Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)
1861-12-07 / 97. szám
97-ik szám Szombaton, december 7-én 1801 Harmadik évfolyam Megjelenik: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztői iroda: Széchenyi-tér, Pfann-ház, első emelet Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési feltételek: Vidékre postán és Szegeden házhozhordással: Egész évre 8 írt, — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért Helyben elültetve a kiadó-hivatalból: Egész évre 6 írt, — félévre 3 írt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes számára 8 njkr. . Hirdetések: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 njkr kétszerinél 6 ujkr., többszörinél 5 ujkr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 ujkr. A nyilttérben a háromhasábos petitsor igtatási dija 20 ujkr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Az alföld hivatása. IV. Előbbi cikkünkben igyekeztünk kimutatni, hogy a tejjel-mézzel folyó magyar kánaániak lakóitól méltán igényli a haza és az emberiség, hogy valamint anyagilag nagyobb jólétre törekesznek s erre nem csekély tényezőkkel rendelkezhetnek, úgy szellemi tekintetben is igyekezniök kell az anyagi jólét emelkedésével lépést tartani. Ma ez utóbbinak egyik hathatós eszközére akarjuk fordítani a t. olvasó figyelmét. Valamint a meggazdagodásnak, vagyis hogy szerényebben szóljunk, az élet föntartására szükséges eszközök megszerzésének különféle útjai és módjai vannak , úgy a művelődés kitűzött célja felé is nem csupán egy uton haladtunk. Az emberi lélek e tekintetben hasonlít a nagyobb városokhoz, melyek felé az ország minden vidékeiről utak vezetnek, de mindezeken a város középpontjába jut az utazó. És hasonlít az emberi lélek a tengerhez, melybe a világ legkülönbözőbb tájairól hömpölygetik hullámaikat a kisebb-nagyobb folyók, melyek végre is vele egybeolvadnak. Épen úgy van ez az ismeretekkel is. Szaporíthatjuk ezek tárházát saját, gyakran nagyon is keserű tapasztalás által; növelhetjük a történelem gazdag bányájából merített tanulságok által; gazdagíthatjuk a velünk egykorúak életeseményeinek figyelmes észlelése által. És mi kimeríthetetlen kútforrása a hasznos ismereteknek a természet örökké munkás működésének szemlélése; a műveltebb emberekkel való gyakori és figyelmes társalgás! Azonban mindezeknél egyenesebb út, mely a kitűzött cél felé vezet, a helyesen megválasztott olvasmány. Valamint a gyermek értelmét leginkább képezi a jól rendezett iskola, úgy a felnőttek legjobb iskolája a hasznos könyvek olvasása. Kérdjük már most magunktól: hogy állunk e tekintetben hazánkban? hogy állunk különösen az alföldön? bírtunk-e már annyira emelkedni, hogy erre nézve azonnal ránk ismerhessenek? foglalatoskodunk-e gyakran az irodalom azon termékeivel, melyek különösen a nép fölvilágosítására, oktatására vannak szánva? Ha ez és ugyanazon célra törekvő kérdésekre őszintén felelni akarunk , csak valljuk meg hímezés, hámozás nélkül, hogy bizony még nem jutottunk el oda, hová kellene. Igaz, erre nézve tökéletesen bizonyos tudomással nem bírunk, amennyiben felebbi állításunkat számokkal ki nem mutathatjuk. De a kezünknél levő adatok is elegendők arra, hogy meggyőzzenek, miszerint népünknél még az olvasás nem vált azzá, minek lennie kellene, mindennapi nélkülözhetlen szükséggé. Másfelől az igazság érdekében meg kell vallanunk, hogy az utóbbi két évtizedben meglehetősen jó úton indultunk el, s ha különböző akadályok közbe nem jönek, e jó utón bizonyosan eddig sokkal elébb volnánk. Nagyon érdekes volna e tekintetben legalább az alföldi nevezetesebb városokból az oda járó néplapok számának pontos összeállítását látni, mi egyúttal a közélet mostani pangása közben meglehetősen háladatos tárgyul szolgálna a vidéki levelezőknek. Nem ismeretlen előttünk azon kifogás , illetőleg ellenvetés, melyet erre nézve tenni szoktak, hogy t. i. az egyszerű földművelő sokkal inkább el van hivatása közvetlen munkáival foglalva, hogysem olvasásra sok időt fordíthatna. De nem is kívánja azt senki, hogy ő az eke szarva helyett folytonosan hírlapokat tartson kezében, hogy a kapanyelet örökre könyvekkel cserélje föl, szóval hogy könyvbúvár legyen, hanem a napi munka közben is van olykor egy-egy óra, melyet sokkal hasznosabban lehetne olvasással, mint zsibbasztó tétlenséggel, trágár tréfákkal vagy üres beszélgetéssel eltölteni. Hát az az Isten adta vasárnap nem arra való-e, hogy miután ájtatoskodásunkat elvégeztük, a léleknek másnemű táplálékot is nyújtsunk? És azokon a téli estvéken, míg a nőnem kiválólag fonással agy tollfosztással vagy más hasonló munkával foglalatoskodik, de sok szép dolgot lehetne olvasni, mialatt az említett foglalatosságokat végzők is figyelhetnének az olvasásra! Aki olvasni szeret, az megismerheti a távol vidékeket, anélkül, hogy oda kellene fáradnia, vagy azok megszemlélhetésére tömérdeket költenie; megtudhatja, mi és hogy volt hajdan ezen a szép földön, melyet mi hazánknak nevezünk; megtanulhatja a helyes és józan gazdálkodás számtalan ügyes fogásait, anélkül, hogy azok föltalálására sok kísérletet és költséget kellene tennie, és e csaknem kézzelfogható hasznokon kívül kellemesen mulathat, mi már magában is nem csekély befolyást gyakorol az érzelem nemesítésére. Hála Istennek, ma már nem kell zavarba jönünk, mint ezelőtt néhány évtizeddel, ama kérdésre: mit olvassunk? Az írók, kik azelőtt csak a tudósokat tartották szem előtt, a nép fiaira is kiterjesztik figyelmöket, és mindenkit, szegényt és gazdagot azon helyzetbe juttatnak, hogy ismereteit gyarapíthassa. A nép számára szerzett művek azon csatornák, melyeken át a tudomány, mely előbb csak némely osztályok kiváltságos tulajdona volt, átszivárog az emberiség egyetemére. Vannak hasznos folyóirataink, önálló műveink különféle szakokban, melyeknek olvasása különösen az alföld népének igen jó szolgálatot tehet. Igenis, kedves népem, melynek én is szülötte vagyok, különösen te, melyet az isteni gondviselés e termékeny térségekre telepített, siess az ismeretek ezen kútforrásaihoz, annál inkább, mert természeti józan gondolkozásodnál, szép lelki tehetségeidnél fogva erre kiválólag vagy hivatva. Vétkeznél az anya természet ellen, ha annak gyönyörű adományait parlagon hagynád heverni. Nem mellőzhetem, mielőtt e cikkemet befejezném, hogy még a községi könyvtárakat meg ne pendítsem. Ez üdvös eszme mellett számtalanszor felszólaltak hazai hírlapjaink. Vannak-e ilyenek életbeléptetve az alföld minden községében? Nehezen! Pedig vajmi könnyen lehetne azokat létesíteni. Azon csekély évi befizetések, melyek e célra megkívántatnak, szóba sem jöhetnek, kivált népesebb városainkban. Költsön el a család évenként csak 1—2 uice borral kevesebbet, mint rendesen szokott, és néhány év múlva csupán e fillérekből lesznek virágzó községi könyvtárak. Mi pedig a kezelést illeti, nem hihetjük, hogy ne akadna mindenhol egy-két egyszerető egyházi vagy községi elöljáró (tanító, jegyző, írnok stb.), ki azon csekély fáradságot sajnálná, mely erre megkivántatik. Szóval az egészhez nem kell egyéb, mint egy kis jóakarat és ügyszeretet. Pedig vajmi sok üdvös eszmét lehetne ez után elterjeszteni, hány dicső vállalatnak magvát elvetni, és — menynyi roszat megakadályoztatni! Nyi. Szegedi piacrendezés. III. Vásártér alakításánál vagy szabályozásánál természetesen a kereskedelem a legfőbb szempont, melyet tekintetbe kell venni, de annál szerencsésebb az alakítás vagy szabályozás, ha annak érdekeivel más érdekek is találkoznak. Épen ez eset forog fen a szegedi Széchenyi tér rendezésénél is. Hogy annak tervbe vett szabályozása s illetőleg egy részének beépítése a kereskedés mindenféle ágaira nézve nem csak előnyös, de hogy mostani terjedelme és alakja a legkárosabb hatású, arról, úgy hiszszük, a nyájas olvasó a múltkor elmondottak folytán eléggé meggyőződött. Vegyük most szemügyre a többi tekinteteket, melyek a rendezést szinte oly mértékben teszik kívánatossá. Hogy városokban a nagy térek azok szépségét emelik, az tagadhatatlan, de csak bizonyos határok között és föltételek mellett. Mert ha valahol ennek nyomán netalán félmértföldnyi tért akarnának hagyni, kételkedünk, hogy ezt valaki szépnek mondhatná. Továbbá a nagy tér csak úgy szép, ha valami szabályos alakot képez. Végre a nagy tér csak akkor szép, ha az egyfelől rendben tartható, másfelől, ha az azt környező épületek valóban díszére szolgálnak. Nézzük már most: föltaláljuk-e ezen kellékeket a Széchenyi-téren ? Mi legkevésbé sem tartózkodunk kimondani, hogy bizony itt ezeknek egyikét sem találjuk. Részletezzük csak a dolgot ! A Széchenyi-tér, mint tudjuk, 28 holdat foglal magában, éspedig, ha nem csalatkozunk, oda nem számítva az egészen bele eső várat. E terület már túlmegy azon határon, mely a szépséghez megkivántatik, mert az oly nagy, hogy egyik végétől a másikig alig lehet belátni. A túlság valamint mindenben, úgy itt is, vagy szemet sértő, vagy fárasztó és untató. És mennyivel lesz még nagyobb e tér, ha — mint remélhető — a vár nemsokára a város birtokába jutván, mostani helyéből elpusztul! Mi továbbá e tér alakját illeti, bizony hamarjában nem vagyunk képesek megmondani, hányszögű szabálytalan szöget képez az. Kívánatos tehát, hogy a szemre nézve addig is kellemessé tétessék, míg a várat sikerülend elhordani. És így a szabálytalan kiugrások és csúcsok előleges beépítése által a főtér csak nyerni fog szépség tekintetében is. És mit mondjunk az e roppant téren uralkodó rendről? Már előbbi cikkünkben is kimutattuk, hogy e tér nyáron valóságos kis Sahara, hol a szél a homok és porfelhőket föld alá korbácsolja; továbbá ugyanez őszszel és tavaszszal valóságos mocsár, és télen nyáron egyaránt valóságos nagyszerű szemétdomb. Mind a bajokon pedig épen roppant terjedelménél fogva nem lehet segíteni, míg azon esetre, ha beépítés által kellő korlátok közé szoríttatik, könnyű lesz a laposabb helyeket feltölteni, hogy onnan az eső- és hévíz kiszoríttassék, sőt — ha rögtön nem is, de legalább idővel — majd ki is lehet kövezni. Vagy a rendezés ellenzői (kik ugyan szép kevesen lehetnek Szegednek közel 70,000 lakosai közül) azon szépség elvesztését fájlalják, hogy e tér egy része most homoklerakó helyéül szolgál? vagy azt, hogy majd nem lehet rajta faraktárakat szemlélni? vagy azt, hogy akkor nem fognak egyes zugaiban gerendákat és deszkákat fűrészelni? Megváltjuk, mi mindezekben nem vagyunk képesek a szépségnek tényezőit gyarló eszünkkel felfedözni. Ha pedig azon épületeket veszszük tekintetbe, melyek e térnek mintegy keretét képezik, noha nem tagadhatjuk, hogy van bizony itt egy-két csinosabb épület, de ezeket vajmi könnyű megolvasni, míg nagy rész olyan, hogy némely másodrendű mezővároska főterének is szégyenére válnának. Nem fogja-e az nagy mértékben Szeged városa díszét emelni, ha a főtéren a csongrádi takarékpénztár palotája fog díszelegni, melynek tervére — mint köztudomású dolog — pályázat is van már hirdetve? Nem fogja-e az Szeged szépségét emelni, ha a mostani szerény házacskák helyett a főtéren fog a tervezett gabnacsarnok épülete emelkedni? És nem fog e az által a város nyerni szépség tekintetében, ha a főtért csupa emeletes házak fogják környezni, miután az eladási föltételek közt ez is benfoglaltatik ? Tessék csak ezt csupán képzeletben összehasonlítani főterünk mostani visszataszító alakjával, és akinek szeme van a látásra, lehetetlen , hogy a mostani állapotot a tervezett fölé emelhesse. Mi a szabályozás módját illeti, megvalljuk, hogy noha e tekintetben lehetnek különbözők a nézetek és vélemények, mindazon tervek közt, melyek eddig a piacrendezésre nézve készültek, a célnak leginkább megfelelőnek tartjuk a város közönsége által elfogadottat. Már maga az alak is — noha kissé szokatlan — de kedves benyomást tesz a szemre. Nagy előnye továbbá az, hogy nyáron lehető legtöbb árnyékot nyújt a járókelőknek a nap heve ellen, valamint télen legtöbb enyhelyet az éjszaki szelek és förgetegek ellen. És vegyük hozzá azon kellemes kilátást a városházától a Tisza felé, melyet e terv a vár reménybe helye