Szegedi Friss Ujság, 1922. október-december (23. évfolyam, 234-312. szám)

1922-12-31 / 312. szám

r Lajos a makói mérogkosoró A m­últ évben szenzációs bűnügyet lep­­lezett le a makói rendőrség. Ugyanis megállapította, hogy Kövér Lajos jómód jú, tekintélyes makói tanító egy­másután m­egmérgezte feleségeit, hogy vagyonuk­hoz­ jusson. Mindkétszer gazdagon nő­sült. Az első asszony szép vagyont ho­­zott, jómódban éltek. Az asszony Kövér rábeszéésére végrendeletet csinált, amely­­érint, amennyiben előbb halálozik el.­­feint az ura, minden vagyonát arra hagy­­ta. A végrendelkezés után a viruld egészséges asszony betegeskedni kez­­dett. A betegség ellen minden gyógyke­­zelés hiábavalónak bizonyult, tsmert gyo­­rcorbajban meghalt. Kövér ezután rövidesen újból megnőv Jifilt. Egy gazdag özvegy assznyot vett el. Ezzel már a házasságkötéskor olyan­zerződést kötött, hogy elhalálozása ese­tén férjére hagyja vagyonát. Rövid há­­ziséret után ez az asszony is beteges­kedni kezdett és az első feleség beteg­ségéhez hasonló tünetek közt meghalt. *A rokonok gyamisnak találták az asszony­­halálát és feljelentést tettek. A két asz­­­szony holttestét exhumálták és kiderült, hogy mindkettő méregtől pusztult el. Kövért letartóztatták. A vizgálat ügyében régen befejező­­s lett s már csak elmeállapotaának megfi­gyelése hiányzott, hogy az ügyet kitűz­nék tárgyalásra. Szabó tanár megkezdte Kövér megfigyelését. A vádlott erre szi­­m­ulálni ieszített s ezt olyan ügyesen cse­lkedte, hogy a börtönben nem­ lehe­tett megállapítani épelméjű voltát. Erre fx­el­aer megfigyelőbe küldték, ahol ál­landó megfigyelés alatt állott. Hosszú hónapok kellettek, míg az e­­­rhemegfigyelőben kétségtelenül meg tudták állapítani, hogy Kövér rendkívül gyesen szimul­ja az őrültet, teljesen fpelméjsi, a gyilk­osságokat beszámítha­tó állapotban követte el. Kövért már egy hónappal ezelőtt visszahozták a Csillag­­börtönbe, de az orvosi vélemény csak Be m­ rég érkezett meg. Az ügyet as­zij­zesztencő elején tűzik ki tárgyalásra. Az ügyet a Fischer-tanács fogja tárgyalni. A vádhatóságot Hubay László dr. királyi ügyészségi alelnök képviseli, m­ig a vé­­rkifitet Reiniger Jakab, az ügyvédi ka­­­túra elnöke látja el. áS­e­I­V­á­I* O­R 5 O­K­i Vasárnap Virágaitrakciós Sardou világhírű regénye THEODORA Bizánc cíaszárn.ölc szerelméi 8 felv.-ban. A főszerepben: Rita Jou­vet. Lenagyobb atreakció 10 ezer szeren­lával. Azonkívül a közkedvelt Pathé Revü ismeretterjesztő. Előadásom vasárnap: 3, 5, 7, 9 és H-kor. Belvárosi-mogi január 1-én, héfőn AZ AMATSYSZIV Amerikai társadalmi dráma 6 folv. Főszereplő: EMMY LYN Azonkívül: COCANTINNAL a főszerepben Szerelem, vagy halál 2 felvonásos burleszk Chaplin zongoraszáll­ó Legújabb Chaplin megjelenés Nagy nyeremény­sorsolást A szilveszteri ét újévnapi előadássok ke­­­retében mindkét napon 75.000 korona értékes nyereményt sorsolunk ki e­l­ső előadáson: 1 malac; ll-ik előadáson: 1 malac és 2 mm. tűzifa; lI­k előadáson: 1 malac és 2 mm. tűzifa; IV-ik előadá­son: 1 malac, 2 mm. tűzifa és 2 kiló édesnemes paprika; V-ik előadáson: 1 malac, 2 mm. tűzifa, 2 kiló paprika és 10 kiló nu­llásHázi Előadások 3, fél 5, tó, tél 8 és 9 órakor Olcsó papírzacskó (makalam­ra) kapható kilónkint 120 koronáért BOKOR és SEBES, Polgár­ utca 20. SZEGEDI FRISS ÚJLÁI, 1922. december 81. Arany auiIgo’ drága kövükért, ezüst és klna~ /ii ftlljy C^llol ciflgt dísztárgyakért igen magas árat fizet Fischer József ékszerész, Kérász-n, 14, Korzé­a kávéház mellett ,9^1 Bnttkere­skedéis I Szeged, Széchenyi-tér 5. Telefonszám 17—05. E­HflJiésii Bftán féflsóiiii, psfHliíMli, TÉzik, isjik és piszik állam­a kiállítása I aáS h­írek. — Boldog újévet kívánunk t. olva­sóinknak és hirdetőinknek. — Lapunk legközelebbi száma ja­nuár 2-án, kedden reggel a rendes időben megjelenik. 19 23. Újesztendő napja már dereng és bú­csúzunk a régitől. Amik­or egy évvel ezelőtt ránk virradt, ezernyi gond é a ke­serűség ráncát találta homlokunkon, de szemünkben ott lángolt a rendíthetetlen hit a jobb jövőben i­s az élni akarás acé­los sugara, ajkunkra pedig a remény szelíd mosolya ült. Én most, amikor mö­göttünk van, amikor esemény­tarisznyá­jából kirakta már lábunk elé a megpró­báltatás ezernyi rögét, tövisét, amikor már átgázoltunk rajta és elérkeztünk az uj határkőhöz ezernyi csalódással gaz­dagabban, mégis az el nem pusztítható reménnyel a szívünkben köszöntjük az uj esztendőt, köszöntjük abban a re­ményben, hogy­ tarsolyájában hozza az ezernyi sebből vérző magyar haza jobb jövőjét. És ha csalódást hozna, ha a megpró­báltatások újabb serege rohanná meg a magyart, homlokunkra uj barándát szántana a sors: reményünket a jobb jövőben Id nem tépheti a fivfiakból, de karunkat sregedzi, elménket, szivünket megacélozza. 1923. Isten hozott! — A polgármestar navenapja. Ma, az év utolsó napján van a város polgár-­­mesterének, Somogyi Szilvesztar dr-nak a névnapja. Már megelőzően a tegnapi na­pon számosan keresték fel a népszerű podesztát a társadalom minden rétegéből, hogy névnapja alkalmából kifejezzék jél­kívánataikat. A polgármester előszobája az iigyes-bajosokon kívü­l már tegnap állandóan zsúfolva volt üdvözlőkkel, akik a legkülönbözőbb formákban juttatták ki­fejezésre szeretetüket a város első polgára iránt. Nagyon kedves ajándékkal lepték meg a polgármestert a városi régisgykr munkásai, akik­ névnapja alkalmából egy mfivétti kiállitásu szobonurfien agyagból kiégetett törpével kedveskedtek neki. A mai nap folyamán is Mionyára számosan keresik isi Somogyi polgárreátort, hogy kifejezzék névnapi főkivámtantat és bei­­dogat’b­u’é'.el kívántának polgármeste­­rünknek — Újévi ü­dvös­lések A város polgár­­tégi újévkor a vezető személyiségeket köszöntesre fogja. Kóesé letvén dr. B­­lamd­dedrhon a Váasztókerülete és a Kre­­bi zselzterek polgársága látogat el a M-­rök vszeteinek vezetésével. B­edfen a küldöttségek köretnek 11 órakor a vá­­rosháza előtt megjelennii, honnan­­ 12 órakor testületileg az Álam­titkár laká­sára vonulnak. — Adományok a Horthy-akcióra. A legutóbbi napokban a Horthy nyomor­­enyhítő akció céljaira a következő ado­mányok érkeztek: A röszkei Herishy­­bizol­aig gyű­jtése: S336, O­­togán M. 2000, Diesse János 1600, Oetter Mariska 4200 korona. — egységes villamos tarifa. A sze­gedi körmű­ vaspálya IL a személyszálítás díját 1923 január 1-től kezdve egységesen 30 koronában állapította meg. Az éjjeli vonalaknál az egységs a díjszabás 40 ko­rona lesz elsejétől kezdve. — Meghívó. Reggelig tartó szilveszteri bál lesz Csányi Antal vendéglőjében dec. 31-én. Vendégeket szívesen iátunk. Szives pártfogást kér Csányi Antal vendéglős. — A szépséges Jo­­ivettel a főszerep­ben még csak ma kerül bemutatásra a Belvárosban az idei szezon nandiózus történelmi drámája, a Theodora. Úgy hisszük, hogy mindazok, akik eddig a filmet látták, egybehangzóan megálla­pítják, hogy ilyen nagyszabású attrak­­ció ezideig nem szerepelt a filmkultúra történetében. Egészen eltérő, nagysza­bású perspektívája ez a mű, melynek el­sőrangú szövegkönyve, a kiváló rende­­­zés és a szereplők nagyvonalú játéka adja meg azokat a kellékeket, melyek a Theo­­dórát a legnagyobb sikerű filmek közé emelik. — Hétfőn mutatjuk be a Dau­­mont filmgyár egyik lgtökéletesebb ex­klusív filmjét, az Aranyszív ciram nagyha­tású társadalmi drámát, melynek mélta­tására elég ha megemlítjü­k, hogy a Qaumonti gyár a Kis hazátlanok és gróf Sándor Mátyás alkotójának egyik leg­szebb és legőszintébb sikerű filmje. Egy­idejűleg két burleszk kerül előadásra, még­pedig a komikus Cocantinnal a fő­szerepben a Szerelem vagy halál francia bohózat, továbbá Chaplin a zongoraszál­­lító. Mindkét burleszk az idei legújabb megjelenésű, melyek az új esztendő első napján derűs hangulatba ringatják a né­zőt.­­• Külön kellene megemlékeznünk a kedd és szerdán bemutatandó att-f­rakciós műsorról, melyen a legnagyobb német filmszínész az új szezon első nagy­­szabású filmjével lép a Belvárosi közön­sége elé. Conrad Veidt, a Hindu síremlék fő­szereplője és a Lady Hamilton hódító Nelsonja viszi diadalra a kedd, szerdán játszandó Országút című tragikus já­ték címszerepét, melyben egy hegedű­művész tragéláját alakítja olyan meg­rázó drámai erővel, amilyent csak ennél az Istenáldotta művésznél tapasztalha­tunk. Veldt neve a filmkultúrában szinte páratlanul áll s egy egész emberrangos­ Sággal emelkedik ki a legnevesebbek kö­zül is. Az Országútban való szerepe egyike a legjobbaknak, mmelyet direkt reá írtak. Műsoron van már ■ Boldogok szi­gete Isteni játék a görög mondavilág­­ból, melynek megrendezője a világhírű Reinhardt volt. Vasárnapi előadásainkon az izgalmas hangulatot emelni fogja a nagy nyereménysorsolás.­­ A Szegedi Polgári Dalárda de­cember hó 31-én, vasárnap a Tisza­­szálló összes termeiben nagy Szilveszter dal- fa táncestélyt rendez, m­ely iránt nagy érdeklődés mutatkozik mindenfe­lől. Az estély kezdete fél 9 órakor. !■£ O­r­gi Ó O !B ! Va­rnap Na­rv attrakció* filmszenzáció Amerika legmonumentálisabb fimje. Orkáin Nagy attrakciós világsláger 8 felv.-ban. Főszereplők: Virginia Vally és Peter House. rdSIm­lhatatlan bravúros jelenetek. Óriás­­lló ork­án. Sofia nam látott trdőégén. Előadások vasárnap 3, 1/*5,6, */­8. 9-kor. K­O R­Ig O- R B j­nuár 1-én egy napig! Nagy azenzieje! Nagy szenzációt Izgalmas sláger filmt Az Afrikai versb Amerikai sláger film 6 felvonásban. A főszerepben: Elma Linkoln Patty és kutyája burleszk 6 tenorista burleszk Előadások 3, fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor. (belvárosi ovosia) a m­. kir. földmivelésisosi minisztérium támogatásával 3 t­znapos h­ázisperi ti­nfolyam­tot rendez. Jelentkezés január hó 10-ig­­ a telep vezetőségénél, hol a feltételek megtudhatók. Ll S g é c It e M V i X i December 31-én Szüveszter napján A filmek királyai Eredeti felvételek az afrikai őserdőkből! ABBá-EáD-ABBá Soha eddig még nem produkált grandi­ózus dzsungeldráma Afrika rengete­geiből 7 felvonásban Oroszlánok, tigri­­sek, krokodilusok tömegei a legizgal­masabb drámai cselekmény keretében! Azonkívül­­ FATTY és kutyája — a tenorista bi­rleszkek___________ boadasok i, tél 5, 6,tei d.9. tei 11 órakor |On­döre Gábor biro un H z é c ll *.e ül V­i­tn o y. i Január 1-én, hétfőn Nagyszerű ünnepi műsort FARKASVEREM Legnagyobb izgalmú drámai történet az amerikai aranyásók életéből 7 felv. Azonkívül a legjobb FATTY, CHAPLIN, a burleszke--­ Előadások 3, fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor. Jön Göre Gábor bíró úr! ­ Az általános kereseti adó ismer­tetése a Szegedi Kereskedők Szövet­ségében. A Szegedi Kereskedők Szövet­ségének elnöksége — mint közöltük — tervbe vette az általános kereseti adónak tagjai előtt leendő­smertetését. A Szö­vetség elnöksége ezt az előadást erede­tileg vasárnap délelőttre tervezte. Mint­hogy azonban vasárnap a kereskedők egy része üzletét nyitva tarthatja, ezek kérelmére az elnökség úgy határozott, hogy ezt, a minden kereskedőt exiszten­­ciálban érdeklő adóismertető előadását hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel tartja meg a Lloyd helyiségében. Az elnöke,­ felkéri tagjait, hogy az előadáson mi­nél számosabban jelenjenek meg, mivel az új adó végrehajtásának vannak oly in­tézkedései is, melyeket már­is teljesíteni kell.­­ A Szegedi Katholikus Nővédő Egyesület elnöksége felkéri tagjait, hogy az újszegedi templomban vasárnap dé előtt 8 órakor tartandó szent misén és áldozá­son minél nagyobb számban jelenjenek meg. Gyülekezés az ujszegedi templom elött */1 8 órakor. — Legszebb és legolcsóbb újévi ajándék előfizetés a Szalay utóda Szek­lea kölcsönkönyvtárban. A vidék legna­gyobb kölcsönkönyvtára, hol az összes magyar és német könyvújdonságok meg­­jelenésük után rögtön olvashatók. Könyv­kereskedés! Nagy választék az összes szépirodalmi és ifjúsági könyvekből — Ingyen malacot kap minden szá­zadik belépő a Szegedi Iparosítják szil­­veszteri jelmezes reggelig tartó táncesté­­lyén az Európában. Jelmezben való megé­t­elenét nem feltétlenül kívántatik meg. lelépő jegy 100 korona. — Raffnerné és Kurbos­­ily január 1-én 6-10 óráig táncgyakorló órát tar­tanak a Tisza Báltermében. Ugyanott jelentkezet az új tánctanfolyamokra — Klnaezfist és valódi ezüst dísztár­gyakért Szalayné mfskereskedése fizet a legtöbbet. Szentháromság-utca 2, Apo­ló helyén

Next