Szegedi Híradó, 1863 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1863-02-14 / 13. szám

megjeleli: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. SzerU.osztési iroda : Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. KiadOlriuatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással éa vidékre postán: Egész évre 8 írt — félévre 4 frt, — év­negyedre 2 frt osztr. ért. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt., — évnegyedre 1 frt 50 kr. osztr. ért. Egyes szám ára 8 ujkr. IIírclotóisolL: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a háromhasábos petitsor igta­­tási dija 20 kr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cfmezendők. Kimaradhat-e Szeged az alföldi-vasút­vonalból ? Pest, febr. 12. Azon aggodalmakra, melyek Szegeden e te­kintetben fölmerültek és nyilvánosságra hozattak, szükségesnek tartottam egy okadatolt nyilatkozatot tenni közzé, hogy meggyőződjenek az érdeklettek, miszerint e részbeni kételyeik valódi alappal nem birnak. Közölvén e fölvilágositásomat a „Szegedi Hír­adó,,, azon megjegyzést tette cikkemre, hogy a szegedi bizottmányban „nem arról volt szó, hogy a pesti felhatalmazottak más irányt is karol­hatnak fel, mert tudva van előttük, miszerint az engedélyérti folyamodványban világosan ki van té­ve Szeged megérintése; hanem annak a ki ag­godalommal nyilatkozott, hogy Szeged városát az alföldi vasút még el is kerülheti — bizonyosan az lebegett szemei előtt, hogy mielőtt ezen vonal érdekében kifejlett mozgalmak határo­zott alakot vettek volna, már létezett egy társaság, melynek engedélye volt Gyomáról vagy Túrról Szarvasnak érintésével a Tiszáig vezetendő vasút előmunkálataira; és hogy ez engedély birtokosainak egyike most is tevékeny erélyt fejt ki eme már engedélyezett vonal előmunkálatainak megtételére, a mely vonalban pedig Szegedről szó sincs.“ Előre bocsátván, mikép én nem azt vettem alapul: miről volt szó a biaottmánytron, o n-em azt kutattam: mi lebeghetett annak szemei előtt, a ki aggadalommal nyilatkozott, — hanem a „határozatot“, mely jegyzőkönyvbe vezettetett, s az egész bizottmány nyilatkozatát, mely nem véle­ményre, hanem „alapos okokra“ mondatik épült­nek, és mely nem a most felhozott körülményt, ha nem egyenesen a pesti bizottmány „tágértelmü“ programmját veszi motívumul: örömmel fogadom a hozzám intézett interpellatiót két okból is. Először, mert az interpallatió bevezetéséből jól esik látnom, hogy a programra tágértelmüsé­­gére fektetett scrupulus megszűnt; másodszor, mert az újabban leleplezett ag­godalmat ép oly biztosan hiszem eloszlathatni, mint az előbbit. Való, hogy létezett egy régibb terv, s annak nyomán egy régibb engedély, mely szerint báró Wenkheim Béla, Trefort Ágoston, báró Eöt­vös József és gróf Károlyi Sándor, a békésme­gyei gazdasági egyesület megbízása folytán egy Túrról vagy Gyomáról kiinduló pályát akartak a Tiszához vezetni. Való, hogy e tervben és engedélyben Szeged említve sem volt. Mint szintén az is való, mikép az „hogy e társulat kitűzött szándékától visszalépett, a lapok­ban közzé téve nem volt. És ezen terv, és ezen engedély még sem létezik többé! Nem létezik, — mert a megnevezett férfiak maguk voltak azok, kik az előbb felfogott műkö­dési tért szűknek találván, a helyett az alföldi vasút eszméjét teremtették. Nem létezik, — mert a novemberi gyűlésen elvállalván azon mandátumot, bogy egy oly vas­utat fognak eszközölni, mely Váradról Csabán Szegeden át menjen a Dunához, már tettleg le­tették azon korábbi meghatalmazást, melynek ér telmében Túrról a Tiszáig kell vala egy vo­nalt vezetniök. De nem létezik végre azért sem, mert azon folyamodvány b e vez e tésé b e n, m el y e t a központi bizottmány jelenleg az „al­földi vasút“ engedélyéért benyújtott, világosan és határozottan visszalépnek a korábbi m e ző t úr-ti s zai engedélytől. S legyen szabad biztosítanom Szegedet, hogy miután az alföldi vasút középponti bizottmányában Ulö b. Wenkheim, b. Eötvös, gr. Károlyi Sándor és Trefort urak mindegyike egyelöen nemes buzgósá­­got és az alföld hálájára méltó tevékenységet fej­tenek ki a várad-szeged-dunaí vonal létesítése körül: merő physikai és erkölcsi lehetetlenség, hogy közlilök bármelyik „tevékeny erélyt fejtene ki“ e pillanatban ama korábbi kisebbszerti vonal mellett, melytől önkínt visszaléptek, melynek engedélyét önmaguk visszaadták és letették. És most, miután azt hiszem, hogy az aggo­dalom ez ágára nézve is meg van nyugtatva im­már mind az, kinek szemei előtt az előbbi, — s mint mondám ma már nem létező — engedély le­begett , szabad legyen egy őszinte kérést intéznem Szegedhez. Igen örvendenék ha Szeged is eloszlatná az én aggodalmamat, amely eleitől fogva az volt, hogy c vasút ügyét azok nem találják elég mele­gen venni, a kiket leginkább érdekel, és hogy majd ott fogunk legtöbb lelkesülést és áldozatkészséget találni, a kiknek legkevesebb hasznot hajt. Különösen Szegedet illetőleg, miután kézzel foghatólag bizonyos, hogy egy városnak sem lesz az alföldi vasutban annyi baszna: azon gondolko­dom , váljon egy város által sem fogja magát fe­lülmulatni , az anyagi hozzájárulásnál is? Mert uraim, nem egy kisszerű vállalatról van szó. A Pesti Napló mai számából láthatja a t. kö­zönség, hogy csak az elöleges munkálatok 40—50 ezer forintba kerülnek. S ismétlem a mit ott Tre­fort Ágoston ur, — ki élte feladatának tartja ez ügy keresztül vitelét, — mond „szükséges mikép az alföldi vasút érdekeltjei meggyőződjenek, hogy ha nagy előnyöket akarunk magunk-n a k k i V i V D í ; ál <S o * ow kenységet kell kifejtenünk, mert a si kerbez csak ily áron lehet jutni.“ Szathmári Karolt/. A földvételi társulat. III. 5 A törzsökös magyar ember jellemében van egy neme a büszkeségnek, mely azt súgja „ne tar­tozz senkinek!“ Szép volt ez, s mindig megjárta volna boldog Magyarországban. Szép és jó volt a múltban az a nemzeti büszkeség, ma is szép le­hetne, ha jó volna. S noha jelen nyomasztó pénz­­viszonyaink között nehéz azt a régi nótát dúdolni, mely azon kezdődik „Nem vagyok én senkinek sem adósa“ — Mégis ma is meg van a magyar em­berben a dolog szép oldala: óvakodik fölös adósságokba keveredni. Megbocsásson at. olvasó ha azt mondom, hogy mai uapság azonban badarság volna a becsületes hitelt megvetni. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy csináljunk nyak­ra-főre adósságot, csináljunk mesterséges vagy ter­mészetes bukásokat, de legyen bennüuk annyi vállal­kozó szellem, hogy ha már nekünk hiteleznünk kell, hitelezzünk mi is mástól, vegyük a hitelt mint pénzt. Mert a kész pénz hiányában a hitel úgy is pénz, a jó hitel jó pénz. Nem azért mondom a fennebbi dolgokat, mint­ha mi talán még ma sem ismernök a hitel hatal­mát, van elég alkalmunk a hitel árny és fényol­dalaival bőven megismerkedni, el is fogadjuk már azon előnyöket, miket a hitel nyújt, csakhogy so­kan még a régi elöitéletekkel viseltetnek a hite irányában, hitel alatt is magát a tulajdonképeni hi­telezést értvén. Szeretek tényekből beszélni, tapasztalom, hogy itt-ott a régi büszkeség felszólal, s azt mondja péld. egy nagy hitellel dolgozó polgártárs ellen : „jaj be sok adóssága van!“ Más részt meg sokan igen is titkolódzva fordulnak hilel után, tálán épen a fenn­irt ok miatt, de a titkolódzásból azután az uzso­rásnak nyílik ut, s a legjobb hitelű ember sokszor titkolódzván oly körmök közé jut, a hol a hitel nem áldás. Ma midőn hazánkban újabb hitelintézetek ala­kulnak, nem oktalanság arról beszélni, mint fog­juk mi fel a hitelt. Ma midőn Csongrádmegye egyet­len takarékpénztára a két évi osztalék, mintegy 35 ezer frt kifizetése által pénzforgalmát csökkenteni kénytelen, nem lehet oktalanság arról beszélni, hol veszünk kölcsönt. Ma, midőn pénzviszonyaink nem akarnak javulni, épen nem lehet felesleges arról beszélni, vájjon szégyen-e a becsületes, hitel s en­gedhetjük e, hogy egyes uzsorások felvegyenek a hitelintézeteknél százezreket, s a becsületes szemér­mes jóhitelü ember megüresedett tarisznyáját ama uzsoráshoz vigye, s kérjen annak kis kamatra vett tőkéjéből egy részt, nagyobb kamatra. Oh 1 az uzso­rások titoktartók. De ugyan mit ér a titok, ha az ember oly drágán fizeti meg. A hitelintézetek nagy hibája, hogy nem akar­nak kis összegekkel bajlódni, pedig gyakran van a magyar embernél, hogy kevesebbet kér, mint a mennyire szüksége van. Közelebb arról is meggyőződtem, hogy a ma­gyar ember, ba már hitelt vesz igénybe, lehető legrövidebb idő alatt akarja azt visszafizetni, ez is a fennirt nemzeti jellegből származik. „A hoszu beteg ségnek balál 'a vége. Hosszas tartozás bukást ered­ményez.“ Az előbbi állhat, noha nem mindig, de az utóbbi állítás még csak a gyámoltalan élhetet­lenekre nézve áll. Ha valakinek nincs üzlete, ninC3 ipara, nincs ipara, nincs vállalata, mely jövedelmez, nincs jó­szága, mely művelve hasznot hajt, ne vegyen kö) csont. Azonban ha valakinek jövedelmező vállalata üzlete, vagy egyéb foglalkozása van, csak pénze hiányzik, az vehet kölcsönt, s ha már kölcsönt vesz, s nem valami erején felülit, akkor igen oko­san tesz, ha úgy veszi fel, hogy a visszafizetés ne kerüljön nagy megerőltetésébe, s nehogy oly rö­vid időre vegye, amely alatt üzlete azt ki nem te­­romltioti , nn<-lji US illán iámét íwla e.sili vissza, ahol volt, s üzlete újból megakad. A közelebb általam eszközlött földeladásoknál ta­pasztaltam, hogy a húsz éves kölcsön számtalan ember előtt egy öröklétnek tetszik, s valódi faj büszkeség­gel nézne le a nagy többség arra, ki tiz évnél hosz szabb időre mer gondolni. — S a hitelben eladott birtok nagyrészénél a betáblázásoktól is annyira irtóznak az atyafiak, hogy inkább eladják ősi bir­tokuk egy részét, semhogy arra valamit betálázni engednének. Kár pedig a betáblázástól úgy irtózni, hogy azért valaki ősi birtokát végképpen eladja. Mert mai nap a főid ára oly alant áll, hogy alább alig eshet, s ritka az a jólmüvelt föld, mely érték kamatját be nem hozza. Tudom, hogy itt az a baj is van, hogy sokan elégedetlenek kisbirtokukkal, s talán megnépese­dett esaládjok kivánja, a körülmények követelik, hogy a kis birtok itt vagy ott eladassék s helyette egy nagyobbat vásároljon az illető. De a hol a bir­tok eladás kikerülhető, biz azt kár eladni. Sokan azt mondják a betáblázás költséges. Ugyan mi nem jár mai időben költséggel, hát maga az eladás nem jár-e költséggel? nem kell e százalékot bélye­get, s egyéb költségeket fedezni. Birtokot vásárolni mai időben becsületes fel­tételek mellett igen tanácsos mert alább az árak nem esnek. De eladni valamely kis birtokot, mely könnyen kezelhető bizony káros. A nagy birtokok a nyomasztó körülmények közt nem csoda, hogy nehezen kezelhetők. Ellenben a kisbirtokok bol jó­formán semmi béres erő sem működik, s többnyire az illető tulajdonos családja által művelteinek, ha nehezen is, de fenntartják magokat s még is köny­­nyebben kivárják a kedvezőbb évet, melynek jöttét minden hiú álmodozás nélkül lehet várni, annál is inkább, mert az elmúlt évnél sanyarúbb Ma­gyarországra alig jöhet. A múlt évben nemcsak a mi termésünk silánysága, de az árak nyomottsága, a közterhek növekedése is sújtotta a gazda közön­séget. Nem azért voltak az árak silányak, mert ná­lunk termett volna, de azért, mert a külföldi jóter­més miatt nem lön szegény termesztményünk után semmi kivitelünk, úgy szólván semmi a múlt évek hez képest. Helybeli újdonságok. * (A helybeli színháznak magas vendége lesz) Mint Budáról értesítenek Apráxin bgnö jövő hó ele­jén Szegedre érkezik, s a helybeli színpadon a bu­dai népszínház javára kétszer fog fellépni. Hisszük, hogy a jeles honleányt „Ki leszórt magáról minden külsőséget, mely magas röptű lelkének szárnyait megköthette volna , s a lelkében lángoló művészi-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék