár elő­erjesztést tett a kormánynak, hogy a gazdáknak engedje meg a fegyvertartási, részben a tanyákon önvédelmi célból, részben pedig kártékony állatok pusztítása céljából. Rámutat az államtitk­ár arra is, hogy Bajor­országban ez tette lehetővé a luz­sevizmus bukását. Kőszó dr. ezt az indítványt a kisgazdapárt megbízásából tette. — Fizetésemelés a vasiparban. Buda­pestről jelentik: A magyar vasművek és gépgyárak országos egyesületének igazga­­tósága az élelmicikkek drágulásának figye­lembevételével elhatározta, hogy június 24-től kezdődő hatállyal az eyesület ke­belébe tartozó vállalatok szakmunkásainak óránkinti 8 koronás bérpótlékot fognak fi­zetni. Ez a bérpótlék a többi n munkáskate­­góriáknál 6, 5, illetőleg 4 korona óránkint Az egyesület kebelébe tartozó vállalatok alkalmazótsainak, munkásainak jelenlegi keresetnövelése a vállalatoknál k­özel 730 millió korona évenkiüli több költséget jelent . A forgalmi adó új ellenőrzése. A forgalmi adóhivatal most állítja össza a forgalo­m eredményét. Előreláthatóan nyolc millió korona lesz a város tiszta­­vedelme. Ezt az összeget, mint értess­­ünk, beállítják a póthitel fedezetébe. Itt jegyezzük meg, hogy a forgalmi adó be­szedésének második elferjőzése hétfőn megkezdődött. Az első elten­nél sokáig majdnem hat hétig elhúzódott, ezt a má­sodikat azonban rövidebb idő alatt befe­jezik, mert több embert fogilalkoztat a város az ellenőrzésnél. — Sportverseny. A m. kir. szegedi 5. honvéd vegyes dandárparancsnokság f. hó 24-én és 25-én sportversen­yt rendez, unius 24-én délután 4 órai kezdettel a lóverseny-téren harcsaőrn és lovasgyakor­latok, 25-én délelőtt 9—12-ig, délután a katonai sportpályán (korcsolyátón) szabad­­gyakorlatok zenére, szakaszgyakorlatok atlétikai versenyszámok, tornagyakorlatok és futball-mérkőzés tartatik. .

Next